Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. szeptember 13. hétfő, őszi ülésszak 3. nap (321.) - A Magyar Köztársaság Alkotmányának módosításáról szóló törvényjavaslat, a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló törvényjavaslat, valamint a Magyar Köztársaság ügyészségének egyes feladatairól szóló törvényjavaslat együttes általános vitájának folytatása - HACK PÉTER, DR. (SZDSZ) - ELNÖK(Szabad György): - SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke:
164 HACK PÉTER, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Nagyon rövid ho zzászólásom van, már Salamon László után kértem erre lehetőséget, és azért szeretnék reagálni elsősorban Salamon László szavaira, mert rendkívül félrevezetőek a szavai, nyilvánvalóan jó szándékból eredően. (17.00) Ha egyetlenegy példát tud arra mondani, ho gy a bűnözés valamely területén a hatóságok azért nem járnak el sikeresen, mert az ügyészség nem emelt vádat, akkor ezt örömmel hallanám. Ebben a félévben, 1993 első hat hónapjában a Kormány alá rendelt szervek 30 eljárást indítottak adócsalás miatt. Ha az ügyészség mind a harmincban vádat fog emelni, akkor sem tett semmit a Kormány az adócsalások megakadályozására. Nem a Kormánytól független ügyészség akadályozza meg a gazdasági bűnözéssel szembeni hatékonyabb fellépést, ennek sokkal összetettebb okai vann ak. Minden olyan látszat, amely a szolgálatában áll egy olyan közvélekedésnek, hogy az ügyészségtől függ most a gazdasági bűnözés alakulása vagy súlyos bűncselekmények büntetlenül maradása, ez félrevezető, hamis, és önmagát is és a közvéleményt is becsapja , aki ezt a látszatot betartja. A másik megjegyzés — a két percen belül — Balsai igazságügyminiszter szavaival függ össze. A miniszter úr hivatkozott arra, hogy Lotz Károly nem jogász, s ezért valószínűleg tévedett. Miniszter úr jogász, és én nem tudom, m iért nem veszi figyelembe azt, hogy ma Magyarországon büntetőeljárás indítására két hatóságnak van joga önállóan: ez a rendőrség, amely a Kormány alá rendelt szervezet, és az ügyészség, amely jelen pillanatban független. Olaszországban, Franciaországban és Európa más országaiban ettől a két szervtől függetlenül önálló büntetőeljárásindítási joga van a vizsgálóbírónak — Olaszországban és Franciaországban így nevezik, Németországban nyomozóbírónak. Ha elfogadnánk a Kormány javaslatát, Magyarországon nem lenn e független szerv, amely saját döntésétől függően eljárást indíthatna, csak kormány alá rendelt szerv. Ennek alapján Lotz Károly hasonlata szerintem teljesen helytálló volt. Köszönöm. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK(Szabad György) : Köszönöm. Kétperces időkeret en belül Salamon László kíván reflektálni. Felszólaló: Dr. Salamon László (MDF) SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvényelőkészítő és igazságügyi bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hack Péter észrevételével kapcsolatosan: én úgy gondolom, hogy az ő hozzászólása is kidomborítja az én mondanivalóm lényegét. Az pedig az, utalok rá, hogy én nem az ügyészségi munkát kívántam értékelni, nincs is rá módom és nincs is rá lehetőségem, nem is a rendőrségi bűnüldöző munkát; én arra m utattam rá, hogy az egységes végrehajtó hatalom hatékony gyakorlásához múlhatatlanul szükséges, hogy egységes felelősségi rendszer is legyen. Nem lehet hatékony az a bűnüldözés, ahol az operatív nyomozásért más felel, mint a nyomozás törvényességi felügyel etéért és számos olyan cselekményért, amely a bűnüldözés eredményességét befolyásolja. Az 1972. évi V. törvény 7. §a — most nem fogom felolvasni, mert már nincs rá idő, csak utalok rá — nyolc alpontban egy fél hasábon keresztül sorolja fel az ügyészség kö telezettségeit a bűnüldözés terén. A legelsőt idézem csupán: "Az ügyész köteles biztosítani minden tudomására jutott bűncselekmény következetes üldözését." Ez a jogszabályhely számos átfedést biztosít a rendőrség és az ügyészség munkája tekintetében. Ha te hát nincs egységes felelősségi rendszer, akkor nem lesz hatékony bűnüldözés, csak egymásra való ujjal mutogatás. Mi ezt szeretnénk megváltoztatni, és a parlamentáris demokrácia jogállami követelményeinek megfelelően egységes