Országgyűlési napló - 1993. évi nyári rendkívüli ülésszak
1993. július 6. kedd a nyári rendkívüli ülésszak 7. napja - A közoktatásról szóló törvényjavaslat részletes vitája
479 megkötésének jelentős késlekedése miatt, és végső szükségükben más megoldás híján az általuk foglalkoztatott 11 001200 főnyi létszám 5060%ának elbocsátását tervezik az elkövetkezendő hetekben, hónapokban. A Kormány és a Parlament közös felelőssége a mostanra kialakult nehéz helyzet, meg az is, hogy legalább azon segítsünk, amin még van módunk. Módosítanunk kell t ehát az 1992. évi XCIII. számú törvény 14. §ának (1) bekezdését, s lehetővé kell tenni, hogy az önkormányzatoknak módjuk legyen a beruházást a központi támogatás odaítélését követő évben elkezdeni. (10.50) Ezen célt szolgálja az az önálló képviselői módos ító indítvány, amit dr. Wekler Ferenccel együtt nyújtottunk be. Amennyiben ugyanis a jelenleg érvényes törvényhelyen nem változtatunk, úgy amellett, hogy az önkormányzatok mindenképp időzavarba kerülnek, két eset következhet be. Az egyik: a szeptember 1je i kihirdetést követően még sürgősséggel kiírják a versenytárgyalásokat, ennek - mint tudják képviselőtársaim - az érvényes versenytörvény értelmében legalább 60 nap az időigénye; kiértékelik a beérkező pályázatokat, s a tél beálltával vagy azt alig megelőz ően még sikerül nekikezdeniük a kivitelezővel a munkának. Ez a sietség és kapkodás bizonyára jelentős pluszköltségekkel járna, hisz az expressz díjszabás mindent megdrágít, s ráadásul lehetséges, hogy mindez a minőség rovására történne. A másik lehetséges eset vagy következmény az, hogy az önkormányzatoknak nem sikerülvén behozni 4 hónap alatt azt a legalább 6 hónapos időhátrányt, amit a Parlament kétségtelen közreműködésével a Kormány okozott nekik, visszalépni kényszerülnek a céltámogatás igénybevételétől . Lehet, hogy éppen ez lenne a machiavellisztikus cél? Remélem, hogy nem, s ezt demonstrálandó, képviselőtársaim is támogatni fogják indítványunk sürgősséggel történő napirendre vételét. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az SZDSZ padsoraiban.) Határozath ozatal ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság korábban hozott általános érvényű állásfoglalása alapján javaslom az önálló indítvány napirendre tűzését. A Házat felkérem a határozatképesség helyreállítására. Tisztelt képvisel őtársaimat is megkérem, fáradjanak vissza a helyükre. Kérdezem tehát, hogy az Országgyűlés a sürgős tárgyalást kérve benyújtott indítványnak most első fordulóban a napirendre tűzését támogatjae, amit a házbizottság korábban hozott általános érvényű állásf oglalása alapján javasoltam. Most kérem állásfoglalásukat. (Szavazás.) Az Országgyűlés 98 igen szavazatot adott, 70 nem ellenében, 35en tartózkodtak. Az indítvány nem kapta meg a szükséges többséget. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom képviselőtá rsaimat, hogy a házbizottság ma reggeli rendkívüli ülésén létrejött megállapodás alapján az Országgyűlés csütörtökön 10 és 13 óra között plenáris ülést tart. Várhatóan ekkor kerül sor a felsőoktatásról szóló törvényjavaslat részletes vitájára és a szerdai ülésnapról áthúzódó más vitákra. A részletes napirendről írásos tájékoztatást is kapnak képviselőtársaim. Tisztelt Országgyűlés! A kiadott napirendi javaslattól eltérően, a bizottsági előkészítéstől függően, várhatóan holnapi, illetve a jelzett csütörtöki ülésnapunkon a határozathozatalokat - ez a szerdai napra vonatkozik - követően kerül sor a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosítását és kiegészítését indítványozó törvényjavaslat, az országgyűlési képviselők által betöltött gazdasági tisztségek nyilvánosságáról szóló határozati javaslat s a védett területek tulajdonjogának rendezéséről szóló határozati javaslat tárgyalására. A közoktatásról szóló törvényjavaslat részletes vitája