Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. február 23. kedd, a tavaszi ülésszak 8. napja - Interpellációk: - ELNÖK (Vörös Vince): - ISÉPY TAMÁS, DR. igazságügyi minisztériumi államtitkár:
581 rendelkezésekről, az országgyűlési bizottságok Kormányt ellenőrző szerepköréről például csakúgy, mint a közérdekű adatok megismerésére vonatkozó alkotmányi alapelvről. Megfeledkezett továbbá arról, hogy a személyiséghez fű ződő jogok a Polgári Törvénykönyv szerint is csak addig terjednek, ameddig a védett személy maga is igényli ezt a védelmet, mert a személyhez fűződő jogokat már nem sérti az a magatartás, amelyhez az érintett személy hozzájárul. A fentiek miatt a következő kérdésekre várom államtitkár úr révén a miniszterelnök úr, illetve a Kormány válaszát. 1. Ismert volte a Kormány számára 3561/1992es határozatának megszületése előtt a két könyvvizsgálói jelentés - ha nem, milyen dokumentumok alapján és kinek az előterj esztése alapján hozta meg a Kormány a határozatát? 2. Feltételezhetőe, hogy nem ismeri az államtitkár úr az Alkotmány 21. § (3) bekezdését, amely szerint az országgyűlési bizottságok által kért adatokat mindenki köteles a rendelkezésükre bocsátani, illető leg köteles előttük vallomást tenni? 3. Megengedhetőnek tartjae azt, hogy valaki Alkotmányban előírt kötelességének ne tegyen eleget különösen fontos közfeladat ellátása során? Milyen alkotmányi rendelkezés jogosította fel az államtitkár urat, hogy a bizo ttság által, annak munkája végzéséhez igényelt adatszolgáltatást - írásos adatszolgáltatást - megtagadja? 4. Megengedhetőnek tartjae azt, hogy valaki törvényben előírt kötelességének nem téve eleget, indokolatlanul megtagadja az országgyűlési képviselők a datkérését, információkérését, és ezzel munkájukat akadályozza? 5. Feltételezése szerint mire alapozhatta az államtitkár úr, hogy a személyiséghez fűződő jogok sérelmét okozta volna a könyvvizsgálói jelentések megküldése a bizottság részére? Végezetül a 6. kérdésem: Ön szerint kötelessége lett volnae az államtitkár úrnak tájékozódni arról, hogy a személyiségi jogaikban érintettek kifogásoljáke az említett dokumentumok bizottság elé - nem feltétlenül nyilvánosság elé - kerülését? Várom államtitkár úr válas zát. Köszönöm. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm. Mielőtt átadnám a szót Isépy Tamás államtitkár úrnak, felkérem felszólaló képviselőtársaimat, hogy az időkerethez ragaszkodjanak. Tehát most felkérem Isépy Tamás államtitkár urat, szíveske djék megadni a választ az interpellációra. Dr. Isépy Tamás igazságügyi minisztériumi államtitkár válasza ISÉPY TAMÁS, DR. igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az interpelláció a konkrét kér déseken túlmenően, valójában egy sokkal fontosabb és lényegesebb kérdésre keresi a választ, vagyis arra, hogy az Országgyűlés állandó bizottságainak az Alkotmány 21. §ának (3) bekezdésében és a Házszabály 20. §ának (2) bekezdésében rögzített adatkérési j ogosultsága, valamint a másik oldalon a hatóságok, hivatalok és intézmények vezetőire és az állampolgárokra kiterjedő adatszolgáltatási kötelezettség korlátlan és parttalan vagy az ésszerűség követményeivel behatárolt és jogilag korlátozott. Őszintén szere tném, ha az állandó bizottságok eljárási rendjének és jogosultságainak szabályozatlansága ellenére erre az ismételten felmerülő és valóban lényeges kérdésre nem a terméketlen csatározások és a szenvedélyek szintjén, hanem az értelmi érvek szintjén keresnén k a választ. És legjobb lenne először tényállási oldalról - hiszen a jó jogalkalmazás előfeltétele a tényállás ismerete - próbálnánk a választ megkeresni. (15.40) Mert feltételezésem szerint azért mindannyian furcsának tartanánk, ha az Országgyűlés kulturá lis bizottsága például a működési körétől távol eső intézmények számviteli rendjéről, könyveléséről,