Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. október 27. szerda, őszi ülésszak 19. nap (337.) - Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (DORNBACH ALAJOS): - HACK PÉTER, DR. (SZDSZ) - ELNÖK (DORNBACH ALAJOS): - PÁL LÁSZLÓ (MSZP)
1351 cukorgyárnak az igazgatótanácsába k erült be: fogorvos. Most megvan az áttételes kapcsolat a fogorvos és a cukorgyár között (Derültség a bal oldalon.) de hogy ez lenne az a szakértelem, amivel fel kell váltani a régit, abban én erősen kételkedem. Egy másik megjegyzé s, amit engedjenek meg, tisztelt képviselőtársaim, az az, hogy Bethlen István azt említette, hogy nyilvánossági probléma már ma sincsen, tehát ezért Katona Béláék javaslata tulajdonképpen már a gyakorlatban megvalósult. Erre én is hivatkoztam, hogy ugyan h ozzá lehet férni, de azért nem állítom, hogy nyilvánossági probléma nincsen, és különösen nem állíthatom akkor, amikor Bethlen István éppen néhány nyilvánossági probléma után említette, hogy nincs nyilvánossági probléma. Bethlen István is hivatkozott arra, hogy a megjelent listák hiányosak, részlegesek, nem tüntetnek fel mindent. Ez szerintem nyilvánossági probléma, mint ahogy nyilvánossági problémaként említhetem azt is, hogy Gaál Gyula képviselőtársamat nagyon dicsérő szavakkal illette, és megemlített néh ány igazgatótanácsi tagságot. Most az én tudomásom szerint ez egy névazonosság folytán áll fenn, Gaál Gyula azokban az igazgatótanácsokban, amiket említett, nem vett részt. Ez egy másik Gaál Gyula, aki a gazdasági életben szerepelt, és ez már többször szób a került, Gaál Gyula többször tiltakozott ez ellen. De ez egy nyilvánossági probléma, és ezeket jó lenne tisztázni. Ezért én indokoltnak tartom a Katona Bélaféle javaslat megvalósulását is, tehát azt, hogy a lehető legszélesebb körben az átláthatóságot te remtsük meg. (Halász István: Kétperces.) Halász képviselő úr kétpercesre hivatkozik. De én benyomtam rendesen a gombomat, és nem jeleztem, hogy két percre szeretnék hozzászólni. Az elnök úr… (Halász István: Két percre kaptál szót.) Ha két percre kaptam szó t, ez egy súlyos jogsértés (Derültség.) , mert én több időre kértem szót. De egy percen belül befejezem. ELNÖK (DORNBACH ALAJOS) : Meg kell jegyeznem közben: a gépezet nem jelzi, hogy a képviselő úr mire jelentkezett. Én azt hittem, hogy kétperces felszólal ásra jelentkezett. És van, aki arra jelentkezett, a sorrendért elnézésüket kérem, akkor majd Hack Péter után fogják elmondani a kétperceset. Köszönöm szépen. HACK PÉTER, DR. (SZDSZ) Elnézést kérek ezért. A szándékom az volt, hogy hozzászólok a vitához. De egy percen belül befejezem. Tehát arra szeretnék még utalni, hogy Katona Béláék javaslatával teljesen egyetértek, de benyújtottunk módosító javaslatot arra, hogy a szigorúbb összeférhetetlenséget állapítsák meg, és első olvasatra számomra támogatandónak t űnik Bethlen Istvánék javaslata is. Még egy legutolsó megjegyzés: ma már másodszor fordul elő, hogy egy olyan törvénynél hivatkozunk az időtényezőre, amely törvénynél az adott esetben én voltam előterjesztő mind a III/IIIasnál '90ben egy kérdés rendezésé re, ami elkerülhette volna, hogy a választási kampányban foglalkozzunk ezzel, és a most vitatott témában is '92ben, tehát jóval a választások előtt, a ciklus közepén nyújtottam be törvényjavaslatot Matyi Lászlóval, ami a megnyugtató rendezést szolgálta vo lna, és ami elkerülhette volna a kampányvádat. Köszönöm szépen a figyelmüket és a türelmüket is. (Taps.) ELNÖK (DORNBACH ALAJOS) : Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra kért lehetőséget Pál László képviselő úr, és utána, azt hiszem, kétperces viszonválas zra Bethlen István következik. Felszólaló: Pál László (MSZP) PÁL LÁSZLÓ (MSZP) Köszönöm szépen, Elnök Úr. Talán Vona Ferenc képviselő úr a tanúm arra, hogy személyes megtámadtatás címén — kettő perc — nem szoktam reagálni, viszont személyes megdicsértetés címén szeretnék reagálni, hiszen Bethlen István képviselő úr elmondta azt, hogy olyan ellenzéki