Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. november 2. kedd, őszi ülésszak 21. nap (339.) - Az 1993. és 1994. évi Vagyonpolitikai Irányelvekről szóló országgyűlési határozati javaslatok együttes általános vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - PÁL LÁSZLÓ, a Magyar Szocialista Párt vezérszónoka:
1439 A mesterséges módszerek közé tartozik az, hogy '93 köz epén hirtelen megszűnt az állami vállalati műfaj, és ez év végéig — miniszter úr említette is — mindegyiket át kell alakítani társasággá. Kerül, amibe kerül. Jó ez nekünk vagy nem jó, nem nekünk, hanem úgy együtt, az ország lakosságának? Ez nem érdekes, ez egy formai döntés: azonnal át kell alakítani társasággá. Hogy a piaci helyzet olyane, hogy most aktuális az átalakítás, hogy a vagyoni felmérések, a vagyon állapota olyane, ezekről nem kell gondolkodni. Döntés van, azonnal át kell őket alakítani. Ugyani lyen mesterséges, előre meghozott, hibás döntésnek tartom azt, ami majd a '94es Irányelvekben jelenik meg, hogy '94 közepéig valamennyi állami tulajdonban lévő vagyonrészt fel kell kínálni a piacon eladásra. Hogy ez az országnak jót tesz vagy nem tesz jót , nem érdekes. Formailag valamilyen statisztika vagy valamilyen politikai követelések érdekében meg kell csinálni, különben, én azt hiszem, hogy káros lenne. Mellékesen hadd mondjam még el azt erről az ÁVÜ által áttekintett vagyonkörről, hogy hogyan alakul t néhány gazdasági mutatószám. A '93as első félévi nettó árbevétele ezeknek a vállalatoknak a tavalyi árbevétel időarányos részének a 46%át érte el folyó forintban, tehát nem összehasonlítható árakon. Ez azt jelenti, hogy ezeknél a vállalatoknál, ha nem lett volna infláció, akkor is 45%os termeléscsökkenésre került volna sor az év első felében. Ha az inflációt is figyelembe vesszük, akkor valószínűleg 10% fölötti termelésvisszaeséssel kellene számolnunk. Érdekesség az, hogy ugyanakkor ezeknél a vállala toknál a személyi jellegű ráfordítások aránya 11ről 16%ra növekedett, tehát egy nagyon nagy mértékű termeléscsökkenés mellett nagyon megdrágult a munkaerő hasznosítása. Még hozzá szeretném tenni, hogy közben ezeknek a vállalatoknak az exportja lényegesen csökkent. Az érdekesség az, hogy a személyi költségek két évvel ezelőtt pontosan akkorák voltak, mint az export összvolumene, az idei első félévben pedig kétszer akkora volt a személyi kiadások összege, mint az export. Rendkívül rossz irányúak tehát a ten denciák. Ezek a vállalatok rosszul vezetettek. Most ne higgyék azt, hogy én valami régi tervfelfogás alapján keresem ezeket a számokat, ezek a számok az ország lényegét érintik. Ha megnézzük azt, hogyan alakul a GDP vagy a költségvetés bevétele, vagy az ex portteljesítmény, az ilyenekből jön össze. Én azt a végkövetkeztetést vonnám le az elmúlt két és fél, három év adataiból, hogy sokkal rosszabb tulajdonos ez a jelenlegi tulajdonosi struktúra, mint amilyen lehetne. Ebben benne van az is, hogy sokkal kisebb a volt állami vállalatoknak az önállósága, mint amilyen korábban megfigyelhető volt. Az önállóság csökkenése hozzájárul ehhez a rendkívül gyorsan romló helyzethez. Mondom: nem fogható rá az objektív feltételekre — vagy legalábbis ennek csak kis része — , a nagyobb része a rossz irányítási és a rossz gazdasági környezetből ered. Mellékesen megjegyezném még, ebből is le lehetne vonni megfelelő következtetéseket, ha valaki belemászna az elemzésébe, hogy az elmúlt három évben az ÁVÜ előbb emlegetett 557 darab cé géből 60 milliárd forintot vont ki. Az összes bankköltség, a pénzügyi műveleteknek az ára 60 milliárdba került, ez természetesen a kamatpolitikából és az inflációból ered, de akkor is ijesztő a szám. Ez a 60 milliárd valahol nagyon hiányzik a gazdaság fejl ődéséből. Azt hiszem, hogy az általánosítható tapasztalatok között nagyon sok mindennek meg kellene jelenni a '93 — 94es Irányelvekben, ami nem jelenik meg. Az első és legfontosabb kérdéskör számomra az, hogy az állami vagyon sorsa nemcsak az eladásból áll. Az állami vagyon sorsáról gondoskodni vagy gondolkodni kell akkor is, amikor még állami a tulajdon, az eladás előtt jól kell tudni működtetni, hasznosítani ezt a tulajdont. Az előbb elmondott adataim szerintem bizonyítják azt, hogy erre semmiféle komoly e rőfeszítést az állam tulajdonosi funkcióit ellátó szervezet vagy szervezetek nem fordítanak. A második szakaszba, az eladás szakaszába még külön bele fogok menni, szintén nem megy jól, de a harmadikat most megemlíteném, az eladás után is volnának nagyon ko moly állami feladatok. A privatizáció nem arról szól, hogy itt van egy darab áru, vidd el, fizesd ki az árát, miután garanciális kapcsolatban sem maradunk egymással. Ennél sokkal mélyebb folyamatok zajlanak le. Én számos
