Országgyűlési napló - 1993. évi nyári rendkívüli ülésszak
1993. augusztus 31. kedd a nyári rendkívüli ülésszak 13. napja - A Magyar Köztársaság Alkotmányának módosításáról szóló törvényjavaslat, a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló törvényjavaslat, valamint a Magyar Köztársaság ügyészségének egyes feladatairól szóló törvényjavaslatok együttes általános vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - VASTAGH PÁL, DR. az MSZP képviselőcsoportjának vezérszónoka:
1083 aktuálpolitikai megfontolásból ellenezzük a javasolt megoldást. Már csak azért sem, mert a választások közeledtével eze k az aktuálpolitikai megfontolások nem bírnak olyan erővel, hogy a mi felfogásunkat döntően motiválnák. Úgy véljük, hogy nem lehet olyan helyzetet teremteni. és ez pontosan így hangzott el az alkotmányügyi bizottság ülésén, és én használtam ezt a kifejezés t, én alkalmaztam ezt a mondatot, hogy mi nem attól tartunk, hogy az ügyészség Kormány alá helyezésével ez a Kormány visszaél, hanem attól tartunk, hogy az ügyészség Kormány alá helyezésével bármely kormány számára erre lehetőség nyílik. Ezt hajszálpontosa n így fogalmaztam az alkotmányügyi bizottság pénteki ülésén. Azokról az érvekről, amelyekre maga a javaslat támaszkodik, a miniszter úr szólt, és ezek — úgy vélem — , többékevésbé ismertek is mindannyiunk előtt, néhány elemével azonban szeretnék vitába szá llni. Ami a fejlett országokban kialakult gyakorlatot, rendszert illeti, azt kell mondjam, hogy én általában annak a XVIII — XIX. századi alkotmányjogásznak adok igazat, akit Peregrino Rossinak hívtak, és azt mondta, hogy minden országnak saját magának kell kialakítani alkotmányos alapintézményeit. Nem feltétlenül az a cél, hogy az ország alkotmányos intézményei úgy nézzenek ki, mint egy összehasonlító államjogi tankönyv. Van mindenre példa a fejlett országok gyakorlatában és van mindenre ellenpélda. A rendsz er rendkívül differenciált, a fő típus valóban a kormány alá rendelés, de a kormány alá rendelésen belül olyan eljárási szabályok is vannak, amelyek tulajdonképpen például lehetővé teszik azt, hogy egy utasítással szemben maga a Legfőbb Ügyészség fellépjen és ne teljesítse azt. Tehát ez egy rendkívül differenciált kép. A nemzetközi fejlődés másik fontos tapasztalata az, hogy az ügyészség szerepe a fejlett államok gyakorlatában sem csökkent. Ezt különböző nemzetközi tanácskozások anyagai egyértelműen bizonyí tják. Az ügyészség, illetőleg az ügyészek státusa is egyre inkább közelít a bírákéhoz, és ez szintén egybeesik a nemzetközi tapasztalatokkal. Ami a magyar közjogi hagyományokat illeti — nem akarok jogtörténeti vitát kezdeményezni — , de el kell mondanom, ho gy ebben sem teljesen konzekvens és egyértelmű az a kép, amit a miniszter úr felvázolt. Valóban, az 1871. évi XXXIII. törvény az igazságügyminiszter alá rendelte az ügyészséget. Ez a megoldás azonban. és itt nemcsak a csekély számszerűségről van szó, mert az ominózus 5. szakasz, amely ezt az alárendelést tartalmazta, ezzel szemben beterjesztett módosító indítvány 94 igen és 111 nem szavazatot kapott, tehát minimális többséggel fogadta el az Országgyűlés. (12.30) Ebből az is következik, hogy magának ennek a megoldásnak az ellenzői meglehetősen széles táborral rendelkeztek az akkori magyar jogi gondolkodásban is, és ez nem változott később sem. Engedjék meg, hogy röviden idézzek egy 1908ban Finkey Ferenc által írott büntetőeljárási tankönyvből. A szerző a bü ntetőeljárás történetében igen tekintélyes személyiség. A következőképpen írja: "Míg az ügyészségnek a bíróságtól való függetlensége mint a vádrendszer egyik legsarkalatosabb szabálya feltétlenül helyeselendő, annál alaposabb kifogás alá esik az ügyészségn ek az igazságügyminisztertől és így a kormánytól való függőségi viszonya. A miniszternek az ügyészséggel szemben fennálló utasítási, áthelyezési és elvonási joga nemcsak az ügyészség önérzetének árt, de kárára van az igazságszolgáltatásnak, mert lehetővé teszi a politikai befolyást, a pártszempontok érvényesülését a büntető igazságszolgáltatásban. Amint szükséges és helyes egy büntető perrendtartásban, elengedhetetlen a független bíróság és a független védői kar, éppúgy kívánatos, az anyagi igazság érdekéb en nélkülözhetetlen, a mindenkori kormánytól független ügyészség." Lehet, hogy Finkey Ferencnek ebben nincsen igaza, de az tagadhatatlan tény, hogy a magyar jogtudományban a későbbiekben is, a két világháború között is kiemelkedő személyiségek erőteljesen kritizálták ezt a közjogi megoldást.
