Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. december 7. kedd, őszi ülésszak 33. nap (351.) - Az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő megtárgyalása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - SÓVÁGÓ LÁSZLÓ, DR. a kijelölt önkormányzati bizottság előadója: - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - SCHAMSCHULA GYÖRGY, DR. közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter:
2482 segítsége mellett az érintett önkormányzatok felkészülhetnek ármegállapítási hatáskörük érvényesítésére. (16.30) Tisztelt Országgyűlés! Meggyőződésem, hogy a benyújtott törvényjavaslat a víz- és csatornaszolgáltatás díjm egállapítási jogkörének gyakorlásában olyan változást hoz, amelynek eredményeként a helyi sajátosságokat figyelembe vevő árképzéssel javul az ármegállapító munka. Ehhez kérem képviselőtársaim jóváhagyását. Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps a jobb olda lon.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót dr. Sóvágó Lászlónak, a kijelölt önkormányzati bizottság előadójának. Felszólaló: Dr. Sóvágó László, az önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendőrségi bizottság előadój a SÓVÁGÓ LÁSZLÓ, DR. a kijelölt önkormányzati bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A javaslat maga és a hozzá benyújtott két módosító indítvány is meglehetősen rövid, úgyhogy úgy gondolom, é n is megengedhetem, hogy igen röviden szóljak erről a témakörről. Magát a javaslatot nem is kívánom ismertetni, hisz a miniszter úr ezt részletesen megtette. A bizottsághoz két módosító indítvány érkezett, mindkettőt Zsebők Lajos, a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselője nyújtotta be. Az első számú javaslata szerint az árak a szabad ár kategóriájába kerülnének, javasolja a képviselő úr, viszont nyomatékosan elmondta a bizottsági ülésen is, hogy szabad ár alatt nem az árak korlátlan lehetőségét ért i. Úgy képzeli el, hogy az önkormányzatok, mint a közművek, a vízi közművek tulajdonosai maguk is beleszólhatnak az árak alakításába, mert hisz a vízi közműveket üzemeltető társaságoknak legnagyobb tulajdoni részét birtokolják. A képviselő úr másik javasla ta szerint, ha műszakilag egységesek a rendszerek, akkor az érintett önkormányzatoknak közösen kell megállapodniuk az árban, illetve tett egy kiegészítő javaslatot, amely szerint az árak — az általuk megállapított árak — egy időpontban, azonos időpontban l épjenek hatályba. A bizottság mindkét javaslatot megvizsgálta. Egyébként magát a témakört több ülésen át tárgyalta. Egyik javaslat sem kapta meg az egyharmados többséget, és azt javasolja az önkormányzati bizottság, hogy a Kormány által javasolt előterjesz tést fogadja el a Parlament. Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps a jobb oldalon.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselőcsoportok álláspontját egyegy képviselő ismertetheti. Megkérdezem, hogy mely képviselőcsoportok ál lítanak szónokot. A Magyar Demokrata Fórum nevében? Nincs. A Szabad Demokraták Szövetsége nevében? (Nincs.) Független Kisgazda képviselőcsoport? (Nincs.) MSZP? Nincs. FIDESZ? Nincs. KDNP? Nincs. MIÉP? Nincs. Független képviselők? Nincsenek. Tisztelt Országgyűlés! Tehát a képviselőcsoportok nem kívánnak szónokot állítani. Ezért a határozathozatal következik. Gondolom, miniszter úr nem tart igényt újabb nyilatkozatra. Dr. Schamschula György közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter válasza S CHAMSCHULA GYÖRGY, DR. közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Annyit szeretnék megemlíteni, hogy megköszönöm az önkormányzati bizottságban folytatott alapos és hasznos vitát. Köszönöm szépen. Határozathozatal