Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. november 30. kedd, őszi ülésszak 30. nap (348.) - Az ülésnap bezárása - ELNÖK (Szabad György):
2335 Határozathozatal ELNÖK (Szabad György) : Határozathozatal következik. Akinek a gépe nem működik, pozitív jelzéssel emelje fel a karját, vagy negatív jelzéssel jelezzen. (Általános derültség. — Soós Károly Attila szólásra jelentkezik.) Soós Károly Attila bizottsági elnök úr még szólni kíván. Felszólaló: Soós Károly Attila, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság elnöke SOÓS KÁROLY ATTILA, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság elnöke: E lnök Úr! Tisztelt Ház! Egyrészt be szeretném tehát jelenteni, hogy a költségvetési bizottság javasolja az általános tartalék 25 milliárd forintban való megállapítását. Másrészt azt szeretném bejelenteni, hogy még támadt egy kis zavar — nevezetesen az, hogy a mellékletet, amelyiket a 14791es, még be nem nyújtott, de már kiosztott javaslathoz kellett volna csatolni, tévedésből a 14790eshez csatolták. (Derültség.) Azt hiszem, ebben a helyzetben, ha akár egyetlen képviselő is kívánja, hogy a 14791es javaslat ot még egyszer kiosszák — most már úgy, hogy ahhoz csatolják a mellékletet — , akkor ezt meg kell tenni. (Zaj. — Közbekiáltások. — Dr. Fodor András Attila: Majd mi odacsatoljuk! — Számos képviselő magasra emeli a szétválasztott lapokat, bemutatva, hogy a ké rdéses lapot a másikhoz csatolják.) De én azt hiszem, hogy ettől el lehet tekinteni. (Taps. — Közbekiáltások: Éljen!) (23.20) ELNÖK (Szabad György) : Jó. Nagyon köszönöm. Tehát ajánlom minden képviselőnek — én már elvégeztem (Derültség.) — , hogy a 14790esről válassza le a 14 791es jelzésű mellékletet, mint ahogy erre fölhívta főtitkár úr a figyelmet, hogy meg van számozva, és fogja össze (Derültség.) annak a főlapjával. (Taps.) Köszönöm szépen. Ezek után egyenké nt szavazunk, tehát zavar nem lehet. Határozathozatal ELNÖK (Szabad György) : A koherenciazavar kiküszöbölésére szolgáló 14790es számú módosító javaslatot elfogadásra ajánlva elrendelem a határozathozatalt ennek a dolgában. Kérném kiírni a határozathozatal t. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae a 14790es számú módosító javaslatot. Most kérem szavazatukat. (Szavazás.) Köszönöm. Az Országgyűlés 178 szavazattal 119 ellenében, 5 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elfogadta. Most a 14971es számú módos ító javaslatról határoz az Országgyűlés, amely az 1994. évi költségvetési törvény főösszegeit tartalmazza. Képviselőtársaimhoz eljutott a módosító javaslat és két oldalon az 1. és 2. számú melléklet. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a 1 4791es számú módosító javaslatot. Most kérem szavazatukat. (Szavazás.) Köszönöm. Az Országgyűlés 174 szavazattal 128 ellenében, 1 tartózkodással a 2. számú módosító javaslatot is elfogadta. Az ülésnap bezárása ELNÖK (Szabad György) : Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a törvényjavaslat részletes vitájának újramegnyitására holnapi ülésnapunkon kerül sor.