Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. november 29. hétfő, őszi ülésszak 29. nap (347.) - Az ülés megnyitása - Napirend előtti - ELNÖK (Szabad György): - FODOR GÁBOR, DR. (FIDESZ)
2129 Elnök Úr! Tisztelt Ház! A közelmúltban több képviselőtársammal együtt — többek között a Parlament elnökével együtt is — levelet kaptunk az ópályi önkormányzattól, az ópályi iskola igazgatójától. Ez a levél arról tudósít bennünket, hogy Fazekas Józsika nyolcéves kisfiú Magyarországon gyógyíthatatlan betegségben szenved. Ahhoz, hogy a gyógyítását meg lehessen kezdeni, 4 millió forintra lenne szükség. Azt a kérdést fel sem teszem, hogy mi van akkor, ha nem sikerül a pénzt összegyűjteni, vagy mi van abban az esetben, ha nem időben sikerül összegyűjteni ezt a pénzt. Az Alkotmány 54. §ának (1) bekezdése erről a ké rdésről a következőképpen szól: "A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez." Tehát minden embernek! A közelmúltban az egészségügyi kormányzat szép példát mutatott arról, hogy az emberi élet megmentése milyen fontos számára. Én arra kérném az egészségügyi kormányzatot, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy valamennyi élet megmentése egyformán fontos legyen a számára. Abban az esetben is, ha az ország első közjogi méltóságáról van szó, abban az esetben is, ha egy nyolcé ves ópályi kisfiúról vagy bárki másról, egy elmebetegről vagy egy utcaseprőről van szó. Éppen ezért azt szeretném kérni és indítványozni a tisztelt Háznak — tekintettel arra, hogy a költségvetés tárgyalása közben vagyunk — , hogy ilyen célra különítsünk el összeget, hogy a jövőben ne lehessen akadály az, amennyiben szakmai, orvosi körök azt mondják, hogy az élet csak akkor menthető meg, ha külföldi gyógyszerek állnak rendelkezésre, vagy a gyógykezelést csak külföldön lehet elvégezni, ebben az esetben ne legy en anyagi akadálya ennek. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Fodor Gábor képviselőtársunk, aki december 1jei hatálylyal lemondott mandátumáról, napirend előtt búcsúszavakat akar intézn i képviselőtársaihoz. Fodor Gábor képviselő urat illeti a szó! Napirend előtti felszólaló: Dr. Fodor Gábor (FIDESZ) FODOR GÁBOR, DR. (FIDESZ) Köszönöm szépen, Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy néhány szóban búcsú t vegyek önöktől, hiszen nyilván önök is tudják azt, hogy december 1jei hatállyal lemondtam képviselői mandátumomról. Nem szeretném különösebben szaporítani a szót, hiszen akit érdekel ez az ügy, a sajtóból tájékozódni tudott mindezekről. Amit én most itt önöknek el szeretnék mondani, az mindössze annyi, hogy szeretném megköszönni önöknek azt a három és fél évet, amit együtt eltölthettünk itt a Parlamentben. Nagyonnagyon köszönöm ezt, mert magam nagyon sok tapasztalatot szereztem, és nagyon sokat tanultam önöktől, ellenzéki és kormánypárti képviselőktől egyaránt. Én nagyon büszke voltam arra, hogy az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságnak lehettem elnöke, amely munkát nagyon fontosnak tartottam, és amely munkában nagyon remélem, hogy sikerült i s, ha nagyképűen nem is mondanám azt, hogy maradandót, de valamit létrehoznunk, nekem és mindazoknak a képviselőknek, akik ebben a bizottságban évekig együtt ültünk és dolgoztunk. Én ezt szeretném még egyszer kiemelten megköszönni mindenkinek, azoknak is, akikkel nagyon hoszszú és nagyon kemény vitákban voltunk az elmúlt években, és akikkel, azt hiszem, nagyon komoly vitákban edződtünk — és akiknek azt is tudni kell, hiszen, azt hiszem, tudják rólam, akik közelebbről ismernek — , amely vitákat mindig nagyon nagyra becsültem, mert ezek által haladtunk előre és ezek által leszünk nyitottabbak. (15.20)