Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. november 29. hétfő, őszi ülésszak 29. nap (347.) - A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Szabad György): - HAVAS GÁBOR, az SZDSZ vezérszónoka:
2146 A másik kérdéskö r, ahogy utaltam rá, amellyel részletesebben foglalkozni akarok, a munkanélkülijövedelempótló támogatás kérdése. Elöljáróban hangsúlyozni szeretném, hogy a szabad demokraták teljesen egyetértenek minden olyan erőfeszítéssel, amely a foglalkoztatást részes íti előnyben a segélyezéssel szemben, egyetért minden olyan ösztönzéssel, amely az önkormányzatokat a jelenleginél jobban érdekeltté teszi abban, hogy a területén élő munkanélkülieket lehetőség szerint inkább foglalkoztassa, mintsem segélyben részesítse. F ontosnak tartjuk ezt nemcsak finanszírozási okokból, hanem azért is, mert az az ember, aki maga képes önmagáról gondoskodni, nagyobb eséllyel őrzi meg az emberi méltóságát, és kevésbé fenyegeti az a veszély, mint a tartós munkanélkülieket, hogy olyan rombo ló hatásoknak van kitéve, amelyek hosszú távon nagyon súlyosan pusztítják az emberi személyiséget. Itt azonban teljesen nyilvánvaló módon nem erről van szó, és nem egy ilyen törekvés mozgatja azokat a szándékokat, amelyek ezen a téren a törvényjavaslatot m ódosítani kívánják. Ennek a javaslatnak a Kormány elé terjesztett változatában indokolásként a következő mondatot találhatjuk: ",Megfelelő eszközök biztosítása nélkül jövő évben a jövedelempótló támogatásra jogosultak számának növekedése miatt az ellátás f olyósításának többletigénye elérheti a 10 milliárd forintot, miközben az 1994. évi költségvetési törvényjavaslat 5,3 milliárd forintot irányzott elő a célra." Nyilvánvaló tehát, hogy a javaslatot elsősorban finanszírozási szempontok mozgatják, és ahelyett, hogy a kormányzat megpróbált volna a költségvetés más helyein — szembenézve a problémával — pótlólagos forrásokat keresni, ehelyett most szankcionáló típusú intézkedésekkel igyekszik az igénybe vevők számát korlátozni. Nem hiszem, hogy ezt megfelelő eszkö zök alkalmazásának tekinthetjük, ahogy a Kormány elé kerülő előterjesztés szerzője fogalmazott. Köztudomású, hogy a munkanélküliellátásban részesülők, tehát a szolidaritási alapból munkanélküliellátásban részesülők száma most már csökkenő tendenciát muta t. Tudjuk, hogy a költségvetéshez is benyújtásra kerültek olyan módosító javaslatok, amelyek ennélfogva a szolidaritási alaphoz történő költségvetési hozzájárulást jelentősen csökkenteni akarják. Ez is és elsősorban ez egy lehetséges forrása a munkanélküli ek jövedelempótló támogatásának, hiszen ugyanazokról az emberekről van szó, akik korábban járadékban részesültek és most már kikerültek ebből az ellátásból, viszont továbbra sem képesek elhelyezkedni. A törvényjavaslat hátterében azonban erkölcsi megfontol ások is vannak. Miniszter úr is, Kulin Sándor is utalt erre. Miniszter úr úgy fogalmazott, hogy a társadalom erkölcsi érzékét sérti, hogy azok részesüljenek támogatásban, akik maguk nem fejtenek ki aktivitást helyzetük megoldása érdekében. Kulin Sándor ped ig arra utalt, hogy vannak, akik visszaélnek ezekkel az ellátásokkal. Nem vonom kétségbe, hogy előfordulnak ilyen esetek, azonban egyrészt a visszaélés sokkal gyakoribb a munkanélkülijáradék esetében. Kimutatták idevonatkozó kutatások, hogy a munkanélkülijáradék jogosultságának lejárta egy olyan határpont, amelynél egyesek visszatérnek a munkaerőpiacra, azok, akik visszaéltek a járadékkal, mások viszont a tartós munkanélküliség státusában maradnak, mert egyszerűen nincs lehetőségük az elhelyezkedésre. Az adatok is egyértelműen azt bizonyítják, hogy itt nagyon súlyos strukturális problémáról van szó. Borsodban és Szabolcsban tízszeres ennek az ellátási formának az igénybevétele Vas megyéhez képest. Tehát az országnak azok a régiói néznek szembe ezen a téren különösen súlyos gondokkal, amelyek társadalomtörténeti okokból, illetve a pártállam településpolitikája, gazdaságpolitikája következtében korábban a foglalkoztatási gondjaikat úgy oldották meg, hogy exportálták a munkaerőt a városokba, elsősorban a fővár osba. Ezek az emberek, mivel az ilyen típusú foglalkoztatás lehetőségei megszűntek, kénytelenek voltak visszatérni lakóhelyükre, ahol semmiféle elhelyezkedési esélyük nincs, hiszen a helyi egyébként is szűkös munkalehetőségek is leépültek, mind a nagyválla latok helyi telephelyei, mind a téeszek. Ma vagy egyáltalán nem, vagy sokkal kevesebb embert foglalkoztatnak, mint korábban. Ezeket a strukturális gondokat ilyen megközelítéssel semmiképpen sem lehet megoldani. Itt hivatkozás történt az önkormányzatok jogo s igényére a törvényjavaslat indokolása során, szó szerint
