Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. február 2. kedd, a tavaszi ülésszak 2. napja - Kérdések: - ELNÖK (Vörös Vince): - PESTI FERENC (MDF)
95 Én úgy gondolom, hogy az jó gyakorlat, ha az ügyészség a mások személyhez fűződő jogait sértő közlések esetén általában nem lép fel, és ezt azokra bízza, akike t érint. Azért, mert ilyenkor a cselekménynek a jogellenessége annak a megítélésétől függ, akiről szó van. Neki kell eldönteni, hogy személyiségi jogainak a megsértése miatt polgári bírósághoz kíván fordulni, vagy pedig magánindítványra üldözendő bűncselek mény miatt - rágalmazás vagy becsületsértés miatt - följelentést kíváne tenni, vagy - ahogy a jogászok mondják - magánindítványt kíván előterjeszteni. Most külön fejezet ebben a témában a közerkölcs védelme. Én úgy gondolom, hogy a közerkölcs nevében és v édelmében való föllépés az ügyészség részéről nagy óvatosságot igényel, mert az irodalom története nem kevés példát kínál arra nézve, hogy a közerkölcs fogalmát nem mindig az ügyészi hivatalokban és elmékben interpretálták a leghitelesebben. Itt a közelmúl tban az ügyészség az Új Hölgyfutár ügyében indított jó lelkiismerettel eljárást a közerkölcs megsértésére hivatkozással, a Fővárosi Bíróság előtt az ügyészségnek volt igaza, a Legfelsőbb Bíróság viszont nem osztotta az ügyészi álláspontot. Én úgy gondolom, hogy a pletykalapok vagy egyéb kifogásolható műfajú sajtótermékek önmagukban nem tilthatók be ezért, mert széles palettán dolgoznak, és eszköztáruk a kedves intimitások közlésétől az olykor durva gyanúsítgatásokig vagy sértésekig is terjed. Itt az érintet tek dolga, hogy a lapok közlései ellen a megfelelő jogvédelmi eszközöket igénybe vegyék. A külföld mutat olyan példát - a képviselő úr Angliára hivatkozott, én Németországot tudnám mondani , ahol a kiadók, lapszerkesztők egy önkontrollt, önkéntes önkontro llt hoznak létre, és ennek a megítélése elé, nem pedig csak a jogi eljárások útjára bocsátják azt, hogy amit az a sajtótermék művelt, vagy amit a konkrét esetben tett, az a sajtóetikával összeegyeztethetőe. Én azt gondolom, hogy ezt a sajtó önszerveződésé nek kell eldönteni. Kérem tisztelettel a képviselő urat, hogy amit elmondtam, azt fogadja el. Köszönöm szépen. ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm legfőbb ügyész úr válaszát. Pesti Ferenc, a Magyar Demokrata Fórum képviselője kérdést kíván feltenni dr. Szabó Tam ás tárca nélküli miniszterhez "A gyógyszertárak privatizációja" tárgyában. Pesti Ferenc képviselőtársamat illeti a szó. Kérdés: Pesti Ferenc (MDF) - dr. Szabó Tamás tárca nélküli miniszterhez - "A gyógyszertárak privatizációja" tárgyában PESTI FERENC (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Ma Magyarországon a gyógyszerellátás állami feladat. Azt mindenki tapasztalhatja, aki egy állami gyógyszertárba bemegy, hogy az ellátás, enyhén szólva, nem tökéletes, hiszen minden harmadik gyógyszer hiányci kk, tömeg van és rosszul szervezettség a gyógyszertárakban. Ezektől a hiányosságoktól megszabadulni csak úgy lehet, ha a patikusoknak az idejétmúlt szovjet típusú gyógyszertári központoktól való függősége megszűnne. (Közbeszólás a jobb oldalon: Úgy van!) H a a kocsmát - elnézést az összehasonlításért - eladtuk az italboltvezetőknek, az egyetemi végzettséggel rendelkező gyógyszerész is lehet talán alkalmas arra, hogy az ellátásért felelősséget viselő "kereskedő" és gyógyító szakember legyen. A váltás közvetve mindenki érdeke, nemcsak a gyógyszerészeké. Ma Magyarországon 1500 állami gyógyszertár van, ezek privatizációját szeretnénk több mint két éve, és van 300 olyan privát patika, melyet újonnan alapítottak, mert erre van lehetőség. Ezekbe az újonnan épült pri vát patikákba irányítjuk a betegeket az állami patikákból, mert ott szinte minden gyógyszer kapható. Míg a privát patikák a gyógyszereket akár 5060 helyről is beszerezhetik, az állami gyógyszertárak vezetői csak egy helyről, a megyeszékhelyeken működő gyó gyszertári központoktól tehetik ezt. A megyei központ pedig a képződött nyereséget nem a patikákra forgatja vissza, hanem a központok aránytalan fejlesztésére. (Közbeszólás a jobb oldalon: Így van!)