Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. november 16. kedd, őszi ülésszak 25. nap (343.) - Az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - DÉNES JÁNOS (független) - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - LABORCZI GÉZA (SZDSZ)
1755 ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Ig en. Tulajdonképpen ezt akartam az előbb a magam módján megfogalmazni, hogy az én stílusom eltér — mindenkinek megvan a saját stílusa — az erőteljesebb stílusoktól. Tehát emlékeztetek rá ismételten: egy törvényjavaslat általános vitája folyik. Kérem, hogy k épviselőtársaim ehhez tartsák magukat. Dénes János képviselő úr reagálásra kér szót. Felszólaló: Dénes János (független) DÉNES JÁNOS (független) Bizonyára egy percen belül maradok. Kőszeg Ferenc képviselő úrnak szól a rövid egypercesem, sőt egyetlen monda tom. A tények kemény dolgok. Annak a semmibevétele, bagatellizálása nem változtatja meg a lényeget, a tényeket. Köszönöm, elnök úr. (Mádai Péter: Pont erről van szó!) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk a felszólalásokat. Megadom a szó t Laborczi Géza képviselő úrnak, Szabad Demokraták Szövetsége. Felszólaló: Laborczi Géza (SZDSZ) LABORCZI GÉZA (SZDSZ) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Egyetértek azon képviselőtársaim javaslatával és mondandójával, akik e lmondták, hogy ebben a témában gyakorlatilag lehetetlen jó törvényt hozni. A legroszszabb elkerülése végett a legkevéssé rosszat kell vagy lehet elfogadnunk. Így most a napirenden lévő javaslatot három szempontból vizsgálom: politikai, jogi és erkölcsi sze mpontból. Elsőként tehát a politikai megfontolásokról: Belügyminiszter úr az expozéjában említette az idő dilemmáját. Fölvetette a kérdést, hogy kései sirató lesze a törvény, vagy esetleg valamiféle manipulációk, taktikai megfontolások kerülnek előtérbe. Úgy vélem és úgy gondolom, hogy az idő dimenziójánál van ennek a törvényjavaslatnak egy fontosabb dilemmája is, mégpedig a következő: hol van a hatalmi szféra és a civil szféra határa? Hol kell a hatalomnak önkorlátozónak lennie? Mindenki előtt jól ismert a két állam modellje. Az egyik a totális állam. Akár a XX. századi diktatúrák, akár az úgynevezett keresztény állameszmék. Minden eszközt igyekeztek megragadni, hogy az állampolgárok magánéletébe is beavatkozzanak vagy belehallgatózzanak, egyik embert a má sik besúgójává aljasítsák. Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse fegyelmezetten és kíméletlen őszinteséggel beszél erről a jelenségről. A másik a jogállam, a liberális, demokratikus állam eszménye, ahol a hatalom megosztásából következőn az ál lam is keretek között: a törvény keretei között működik és végzi a maga feladatát. A kérdés tehát élesebben, sarkosabban megfogalmazva a következő: a diktatórikus állam által okozott sérelmek kezelhetőke a jogállamiság keretein belül? Úgy vélem, ha engedü nk ezekből — tehát a jogállamiság elveiből — , óhatatlanul a pribékek és a besúgók szintjére süllyedünk államformák és emberség tekintetében egyaránt. Az a véleményem tehát, hogy ezek a kérdések kezelhető k, de nem az indulat, a bosszú vagy a történelmi utánrúgás kényszerével, hanem meghozott és e kérdésekben konszenzuson nyugvó törvényekkel. Így ennek előrebocsátásával azt gondolom, alaposabban végig kellene gondolni azt a sort, hogy mely közéleti személyi ségekre és mely tisztséget betöltő emberekre terjesztjük ki a vizsgálat kényszerét.
