Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. november 15. hétfő, őszi ülésszak 24. nap (342.) - A Magyar Köztársaság 1994. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - PÉLI TAMÁS (MSZP)
1708 Felszó laló: Péli Tamás (MSZP) PÉLI TAMÁS (MSZP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Eléggé indiszponált időpontban szeretnék egykét olyan gondról beszélni, ami a költségvetés kapcsán eddig nem merült fel, bár szóba kerülhetett volna. Öt kötetet kaptunk kézhez. Az ért nem hoztam magammal, mert meglehetősen nehéz terhet jelentettek volna. Ebben az öt kötetben én mint művészember — tudják, festek — kerestem egy szót: művészet. Ez nem szerepelt ebben az öt kötetben. Érdekes problémák merültek fel, miután végiglapoztam ezt az öt kötetet. Olyan etimológiai kérdésekbe kellene most keverednünk, amelyeket azért, mivel a forma meghatározza a tartalmat, mindenképpen meg kell említsek. Modorosan angolszászos, nem magyarosan szerkesztett mondatok, a táblázatok grafikailag nincse nek helyesen és logikusan elhelyezve. Követhetetlen bizonyos értelemben. Szerintem ez a költségvetéstervezet embereknek készült, nem marslakóknak, tehát a normális érzékszerveinken keresztül kellene érzékelnünk, miről is szól. Maga a meglehetősen terjedel mes és nagyon fontos dolgokról szóló semmitmondó tervezet magán viseli azt a súlyos, nagyon súlyos kisszerűséget, amit elvártam volna az elmúlt három esztendő költségvetéseitől, ugyanis, hogy a három t betű kikerüljön a magyar művészet gondolkodásából, hog y támogatott, tiltott és tűrt. Még ez sincs benne… Nem tudom, tudjáke kedves képviselőtársaim, hogy a magyar művészet az elmúlt évszázadban világnagyhatalommá nőtte ki magát. Az elmúlt 2530 esztendőben a filmművészet nem egy alkalommal bebizonyította, ho gy ennek a megállapításnak eleget tud tenni. A zeneművészetről, az irodalomról, a festészetről és még minden másról is beszélhetnénk, amelyek ugyanilyen magas szinten jelentek meg mint értékek. Az elmúlt évek költségvetéseiben ezekhez az értékekhez érdembe n soha semmilyen százalékráfordítás nem jelenik meg. Azért nem a kultúráról beszélek, hanem kifejezetten a művészetről, mert kifejezetten a művészet az, ami igen erősen diszkriminált ezekben a költségvetésekben. A művészetet egy ilyen átmenetben, mint amib en most élünk, nem lehet piacosítani. Nem lehet rábízni sorsát értő és okos, gazdag polgárainkra, hiszen nincsenek gazdag polgáraink. Azok, akik ma azt gondolják, hogy az irodalom a piac követelményeinek megfelelően az állam kivonulásával életben maradhat, igen nagy tévedésben élnek. Azok, akik el akarják venni a sanszot és a lehetőséget a magyar filmművészettől, mert 10 fillért sem fordítanak erre, azok egy rettenetes lehetőséget semmisítenek meg. Belépnek egy olyan mókuskerékbe, amit úgy neveznek, hogy ku lturális, gazdasági regresszió. Ez talán az önök számára új fogalom, ezzel szembe kell nézni. Nagyon sok fejlődő ország annak idején pont a kultúrába invesztált forintocskákkal, centekkel, yenekkel, fillérekkel — nevezzük bármilyen pénzegységnek — keverede tt ki a saját csapdájából. (19.00) Minden egy forint, amit a művészetbe fektetünk, első nekifutásra ezerszeres, hosszabb távon pedig milliószoros hasznot hoz. Hadd legyek szubjektív: egy vászon 500 forintba kerül, ehhez a festék 2000 forintba kerül, a ráfo rdított idő villanyszámlával, műterembérrel együtt 2700 forint. Egy festmény — még egy egészen rossz festmény is — közel 100000 forint értékű. Mostani eladási árán. Kérdem én: megengedheti magának egy ország, hogy azokról, akik ilyen hasznot tudnának hozni a fillérekből, a költségvetésében egy szót se ejtsen? Miközben — mint mondtam volt — vaskos kötet állt rendelkezésünkre, hogy szembenézzünk azzal, hogy a nyomdaipar bizony működik. Gutenberg nem ezért találta ki ezt a technológiát, hogy így népszerűsítsen egészen rossz, alacsony szintű nyelven megírt, áttekinthetetlen műveket. Egyébként ebből a pénzből is, amit itt erre a költségvetésre fordítottak, legalább két regényt ki lehetett volna adni. Én még mindig avval folytatnám, hogy természeti népek, azt is l ehet mondani, hogy természetes népek a saját költségvetésükből 90%ot fordítanak a kultúrájukra, művészetükre. Így folytatva, így adva lehetőséget egy biológiai, társadalmi kontinuitásnak. Az ausztráliai őslakosság a vadászgatása
