Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. december 7. kedd, őszi ülésszak 33. nap (351.) - A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - TÓTH TIHAMÉR, DR. munkaügyi minisztériumi államtitkár:
2452 Tessenek egy kicsit velem számolni. A törvényben előírt elfogadási feltétel a közösségi munka esetén is a napi három órát meg nem hala dó utazás, egyedülálló szülő, gyermekét egyedül nevelő szülő esetében a napi két óra. Ha a munkanélkülit egy nap egyetlen óra közösségi munka elvégzésére kötelezik, ezt az egyetlen órát akkor is vállalnia kell, ha másfél órát utazik a munkahelyére oda, és másfél órát utazik vissza. Egyébként én a törvényekből kibogozni nem tudtam, hogy ebben az esetben a közösségi munkát kijelölő munkáltatót terhelie az utazási költség megtérítése. Tartok tőle, hogy nem, mert a foglalkoztatási törvény csak a munkaügyi közp onttal való együttműködés esetére írja elő a kötelező utazási költségtérítést. Amennyiben nem ez volt a jogalkotói szándék, akkor, úgy gondolom, hogy egyértelmű megfogalmazással világossá lehet tenni, hogy a munkanélküli ilyen reménytelen helyzetbe nem ker ülhet. A havi 40 óra munkavégzési kötelezettség túl van azon az időtartamon, amelyre a Munka Törvénykönyve ne írná elő a kötelező munkaszerződés kötését, akár írásban is. A törvény nem szól arról, hogy a közösségi munka bármilyen munkaszerződéskötési köte lezettséggel együtt járna. A törvényi indokolás elmondja, hogy ez a közösségi munka valamilyen sajátos módon a munka világának része ugyan, de a Munka Törvénykönyve előírásai nem érvényesek a közösségi munkára, csak egyetlen vonatkozásban, a kártérítési fe lelősség vonatkozásában. Akkor én most hangosan gondolkodom, és arra kérem velem egyet nem értő képviselőtársaimat is, hogy gondolkozzanak velem. A közösségi munka megfelel a munkaviszony elvileg felsorolható kritériumainak, hiszen munkavégzésre irányuló t evékenység a munkáltató által kijelölt helyen, a munkáltató által biztosított eszközökkel, meghatározott munkabérért folyik. Akkor azt kérdezem, hogyha a munkaviszony minden elképzelhető kritériumának megfelel, még a kártérítési felelősség kritériumának is , amelyet a törvény külön kiemel, miért nem vonatkozik erre a közösségi munkavégzésre a Munka Törvénykönyve, miért nem írja elő a törvény kötelezően a munkaszerződés kötését, és miért kerül a közösségi munkára kötelezett munkanélküli jogon kívüli, munkajog on kívüli, exlex állapotba akkor, amikor a közösségi munkát elvégzi. Meggyőződésem, hogy ez az előírás, amelyben a munkáltató a Munka Törvénykönyvében előírt munkáltatói kötelezettségeket nem vállalja, de a felelősséget szankciók formájában a munkavállalór a hárítja, nem más, mint egy sajátos szemlélet tükröződése, azé a szemléleté, amelyik a munkanélkülit munkakerülőnek tekinti. Egyszer ebben a Házban — más összefüggésben — kiejtettem a számon azt a mondatot, hogy nem tudok egyetérteni azzal a szemlélettel, amelyik a munkanélkülit deviánsnak tartja. Én nagyon szeretném felhívni az akkor tiltakozó képviselőtársaim figyelmét arra, hogy úgy tűnik, a jogalkotói szemlélet ebben az irányban lép tovább a közösségi munka jogrendbe való iktatásával. A Szocialista Pár t nevében a közösségi munkára vonatkozó javaslatot elfogadni nem tudjuk. Köszönöm a figyelmet. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm szépen. Következik Mádi László képviselő úr a Fiatal Demokraták Szövetségétől. Bocsánat, soron kívül kért s zót és szót kap Tóth Tihamér államtitkár úr. (11.10) Felszólaló: Dr. Tóth Tihamér munkaügyi minisztériumi államtitkár TÓTH TIHAMÉR, DR. munkaügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném, ha most nyomban tisztázhatná nk azokat a félreértéseket, amelyekről Kósáné Kovács Magdolna képviselőtársam szólt. Én nagyon sajnálom, hogy mindent észrevesznek egy Kormány által beterjesztett törvényjavaslatban, csak azt a segítő szándékot nem, ami mögötte rejlik. Én nem tudom, hogy a ki az országban jár, beszél a munkanélküliekkel, és beszél azokkal az önkormányzati vezetőkkel, akiknek a munkanélküliség kezelése ott helyben nagyon súlyos problémát jelent, nem veszik észre azt, hogy ezzel a módosítással szeretnénk segíteni. Szeretnénk s egíteni a munkanélkülinek abban az időben, amíg nem tud elhelyezkedni, és ő maga és családja is viszonylag kedvezőtlenebb anyagi