Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. február 23. kedd, a tavaszi ülésszak 8. napja - A Magyar Köztársaság honvédelmének alapelveiről és főbb feladatairól szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - WACHSLER TAMÁS (FIDESZ)
550 szánt pénzt eg y másfajta szervezet, egy másmilyen elvek alapján szervezett hadsereg nem tudnáe racionálisabban, az ország védelme szempontjából megnyugtatóbban felhasználni. E kérdés megválaszolásához vizsgáljuk meg a honvédelmi költségvetés szerkezetét. 1988ban, amel y a hadsereg számára költségvetési szempontból az utolsó boldog békeévet jelentette, a költségvetés körülbelül 25%át tették ki a személyekhez közvetlenül kapcsolódó költségek, azaz a bérek, a bérjellegű kiadások és a tb. Ez évre ez közel 50%ra emelkedett . Hogy pontosan értsük, miről van szó, a hadsereg költségvetésének a fele csupán azért kerül kiadásra, mert százezer fő a bérlistán szerepel. A katonák és a polgári alkalmazottak, ha be sem mennek a laktanyába, egy villanykapcsolót nem gyújtanak fel, szó s incs kiképzésről, különösen nincs szó új fegyverzetről, és már elköltöttünk 31 milliárd forintot ebben az évben. Súlyosbítja a helyzetet az is, hogy a meglévő létszámon belül is túl nagy az íróasztal mellett, törzsekben tevékenykedő katonák aránya. Ma tehá t a hadsereg létszáma a polgáriakkal együtt mintegy 100 ezer fő, és ez gyakorlatilag a jövőben sem változna, hiszen a Kormány által beterjesztett alapelvek azt mondják ki a honvédség létszámáról, a katonalétszámról, hogy ez az ország lakosságának 0,70,9%a legyen. S ne csukjuk be a szemünket, tisztelt képviselőtársaink. Ha azt mondjuk, hogy 100 ezer fő szükséges - természetesen megfelelő színvonalú ellátással, kiképzéssel és technikai felszereltséggel értem ezt, másképp nem is érdemes , akkor egy többéke vésbé pontosan meghatározott összeget is mondanunk kell, azaz biztosítanunk kell, amely egy ekkora hadsereg katonailag ésszerű működtetéséhez, a szükséges és folyamatos fejlesztésekhez indokolt; vagy megfordítva, ha azt mondjuk, hogy 65 milliárd forintot, és nem többet tudunk biztosítani, mint ebben az évben, akkor ehhez egy bizonyos határokon belül meghatározott felszereltségű és nagyságú haderő tartozik. A HM éves költségvetéseiből, de a várható gazdasági lehetőségekből is egyértelmű, hogy itt és most a v édelmi kiadások nagysága jelenti a független változót, amelyhez tetszik, vagy sem, logikus, vagy sem, a hadsereg szervezetének igazodnia kell, többek között a létszámában is. Ez az, ami nem történt meg, és amint láthattuk, a Honvédelmi Minisztérium vezetés e most sem akarja ezt a lépést megtenni. Pedig nem nehéz kikövetkeztetni, hogy milyen következményei vannak az adott költségvetéshez képest túlméretezett állománynak, amelynek puszta fenntartása elviszi a keretösszeg felét. Nyilván a dologi kiadásokra, kül önösen a technikai beszerzésekre kevesebb vagy egyáltalán semennyi sem jut. És ez csak az egyik, bár csöppet sem megnyugtató következménye a Honvédelmi Minisztérium elhibázott elgondolásának. Azt sem állíthatjuk ugyanis, hogy a dologi kiadások erőteljes me gkurtítása és a fejlesztések tulajdonképpen teljes elmaradása árán legalább a személyi állomány életviszonyai szinten tarthatóak. Pedig a minisztérium, úgy tűnik, első, ha nem az egyetlen valós prioritásnak tartja az állomány élet- és munkakörülményeinek - úgymond - a lehető legjobb színvonalon történő megtartását. És különösen erősen dominál az a megfontolása, hogy ha törik, ha szakad, meg kell tartani a magasan kvalifikált és speciális szakképzettséggel bíró állományt, vagyis a hivatásos katonákat é s a polgáriakat, hiszen - mondják - előbbutóbb még jőni kell, még jőni fog egy jobb kor, amelyben végre lehetőség nyílik a lemaradás pótlására a technikai eszközök beszerzése terén. És hiába lesz - van, illetve lesz - majd akkor elegendő pénz, könnyebb ha ditechnikát beszerezni, mint egy megfelelő szakembergárdát összehozni, hiszen azokat nem lehet tömegesen csak úgy máról holnapra leakasztani. Így tehát - fejeződik be az okfejtés - a kádereket át kell menteni, még akkor is, ha ideiglenesen nem tudjuk őket értelmesen foglalkoztatni. Ez az érvelés a szó legszorosabb értelmében lefegyverző. A gyakorlat azonban sajnálatos módon egyáltalán nem támasztja alá. A bérköltségek - amint azt már mondtam - a költségvetés felét jelentik. Ez arra alkalmas, hogy az egész h adsereget a működésképtelenség határára sodorja, nem teszi azonban lehetővé azt a bér- és ellátási színvonalat,
