Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. június 15. kedd,a tavaszi ülésszak 40. napja - A Duna egyoldalú elterelése következtében szükséges cselekvési programról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (Szabad György): - ZSEBŐK LAJOS (MDF)
3089 következtében, ami miniszter úr örökségeképpen is itt maradt. Kérem, hogy erről ne feledkezzen meg. Köszönöm szépen. ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Szólásra következik Zsebők Lajos, a Magyar Demokrata Fórum részéről. Felszólaló: Zsebők Lajos (MDF) ZSEBŐK LAJOS (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Keresztes K. Sándor képviselőtársam hozzászólása késztet arra, hogy az általa elmondottakhoz pár gondolatot fűzzek. Érdekes módon képviselőtársam a környezetvédelmi bizottságot emlegette hozzászólásában. Én szeretném ö nöknek elmondani, hogy ez az országgyűlési határozati javaslat nem a környezetvédelmi bizottság javaslata, hanem pontosan a vízlépcső problémájának megoldására fölállított dunai vízlépcső bizottság javaslata. Ez talán a régi emlékekből táplálkozik képvisel őtársamnál, hogy a környezetvédelmi bizottságban tértek el a vélemények, illetve az ő véleménye és a bizottságban helyet foglaló képviselők véleménye, és ezért környezetvédelmi bizottságot emleget. Itt megjegyzem Ilkei képviselőtársamnak, hogy Keresztes K. Sándor képviselőtársam miniszter korában nem volt gazdája a vízlépcsőkérdésnek, hanem csupán egy kis részterületének volt a gazdája, a környezetvédelmi vonatkozású kérdéseknek, míg a Kormány képviseletét Mádl Ferenc miniszter úr látta el. Szeretném megjeg yezni, hogy amíg a kérdéskör Mádl Ferenc miniszter úrhoz tartozott, addig az Országgyűlésnek és a Kormánynak a véleménye mindig egybeesett. Nagyonnagyon kis mértékben jelentek meg olyan vélemények, nem is kormánykörökből, hanem az igazgatás köreiből, amel yek a Kormány véleményétől és az Országgyűlés véleményétől különböztek. Sajnos, úgy látszik, ez már másképp kezd alakulni. Tehát mondom, ez a vízlépcsőbizottság javaslata. Én azt nagyon sajnálom, hogy nem tudom kapásból összevetni azzal az országgyűlési ha tározati javaslattal, amire Keresztes K. Sándor képviselőtársam hivatkozott, a mostani határozati javaslatot, egész egyszerűen azért, mert nincs nálam, nincs kéznél, nem készültem, nem tudtam, hogy ilyen jellegű problémái lesznek. Én azonban azt mondom, el ég furcsa dolog azt felvetni, hogy a Kormánynak majd valamikor július 10én kell beadni a szerint a határozati javaslat szerint a talajvízkérdéssel összefüggő cselekvési kérdéseket. Ez a vízpótlás a talajvízproblematikával összefüggő kérdésekre ad döntő m értékben és elsősorban választ. Elég furcsa dolog az, hogy július 10én majd beadja az Országgyűlésnek mérlegelésre, megfontolásra, tájékoztatásul, csak addig közben megépíti a rendszert, ami működik. Én ezt elég furcsának és elfogadhatatlannak tartom. És pont ez indította a vízlépcsőbizottságot, hogy kérje meg a Kormányt, terjessze az Országgyűlés elé most már - a véleményekkel, a módosító javaslatok támogatásával - döntésre ezt a dolgot. Ugyanis én azt tartom, hogy a Duna egyoldalú elterelése következtébe n szükséges beavatkozásokra vonatkozó cselekvési programnak igenis része a vízpótlás. Azt még zárójelben szeretném megjegyezni, hogy az eredeti dátum nem április 10e és július 10e volt, hanem valamikor december volt, és ezek módosított dátumok. Tehát err e készülni kellett volna, készülni lehetett volna. Én most nem azt mondom, hogy semmi sem történt, mert ez nem igaz, hiszen elképzelések születtek, született később egy kormányhatározat is, de az Országgyűlés azt kérte, hogy az Országgyűlés elé kerüljön. E gyébként április 10ére az Országgyűlés elé nem került az sem, amit az országgyűlési határozati javaslat április 10ére határozott meg. Azt, hogy a kormányhatározatban szereplő megoldás, tehát hogy az 1843as folyamkilométernél egy fenéklépcsőt építsünk, m ennyire hosszú távú, nem a szándékok döntik el. Azt nem a szándékok döntik el, hogy egy megoldás milyen időtávon marad megoldás és milyen időtávon működik, hanem kényszerhelyzetek, lehetőségek összessége vagy azok hiánya. És egyáltalán nem lehet azt kijele nteni napjainkban, ha egy ideiglenesnek mondott megoldást megvalósítunk, az most valóban nagyon rövid ideig dolgozik, vagy pedig hosszabb ideig. Hogy a nemzetközi pozíciókat ez mennyiben veszélyezteti, én azt a részét az érvelésnek el tudom fogadni, hogy v alamit tennünk kell. Pontosan