Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. március 8. hétfő, a tavaszi ülésszak 11. napja - Az ülés megnyitása - Napirend előtt - ELNÖK (Szabad György): - SUCHMAN TAMÁS, DR. (MSZP) - ELNÖK (Szabad György): - TOMPA SÁNDOR (MSZP)
806 Utalnék arra, hogy a vadászati jog nem olyan régen, még az állampárti időben állampárti privilégium volt, éppen azért, mert a vadászati jog nem elsősorban az állatok kilövésére irányult, hanem legalább ennyire mögöttes szándék volt a lakosság megfélemlítése is a bolsevista rendelkezés alatt álló fegyveres testületek által. Ezért az előterjesztés alanyi jogként deklarálja a vadászati jogot, hogy az ne lehessen egy szűk csoportnak a privilégiuma, a széles tömegek megfélemlítésére felh asználva, másrészt pedig az előterjesztés az önkormányzatok anyagi bázisát kívánja ilyen módon bővíteni, és ezzel azoknak a falvaknak legalábbis a fejlesztéséhez hozzájárulni, ahol vadászati lehetőség van vagy az az átlagosnál valamivel jelentősebbnek teki nthető. Még utalnék arra, hogy nyugaton igen jelentős bevételei származnak az önkormányzatok egy tekintélyes részének a vadászati jog ilyen megközelítéséből, és miután nálunk minél kisebb településekről van szó, annál nagyobb az elmaradottság. Úgy gondolom , hogy a vadászati jog ilyen értelmű megoldása, mint ahogy én azt előterjesztettem, éppen a legelmaradottabb területek megsegítését is jelentené, ezért kérem annak elfogadását. Köszönöm. (Szórványos taps.) Határozathozatal ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság korábban hozott általános érvényű állásfoglalása alapján javaslom az önálló indítvány napirendre tűzését. Most kérem szavazatukat! (Szavazás.) Köszönöm. Az Országgyűlés 145 szavazattal, 30 ellenében, 38 tartózkodás mel lett az önálló indítvány napirendre vételét elutasította. Tisztelt Országgyűlés! Suchman Tamás képviselőtársunk a Magyar Szocialista Pártból önálló indítványt nyújtott be az 1944. december 21i ideiglenes nemzetgyűlés megszületése emlékének megörökítéséről és jelentőségének törvénybe iktatásáról a 9343as számon. Az előterjesztést kézhez kapták képviselőtársaim. Megkérdezem… (Suchman Tamás jelentkezik.) …igen, Suchman Tamás kíván szólni. Felszólaló: Dr. Suchman Tamás (MSZP) SUCHMAN TAMÁS, DR. (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretnék elnézést kérni, technikai okok miatt nem jutott el önökhöz és a házbizottsághoz a kérésem, hogy új, módosított változatát a jövő héten adom be, és most szeretnék eltekinteni a napirendre tűzéstől technikai okok miatt is. Köszönö m szépen. ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm szépen. Az ülés megkezdéséig nem érkezett ilyen tájékoztatás. Tisztelt Országgyűlés! Kósáné Kovács Magda és Tompa Sándor képviselőtársaink a Magyar Szocialista Pártból önálló indítványt nyújtottak be az 1992. évi X XII. törvény, a Munka Törvénykönyve és a munkaviszonyra és a munkavégzés szabályaira vonatkozó IV. és V. fejezet egyes rendelkezéseinek módosítására a 9353as számon. Az előterjesztést kézhez kapták képviselőtársaim. Megkérdezem az előterjesztőket… (Tompa Sándor jelentkezik.) … Igen, Tompa Sándor kíván szólni. Felszólaló: Tompa Sándor (MSZP) TOMPA SÁNDOR (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1992ben elfogadott Munka Törvénykönyve 4. §ához fűztünk önálló képviselői indítvá nyunkban módosításokat, összesen 6 bekezdést érint ez a javaslat.