Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. február 23. kedd, a tavaszi ülésszak 8. napja - A Magyar Köztársaság honvédelmének alapelveiről és főbb feladatairól szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - WACHSLER TAMÁS (FIDESZ)
548 presztízse soha nem látott szintre süllyedt, anyagi megbecsültségük katasztrofális, jövőképük bizonytalan, tág teret nyert a kontraszelekció. (Közbeszólás: Ajaj!) A honvédelemmel kapcsolatos jogalkotás semmiféle valódi eredményt nem tud felmutatni, a jogbiztonság legelemibb követelményei sem érvényesülnek, továbbra is viták folynak a fegyveres erők irányítása körüli hatáskörökről, és a sort a végtelenségig folytath atnánk. Eddig szinte nem is telt el olyan hét, hogy valamilyen formában ne szembesültünk volna a honvédelem válságjelenségeivel. Nem kell a honvédelmi bizottság tagjának, hivatásos vagy sorkatonának lenni ahhoz, hogy lássuk, a Magyar Honvédség ezer sebből vérzik, és az egyes emberek, a tisztességes munkát végző katonatisztek és polgári alkalmazottak minden személyes erőfeszítése semmivé foszlik, mert a valódi problémák kezelése nélkül nincsen lehetőségük eredményeket elérni. Ha nem gondoljuk azt, hogy egy, a nagy számok törvényét is megcáfoló történelmi pechszéria szemlélői vagyunk, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy ezek a tünetek mind azt jelzik, hogy a hadsereg komolyan beteg, alapvető strukturális és koncepcionális problémái vannak. Az előző rends zer idején elkezdődött változások az új kormány hivatalba lépését követően rövidesen kifulladtak, majd teljesen megálltak. Az elmúlt két évben semmiféle érdemi változás nem kavarta meg a hadsereg életének állóvizét, csak a felszínt borzolták kisebbnagyobb hullámok. A koncepció hiányát kényszerátszervezések és féloldalas csökkentések hivatottak pótolni. Eközben az élet szinte minden egyéb szférájában egyre gyorsuló ütemben követték egymást a változások. Emiatt a hadsereg mind struktúráját, mind külső és bel ső viszonyait tekintve anakronisztikus zárványként, idegen testként él környezetében, és azzal folyamatosan konfliktusba keveredik. Közhely, de ez esetben, sajnos, igaz kifejezéssel élve, a fegyveres erők vonatkozásában aligalig kezdődött meg a rendszervá ltás, ha csak azt nem tekintjük annak, hogy ma már kürtszóra hajthatják álomra a fejüket a katonák a megszentelt csapatzászlók alatt. Ha a Kormánynak ez elég, lelke rajta. Mi azonban nem fogadhatunk el egy olyan dokumentumot, amely - hangsúlyozom - visszam enőleg szentesíti az eddigi gyakorlatot, és nem kezdi el a radikális gyógykezelést. A gyógykezelés eredményeként a fegyveres erőknek mind méretükben, mind szervezetükben a megváltozott biztonsági kihívásokhoz és a gazdasági lehetőségekhez, külső és belső v iszonyaikban pedig a jogállam elvárásaihoz kell igazodniok. A honvédséget megbénító egyik legkomolyabb válságjelenséggel a tisztelt Ház is rendszeresen szembesül, mégpedig az évről évre megújuló költségvetési viták során. Elriasztó adatokat hallhatunk ilye nkor a haderő általános lerobbantságáról, a fejlesztések elmaradásáról. És valóban igaz, hogy a hadsereg számára biztosított költségvetési keret távolról sem biztosítja egy ekkora hadsereg normális működését, sőt, lassan vegetálását sem. Éppen ezért neheze n érthető, minek köszönhető az, hogy a beterjesztett anyag ilyen nagyvonalúan siklik el a megfogalmazott célok költségkihatásai felett. Pedig nem aprópénzről van szó, minden egyes elejtett félmondat akár több milliárd forintot is jelenthet. Különösen érdek es ez, ha tudjuk, hogy a minisztériumban bizony készültek részletes számvetések arról, hogy mennyibe kerülne egy olyan nagyszabású modernizálás, ami lehetővé tenné a koncepcióban felvázolt célok teljesítését. Talán az történt, hogy az előterjesztők az ered ménytől maguk is megrémülve, tudatosan nem terjesztették legalább a keretszámokat az Országgyűlés elé. Márpedig, ha a Honvédelmi Minisztérium, illetve a vezérkar döntéselőkészítői tervezés helyett álmodoznak, és az alapelvek egyegy ártatlannak tűnő megfo galmazásának realizálásakor ezek az álmok kerülnek az Országgyűlés elé, akkor nehéz helyzetbe hozhatjuk magunkat, tisztelt képviselőtársaim, ha most rábólintunk az előttünk fekvő dokumentumra. Ezek a döntések ugyanis évről évre súlyos, és persze akkor már bizonyos mértékig legitim érvként fognak jelentkezni a költségvetési vitákban.
