Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. november 2. kedd, őszi ülésszak 21. nap (339.) - Az 1993. és 1994. évi Vagyonpolitikai Irányelvekről szóló országgyűlési határozati javaslatok együttes általános vitája - ELNÖK (Szabad György): - TARDOS MÁRTON, a gazdasági bizottság kisebbségének előadója:
1425 ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt tanácskozásunkat folytatnánk, engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem a díszp áholyban helyet foglaló Lauri Tarasti államtitkár urat, a finn környezetvédelmi delegáció vezetőjét és kíséretének tagjait. (A képviselők köszöntő tapsát a küldöttség vezetője felállva, főhajtással köszöni meg.) Sok sikert kívánok magyarországi megbeszélés eikhez, és azt is, hogy jól érezzék magukat hazánkban. Tisztelt Országgyűlés! Most megadom a szót Tardos Mártonnak, aki a gazdasági bizottság kisebbségének álláspontját kívánja ismertetni. Képviselő urat illeti a szó. Felszólaló: Tardos Márton, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének előadója TARDOS MÁRTON, a gazdasági bizottság kisebbségének előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ahogy az előbb hallották, a gazdasági bizottságban a Vagyonpolitikai Irányelvekről vita folyt, és a kisebbség nem tartotta a ké t előterjesztést tárgyalásra alkalmasnak. Véleményünket azzal szeretném — csak nagyon röviden — megalapozni, hogy nevetségesnek tartjuk, hogy 1993. november 2án tárgyalja a Ház az 1993. évi Vagyonpolitikai Irányelveket, mert a korábban benyújtott Irányelv ek visszavonásra kerültek, és az egész évben, tehát tíz hónapon keresztül Irányelvek nélkül, a törvényes, meghatározott, alkotmányos renddel ellentétesen folyt ez a — az ország átalakítása szempontjából leglényegesebb — folyamat, a privatizálás. Tartalmi o kai is vannak annak, hogy sem az 1993as, sem az 1994es Irányelveket nem tartjuk megfelelőnek. Az ok kettős. Nem elsősorban arról van szó, hogy az ott leszögezett elvek nem felelnének meg az ellenzéki képviselőknek vagy a bizottságban helyet foglaló ellen zéki képviselők véleményének, hanem hogy nem látjuk biztosítva azt, hogy az elvek érvényesítésének mechanizmusát az Irányelvek tisztázták volna, és lehetővé tennék annak a — különben elvileg hangsúlyozott — célnak a megvalósítását, hogy a privatizálást a t ársadalom át tudja tekinteni. Sem a privatizálás folyamatának leírása nem felel meg ennek, sem az ott kialakult intézményi rendszer ellenőrzése nem felel meg ennek; az erre vonatkozó beszámolók csak olyan általánosságokat hangsúlyoznak, amelyek éppen a rés zleteket illetően semmilyen felvilágosítást nem tartalmaznak. És akkor, amikor a magyar társadalom úgy érzi, hogy a jogilag közös vagyon most véletlenszerűen kerül egyes személyek tulajdonába, és efölött ellenőrzést szeretne gyakorolni, ez az eljárás nem m egfelelő. Nem megfelelő azért, mert rengeteg adminisztratívbürokratikus eljárásnak ad helyet, az ezek fölötti ellenőrzési lehetőséget nem biztosítja, és nem számol megfelelően azzal, hogy a privatizálásra fölajánlott — vagy a privatizálásra gyakorlatilag értékesített — vagyon mellett egy jelentős vagyonrész marad állami tulajdonban, és ezzel a vagyonrésszel is hatékonyan kell gazdálkodni. Itt megint arról van szó, hogy az elvekben le van írva, mit tekint a Kormány ebben a vonatkozásban fontosnak, és azzal tulajdonképpen egyet is lehet érteni — csak éppen annak a biztosítéka hiányzik, hogy ezek a gazdálkodószervek ne a vagyonuk felélésével, a nemzeti vagyon vesztéséből tartsák fönn a folyamatos termelést. Ennek semmilyen biztosítékát nem tartalmazzák az Irán yelvek, erre nem térnek ki. És marad az utolsó kérdés, amit föl szeretnék vetni. A miniszter úr, mikor beszámolt az Irányelvekről, említette, hogy a '93as és a '94es Irányelvek között jelentős különbség van. Igaz: a '94es Irányelvek hangsúlyozzák, na ne m a privatizálás szervezeti rendszerének fontosságát — azt átveszik a '93as Irányelvekből — , hanem az új, pótlólagos keresletteremtés módszereit. Itt megint nem arról van szó, hogy nem értünk egyet azzal a célkitűzéssel, amit a Kormány magával szemben tám asztott, hogy szélesítse a privatizációban részt vevők körét. A kérdés az, hogy '94ben valóban lehetőség kínálkozike arra, hogy a keresletet olyan mértékben szélesítsék, mint ahogy a Kormány előterjesztése alapján ezt gondolni lehet. A gyakorlati tapaszt alatok arról győztek meg bennünket, hogy jelenleg jelentős szabad vagyon van az országban, és a privatizálásra fölkínált vagyontárgyak
