Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. február 22. hétfő, a tavaszi ülésszak 7. napja - A Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben 1991. december 16-án aláírt európai megállapodás végrehajtásáról szóló országgyűlési határozati javaslat vitája - PÁL LÁSZLÓ, a gazdasági bizottság alelnöke: - ELNÖK (Szabad György): - FODOR ANDRÁS ATTILA, DR. (MDF)
472 Felszólaló: Pál László, a gazdasági bizottság alelnöke PÁL LÁSZLÓ , a gazdasági bizottság alelnöke: Köszönöm szépen, Elnök Úr! A gazdasági bizottság is megtárgyalta a javaslatot. Egyhangúlag támogatta annak általános vitára bocsátását, tar talmával pedig egyetért. ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm szépen. Szólásra jelentkezett Fodor András Attila a Magyar Demokrata Fórum részéről. (16.00) Felszólaló: Dr. Fodor András Attila (MDF) FODOR ANDRÁS ATTILA, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Orsz ággyűlés! 1957. március 25én hat európai ország: a Német Szövetségi Köztársaság, Franciaország, Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg aláírta a római szerződést. Ha valaki ezt Magyarországon abban az időben olvasta az újságokban, vagy valamilyen fo rmában értesülhetett erről az eseményről, bizonyára nem tudott olyan részletekbe menően tájékozódni, hogy ennek a szerződésnek a bevezetésében szerepelt az is, hogy a hatok ezt az integrációt azzal a kívánsággal hozták létre, hogy ez valamikor majdan egész Európára kiterjedjen. Nos, azóta az Európai Közösség - akkor még Európai Gazdasági Közösségnek hívta magát - nagymértékben átalakult és elmélyült. Egyrészt most már 12 ország alkotja az említett hatokon kívül. 1973. január 1jén csatlakozott NagyBritanni a, Dánia és Írország, 1981. január 1jén Görögország, és 1986. január 1jén Spanyolország és Portugália, másrészt 1962ben létrehozta a közösség a közös agrárpolitikát, 1968ban a vámuniót, és 1985 júniusában a milánói csúcson pedig előterjesztette az egys éges európai okmányt. Ezt az egységes európai okmányt 1986. február 17én Luxemburgban kilenc ország aláírta, majd február 27én Dánia népszavazás útján fogadta el, és erre másnap, február 28án Görögország és Olaszország is csatlakozott. Ez az európai okmány jelentősen módosítja a korábban elfogadott római szerződést. Egyrészt célul tűzi ki az egységes európai piacot, ami alatt az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad áramlását értik. Az európai monetáris rendszert, valamint a közös valutát, az ECUt, valamint egy politikai dimenziót, illetve biztonságpolitikai dimenziót is kap a szerződés a Nyugateurópai Unió létrehozásával. Nem utolsósorban a változások közt kell említenünk a maastrichti szerződést, amelyik egy teljes európ ai uniót tűz ki célul. Magyarország ezekre a kihívásokra szükségszerűen kell, hogy válaszoljon. Korábban Magyarország a KGST tagjaként nem folytathatott önálló politikát, és nemzeti érdekeit alárendelte annak, hogy az Európai Közösség hajlandóe a KGSTvel kétoldalú egyezményt kötni. A rendszerváltozás után, és különösképpen a KGST felbomlásával ilyen kötöttségeink nem lévén, Magyarország célul tűzte ki a három nagy szabadpiaci integrációhoz való csatlakozást, egyrészt az Európai Közösséggel, másrészt az EF TAval, harmadsorban pedig a visegrádi országokkal kötendő szabadkereskedelmi megállapodást. Ez egy politikai és gazdasági kényszer következménye volt, a KGST szappanbuborékának látszólagos védőburka szétpattant, megszűnt a magyar ipar s egyáltalán a magya r gazdaság védettsége, és teljes mértékben rá voltunk utalva arra, hogy új piacokat keressünk. Ezek az új piacok természetesen új kihívásokat is jelentettek számunkra, hiszen szükségszerűen magukkal hozták a magyar külkereskedelemnek a liberalizálását. Kid erült ennek során, hogy bizony a KGST bölcsőjében ringott magyar gazdaság nem igazán versenyképes az Európai Közösségek fejlett gazdaságával. Erre utal az is, hogy az 1970es évek közepétől, 1974től 1990ig, a
