Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. február 23. kedd, a tavaszi ülésszak 8. napja - Döntés interpellációra adott írásos válaszról: - ELNÖK (Vörös Vince): - LOTZ KÁROLY, DR. (SZDSZ) - ELNÖK (Vörös Vince):
574 kormánypárti képviselőknek, hanem a Parlament egészének elfogadható lesz, amit tisztelettel kérek mindnyájuktól. (Taps.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm miniszter úr szóbeli kiegészítését. Megkérdezem dr. Lotz Károly képviselőtársunkat, egyetérte a miniszteri írásos válasszal. LOTZ KÁROLY, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt köszönöm az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumnak a valóban rendhagyó munkáját, ahol egy kis csapat dolgozott ezen néhány héten keresztü l. Rendhagyó, hogy a miniszter egy valóban komoly tanulmánnyal válaszoljon egy interpellációra, valamint hogy bevonta az érintett vállalatvezetőket, sőt még a saját személyemet is bevonták a munkába, így eleve, ugye, biztosított, mondjuk, az elfogadás nagy obb lehetősége… (Derültség.) Biztató, hogy egy olyan korrekt helyzetfeltárás készült, ami - azt hiszem - példa értékű, és ezen túlmenően valóban egy cselekvési program is készült a tanulmányhoz. Persze a program akkor jó, ha reális célok, reális határidők és valódi felelősök találhatók, ebben az esetben megvalósítható a program. Emiatt azért nem akarom elleplezni bizonyos kétségeimet, illetve aggodalmaimat, éppen a jövő miatt. Ezeket röviden elmondanám. Viszonylag kevés az anyagban a jól körülhatárolható, k onkrét feladat, és kicsit sok az úgynevezett folyamatos határidő, ami elég nehezen regisztrálható és ellenőrizhető. A másik problémám: felvetődik, hogy ki a valódi felelős a megvalósításért - és ezt már azért megkérdeztem menet közben is, és nem kaptam egé szen választ rá , hiszen a vagyonkezelésért, a vagyonpolitikáért ugye a privatizációs miniszter, illetve az ÁVÜ, az iparvédelemért a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere, a pénzügyi források előteremtéséért a pénzügyminiszter, a környezeti ártalmak felülvizsgálatáért a környezetvédelmi miniszter… - egy kicsit attól félek, nem foge elveszni itt a gyermek végül is a sok felelős között. De én hiszem azt, hogy a puding próbája az evés, és ezért reménykedni tudok, hogy a program az ipari és kereskedelmi miniszter gondozásában fog megvalósulni - ezt nyomatékkal szeretném kérni is , következetesen, az érintett iparvállalatokkal és a csepeli önkormányzattal összhangban. Az érintett csepeli infrastruktúraterveket - ami nagyon fontos, mert az egész DélBudap estnek egy fontos infrastruktúraterve valósulna itt meg, összefüggésben Budapest déli megközelítésével, tehát ilyen szempontból ezeket sem lehet kihagyni , a súlyos és egyre súlyosbodó csepeli munkanélküliséget figyelembe véve és a cselekvési programban t ervezett vagyonkezelést hatékony tőkebefektetési lehetőséggel kombinálva fog végül is megvalósulni ez a terv. Végezetül: már eddig is volt rá példa, hogy interpellációra adott válasz programját egy meghatározott idő elteltével a Parlament bizottsági szinte n áttekinti. Tekintettel arra, hogy az egész fővárost érintő, jelentős ipari és innovációs park terve szerepel ebben az anyagban, kérni fogom ezért miniszter urat és a gazdasági bizottság elnökét, tegye lehetővé, hogy az első érdemi határidők lejártával, e z év október 31éig a gazdasági bizottság tekintse át a program megvalósulásának helyzetét. Ezekkel a gondolatokkal - és még egyszer megköszönve az Ipari Minisztérium valóban széles körű munkáját - elfogadom a választ. Köszönöm. (Taps.) Határozathozatal EL NÖK (Vörös Vince) : Köszönöm. Lotz Károly képviselőtársunk a miniszteri írásos választ elfogadta. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae a miniszter úr írásos válaszát. Kérem, szavazzanak. (Megtörténik.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 192 igen szavazatt al, ellenszavazat nélkül, 4 tartózkodással a miniszteri írásos választ elfogadta. (15.10)