Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. november 29. hétfő, őszi ülésszak 29. nap (347.)
2126 teljes terjedelmében a mai munkánk. Pedig a képviselő felelőssége megkívánná azt, hogy fe lelős döntést hozzon, hiszen választói előtt ezért felelősségre vonható, és felelnie is kell. Tökéletesen egyetértek ezzel a megállapítással. Azt gondolom, ha azt az alapelvet követjük, hogy gyorsítsuk fel a törvényhozási munkát, tegyük oly mértékben gördü lékennyé és gyorssá, hogy még több törvényt tudjunk meghozni — és ez többször elhangzott a vitában, kedves képviselőtársaim, akkor szerintem még átláthatatlanabb lesz a törvényhozás munkája. Még kevésbé lesz követhető, nemcsak az állampolgár számára, akit ez érint, hanem a képviselők számára is, akik ezeket a törvényeket meg kell, hogy hozzák. A demokrácia és a népképviseleti rendszer kétségtelenül lassítja és nehezíti a döntések meghozatalát, de éppen ez teszi lehetővé azt, hogy kiteljesedjen a demokrácia és a népképviseleti rendszer. Én is úgy gondolom — és ebben is Hack Péterrel értek egyet — , hogy a törvényelőkészítés terén lehetne igazán komoly és eredményre vezető ésszerűsítéseket hozni, ami sajnálatos módon valóban nem történt meg az elmúlt három és fél év folyamán. Sajnálatos módon csak kísérletek történtek erre, és néha egykét bátortalan lépés is ebbe az irányba. De talán a törvényelőkészítők is úgy érezték, és mi, képviselők is úgy éreztük, akkora a munkateher, hogy erre nincs lehetőség. Pedig — azt hiszem — éppen ez csökkentette volna jelentős mértékben a munkaterhünket. A jövő útját inkább ebben látnám, és talán a Házszabályban is lehetne erre bizonyos számon kérhető követelményeket lefektetni. Végső summázásként azt szeretném mondani, hogy én i s úgy érzem, ez a házszabálymódosítás olyan irányba vinné el a Ház munkáját, amely nem kívánatos, amely mindenképpen a demokrácia csorbítását jelentené, amely mindenképpen a népképviseleti rendszer csorbítását jelentené, amely mindenképpen a képviselők fe lelős döntéseit nehezítené. Ezért szeretném bejelenteni, hogy nem tudom támogatni ezt a házszabálymódosítást. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.) Az ülés bezárása ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm. Mivel több felszólaló képviselőtársunk nem jelzett hozz ászólási szándékot, az Országgyűlés Házszabályának módosításáról szóló határozati javaslat és — hozzászóló hiányában — a jogalkotásról szóló törvényjavaslat részletes vitáját együttesen lezárom. A határozathozatalra későbbi ülésünkön kerül sor. Ezzel mai ü lésünket bezárom, jó hétvégét kívánok képviselőtársaimnak. (Közbeszólások: Köszönjük szépen.) (Az ülés 13 óra 46 perckor ért véget.) Hitelesítették: Juhász Péter Dr. Szabó Lajos Dr. Kóródi Mária soros jegyzők 1993. november 29. hétfő, őszi ülésszak 29. na p (347.) Szabad György, dr. Szűrös Mátyás és dr. Dornbach Alajos elnöklete alatt Jegyzők: dr. Szabó Lajos, Boros László, Tóth Sándor, dr. Horváth József Az ülésen jelen voltak: