Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. november 9. kedd, őszi ülésszak 23. nap (341.) - Az ülésnap várható programjának ismertetése - Az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - KŐRÖSI IMRE, DR. (független) - ELNÖK (Szabad György): - TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)
1576 A másik: bizonyára sokak előtt ismert Móra Ferencnek az az írása, novellája, amikor álmában megszólalt a pis ai ferde torony, és utalt a rágalmakra, melyek őt érték, és azt mondta: vegye tudomásul — mondta a pisai ferde torony — , nem én vagyok ferde, hanem a világ. (10.20) Ebből következik, nem hinném, hogy a törvényjavaslattal ilyen súlyos bajok lennének, azzal a világgal azonban, amely kikényszerítette ezt a törvényjavaslatot, nagyon nagy bajok voltak. Nos, adott a feladat: amikor én előterjesztettem ezt a törvényjavaslatot, a tisztelt Házat felkértem javaslatok tételére, és nagynagy nyitottságot hangsúlyoztam minden konstruktív, az ügyet megoldás felé vivő gondolatok és módosítások iránt. Most is fenntartom ezt. Nagyon jó volna, hogy saját egyházával kapcsolatos gondjait vagy éppen a Kormányra ilyen stílusban kilőtt nevetséges nyilakat nem használnánk fel eme t örvényjavaslat vitája során. Én kérem az illő és kellő komolyságot, mert sajnos, a megoldás nehéz, a legkevésbé rossz — hangzott el — irányba menetelünk, de a helyzet megnyugtató rendezésére értelmes és nyugodt szóval kellene valamiféle megoldást találni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Kétperces időkeretben Kőrösi Imre képviselő úr kíván reflektálni. Felszólaló: Dr. Kőrösi Imre (független) KŐRÖSI IMRE, DR. (független) Sajnos, mostaná ban minden hozzászólásomnál figyelmeztetésben részesülök. Megmondom őszintén, nem hiszem, hogy ez engem minősít. Hangsúlyozom: javaslatomban én kifejezetten szakmai javaslatként és jogászként próbáltam értékelni, utalva arra is, ami megvalósíthatatlan. Én egyetlenegyet kérnék ebben az úgynevezett törvényjavaslatvitában és a figyelmeztetésekben: nyilvánvaló, hogy egy képviselőnek jogában áll egy törvényjavaslatot minősíteni, még bizonyos feltételezéseket is tenni. Nem kétséges, hogy ez a képviselők jogállás áról szóló törvényben rögzítve van. Arra viszont nem találtam ez idáig sehol sem írott paragrafust, hogy egy nem tetsző nyilatkozatot azonnal figyelmeztetésben kell részesíteni. Én ilyenkor azt szeretném, ha talán elolvasnák a jegyzőkönyvet az érintettek, és lehet, hogy ki fog derülni, hogy amit elsőre nem értettek meg, az másodszorra érthető. Köszönöm a figyelmüket. (Felzúdulás.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Szólásra következik Torgyán József a Független Kisgazdapárt részéről. (Zaj. — Közbeszólások: Ha lljuk!) Felszólaló: Dr. Torgyán József (FKgP) TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP) Köszönöm a szót, igen tisztelt Elnök Úr! A Független Kisgazdapárt országos elnöksége megtárgyalta a beterjesztett törvényjavaslatot, és bár azt alapvetően elkésettnek és rossznak tar tja, mégis azt mondja: a korábbi előterjesztésekhez képest egy óriási előrelépés, és miután ezt a törvényi tényálladéki elemet nincs jogász, még Groschmied Béni maga sem lett volna képes ezt olyan formába önteni, amely mindenki megelégedésére szolgál, én ú gy gondolom, hogy most, ebben az esetben igazságtalanok azok, akik a kormányelőterjesztésnek rögtön nekiesnek, és azt mondják, hogy ez egy elfogadhatatlan, és hogy vonja vissza a Kormány. Végre, hogy előterjesztette a Kormány ilyen színvonalon ezt a törvé nyjavaslatot, amely végül is valamiféle megoldási javaslatot jelent az ügyben. A Független Kisgazdapárt álláspontja azonban az, hogy miután a közvéleményt rendkívüli mértékben nyugtalanítja ennek a kérdésnek az elhúzódása, illetőleg, hogy tisztességes mego ldást találunke erre vagy sem, én rögtön a Házszabály 45. § (2) bekezdése alapján egy ügyrendi előterjesztéssel élek — miután a Házszabály 45. § (2) bekezdése lehetőséget ad arra, hogy bármikor,