Országgyűlési napló - 1993. évi őszi ülésszak
1993. október 25. hétfő, őszi ülésszak 17. nap (335.) - Az ülés megnyitása - Napirend előtti - ELNÖK (Dornbach Alajos): - ELNÖK (Dornbach Alajos): - ZIMÁNYI TIBOR, DR. (MDF)
1150 Döntés képviselői önálló indítványok napirendre tűzéséről és sürgős tárgyalásáról ELNÖK (Dornbach Alajos) : Tisztelt Országgyűlés! Zimányi Tibor képviselő úr a Magyar Demokrata Fórum képv iselőcsoportjából sürgős tárgyalást kérve önálló indítványt nyújtott be a Független Demokratikus Magyarországért 1944 — 45 és a Független Demokratikus Magyarországért 1945 — 1989 emlékérem alapítására 13257es számon. Az előterjesztést a hétvégi futárpostával kézhez kapták. Kérdezem a képviselő urat, az előterjesztőt, fel kíváne szólalni. Prof. David Libai, Izrael igazságügyminisztere és kísérete köszöntése ELNÖK (Dornbach Alajos) : De engedjék meg, tisztelt Országgyűlés, hogy magam és képviselőtá rsaim nevében tisztelettel köszöntsem a díszpáholyban helyet foglaló professzor David Libai urat, Izrael igazságügyminiszterét és kíséretének tagjait. (Taps. — Prof. David Libai felállva és meghajolva köszöni meg az üdvözlést és a tapsot.) Magyarországi m egbeszéléseihez sok sikert kívánok. És most következik Zimányi Tibor képviselő úr. Felszólaló: Dr. Zimányi Tibor (MDF) ZIMÁNYI TIBOR, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Két emlékérem alapításáról nyújtottunk be törvényjavaslatot. Arról van szó, ho gy két emlékérem, és a már korábban alapított '56os emlékérem és az új, a '45ös hadsereg tagjai részére alapított emlékérem együttesen azt hivatott igazolni, hogyha Magyarországot bármilyen megszállás érte, akkor a magyar nemzet fiai és leányai igen nagy számban vettek részt az idegen megszállók elleni küzdelemben. Sokszor elhangzott — saját népünk oldaláról is — , hogy feljelentő nemzet vagyunk. Lehet, hogy mindig akadtak, akik ilyen szerepre vállalkoztak, mert ugyan melyik nép körében ne lett volna áruló a náci Németország megszállása idején, ha csak Angliát, Franciaországot és a többi kis nyugati államot vesszük, mindenütt voltak kollaboránsok, feljelentők. Magyarországon semmivel se többen, mint a többi államban, ezt ne feledjük el. Most azonban a kérdé snek nem ezt az oldalát vizsgáljuk, hanem azt, hogy hányan, milyen tömegben álltak ellen a különböző megszállóknak. Azért hangsúlyozom a különböző megszállókat, mert hajlandók vagyunk nagyon könnyen elfeledkezni egy előző megszállóról. Ennek a két emlékére mnek az alapítására azért teszünk javaslatot, hogy azokra irányítsuk a figyelmet, akik helytálltak az idegen megszállókkal szemben, fegyverrel, szervezkedéssel vagy szellemi eszközzel azonnal megindították a küzdelmet függetlenségünk visszaszerzésére. Ez a küzdelem minden esetben nagyon sok áldozattal járt, elsősorban attól függően, hogy meddig tartott a megszállás. A megszállók ellen tudatosan fellépők mellett minden esetben még nagyobb számban voltak ártatlanul is áldozattá váló olyan személyek, akik ugya n nem tettek konkrét lépéseket a megszállók ellen, de ezek a megszállók olyan kategóriákká nyilvánították őket, hogy adott esetben — ha lehetőségük lesz, akkor — ellenük indulnak. Ezek a csoportok összességükben elképesztő számot alkotnak. Há rom nagy csoportjukról teszek csak említést. Ilyenek a deportáltak, a Szovjetunióba kényszermunkára hurcoltak és a kitelepítettek, akik lényegében ugyancsak kényszermunkások voltak. Ezeknek a csoportoknak a rettentő nagy száma — több mint egymillió — mutat ja, hogy mennyire nem a feljelentők voltak túlsúlyban, hanem a szembeszállók és az áldozatok. Ezért tartjuk fontosnak, hogy ezek a csoportok is részesüljenek erkölcsi elégtételben, mert a magyar társadalom jelentős része azonnal szembefordult, például az i dézőjeles felszabadítókból megszállókká váló erőkkel. Sokan mondják, hogy rettenetesen sok értelmetlen áldozathozatal történt. Én azt mondom, hogy egyetlen ember vétlen elpusztítása sem volt értelmetlen áldozat akár a náci koncentrációs
