Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. február 15. hétfő, a tavaszi ülésszak 5. napja - A bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer kérdéseivel foglalkozó ideiglenes bizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - FODOR ANDRÁS ATTILA, DR. (MDF)
334 FODOR ANDRÁS ATTILA, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy látszólag technikai kérdésről tanácskozunk, de a fels zólalók nagy száma és a vita hevessége némi felhangokkal is azt mutatja, hogy nem pusztán technikai kérdésről van szó, hiszen egyúttal az a tény, hogy ezt a bizottságot a magyar Országgyűlés létre kívánja hozni, egy politikai állásfoglalás is. Mégpedig azt jelenti, hogy ezt a kérdést, ami Szlovákia és Magyarország között egy súlyos környezeti katasztrófával fenyeget, és a mi akaratunkon kívül alakult ki, politikai úton kívánjuk rendezni. Tesszük ezt azért, mert valóban azt valljuk, hogy két egymás mellett é lő népnek érdeke, hogy a köztük fennálló vitás kérdéseket békés úton rendezzék. Ugyanígy érdeke a két országnak az, hogy egymással - azon a területen, ahol ez lehetséges - gyümölcsöző kapcsolatot folytassanak, annál is inkább, hiszen Szlovákiában jelentős számú magyar kisebbség él, és Magyaroszágon is élnek nem kis számban szlovák kisebbségek. Annak idején én tagja voltam a külügyi bizottság delegációjának, amely Pozsonyban meglátogatta a Szlovák Nemzeti Tanács külügyi bizottságát, és e tárgyalás alapján ki ssé szkeptikus vagyok az eredményeket illetően, amelyek a két bizottság közti tárgyalás során várhatók. Mégis azt kell mondjam, hogy összhangban azokkal a képviselőtársaimmal, akik ehhez hasonló véleményt mondtak, hogy minden dimenzióban fenn kell tartani a kétoldalú kapcsolatokat, és minden dimenzióban meg kell próbálni békés úton rendezni ezt a nehéz kérdést. (17.50) Ez azonban nem jelenti azt, hogy mi ne védjük keményen a mi álláspontunkat, és mi ne képviseljük Magyarország érdekeit a számunkra lehetsége s módozatokon. Én azt gondolom, ez nem merül ki a két bizottság közötti tárgyalásokkal, nem merül ki az Európai Közösség közvetítésével létrejött kétoldalú tárgyalásokkal és szakértői megbeszélésekkel. Úgy gondolom, ha mi azt valljuk, márpedig kijelentettü k annak idején, amikor a Duna elterelése megtörtént, hogy Szlovákia részéről itt agresszió történt Magyarország területi integritása ellen, megfosztottak bennünket komoly természeti erőforrásainktól, akkor nem biztos, hogy minden, számunkra rendelkezésre á lló lehetőséget kimerítettünk. Egy ország, amely ellen agressziót követnek el, két utat választhat: békéset vagy nem békéset. Mi természetesen csak a békés utat választhatjuk. Ezen belül azonban, ha a tárgyalások nem vezetnek sikerre, vagy ha a tárgyalások hosszan elhúzódnak, és ez várható, hogy helyrehozhatatlan károkat hoz egy ország természeti környezetében, akkor úgy gondolom, hogy azt a lehetőséget nem hagyhatjuk ki, amit minden ország megtesz, amelyet agresszió ér, hogy a Biztonsági Tanácshoz fordul. Én felvetem ennek a lehetőségét, hogy talán érdemes lenne ezen is elgondolkodni. Ami magát a kérdés technikai oldalát illeti, röviden bepillantva Pál László képviselőtársunk javaslatába, én csak üdvözölni tudom az ő javaslatát, hiszen az eredeti előterjesz tés elég nehezen kezelhető, vagy hogy inkább udvariasságból úgy fogalmazzak, hogy nagyon rugalmasan terjesztette elő a kérdést, nem határozta meg sem azt, hogy a pártok hány főt delegálhatnak ebbe a bizottságba, egyáltalán azt, hogy milyen bizottság, hány fős legyen a bizottság, sem a szakmai összetételét a bizottságnak. Az előterjesztés csak egyáltalán arra szólt, hogy legyen ilyen bizottság. Azt gondolom, ha erről tárgyalunk, akkor már valóban szólnunk kell ilyen részletekről is. Ez egy kétváltozós függvé ny. Én úgy gondolom, hogy ez a két változó megnehezíti azt, hogy ez a bizottság létrejöjjön. Pál László képviselőtársunknak a javaslata, amely inkább az ellenzék és a kormánykoalíció számát köti meg, ezen belül az ezt alkotó pártokra bízza, hogy milyen lét számmal akarják magukat képviseltetni, és egyáltalán nem köti meg, hanem rugalmasan kezeli a bizottság szakmai összetételét, kezelhetővé teszi a javaslatot, én a magam részéről ezért ezt támogatom. Mi lehet ennek a bizottságnak a célja, amikor szlovák part nerével tárgyal?