Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. június 8. kedd, a tavaszi ülésszak 38. napja - A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Szabad György): - MÁDL FERENC, DR. művelődési és közoktatási miniszter:
2811 Tudományos Akadémia nem csupán tudós társaság, hanem jelenti azt a kutatóintézeti hálózatot is, amely a magyar tudományos kutatás és a műszaki fejlesztés területén tevékenykedők közel egyhatodát foglalkoztatja, az alapkutatások területén pedig kiemelkedő fontosságú. Az Akadémia mindezek mellett jelentős tudományos infrastruktúrát is fenntart, így az ország egyik legnagyobb könyvtárát, az Akadémia i Könyvtárat, a tudományhoz kapcsolódóan vállalkozásokat, amilyen például az Akadémiai Kiadó és Nyomda. Az Akadémia eleinte testületi jellegű alapítványként működött, majd utóbb a magyar tudós társadalom köztestületeként működött, amely a kiegyezés korában már rendszeres állami dotációt kapott, majd további saját jövedelmű forrásokkal, vagyonnal, igen jelentős alapítványokkal is rendelkezett. Mindezek birtokában központi szerepe volt, de nem monopolizálta a sokszínű, sokféle kezdeményezésből kiépült magyar tudományos életet. Az első világháború, a forradalmak kataklizmái után 1923ban a Parlament törvényt hozott az Akadémia támogatásáról, mert - ahogy a korabeli szöveg szól - a nemzet jövőjébe vetett tántoríthatatlan hitéről és életerejéről azzal is tanúságo t tett, hogy e jogalkotással a magyar tudományos munka folytonosságát mostoha helyzetben is biztosította. A két világháború időszakának nehéz feltételei között is igyekezett az Akadémia megőrizni a tudomány és a szellem függetlenségét, humánumát. Bizonyság erre tagjai közül Bartók Béla, Kodály Zoltán, SzentGyörgyi Albert, Babits Mihály, Bay Zoltán, Békési György és nagyon sok más híresség munkássága. A második világháború után komoly erőfeszítések történtek az Akadémia önkormányzati rendszerének demokratik us továbbfejlesztésére. A sztálinista hatalomátvétel ellenben ezt a folyamatot félbeszakította. A vagyonát elvesztő Akadémia súlyos nyomás alá került. 1949ben több mint száz tagját kizárták. Mind a tagság, mind az intézményhálózat tekintetében jelentős mé rtékben a politikai szempontok váltak uralkodóvá, illetőleg meghatározóvá. A Magyar Tudományos Akadémia központi hivatala államigazgatási jogosítványokat kapott. Egyebek között ez is szolgálta azt, hogy a politikai hatalom folytonos beavatkozási lehetőségh ez jutott. A tudományt jelentős mértékben politikai célok szolgálatába állították, és önkényesen korlátozták a kutatás, a tudományos véleménynyilvánítás és a véleményközlés szabadságában. Gondoljunk csak a dunai vízlépcső ügyében képviselt akadémiai vélemé ny évekig tartó elnyomására. Mindazonáltal az Akadémiának egyfajta azílum szerepe is volt ezekben az években, amennyiben - az egyetemekhez képest kevésbé exponált lévén - menedéket és alkotási lehetőséget nyújtott máshonnan kiszorult kutatóknak. Intézethál ózatában pedig - minden káros politikai hatás ellenére - a nagy értékű humán erőforrás szolgálta az ország érdekeit és jövőjét. Az akadémiai intézethálózatról szólva a következőket lehet mondani. A törvényelőkészítés korai szakaszában többek részéről felv etődött az intézethálózatnak, sőt egyes intézeteknek esetleges teljes vagy részleges megszüntetése, illetőleg az a gondolat, hogy az intézeteket részekre bontva vagy a maguk egészében ezeket az intézményeket az egyetemekhez, egyetemi tanszékekhez kellene c satolni. Nem vitás - és az elfogadott tudománypolitikai irányelvek szerint az erre vonatkozó munkálatok folyamatban vannak , az akadémiai és más kutatóintézetek jelenlegi hálózata, az intézetek jelenlegi struktúrája jelentős korszerűsítésre szorul. Ennek a korszerűsítésnek éppen az a lényege, hogy a szervezeti keretek képessé váljanak a mindenkori feladatokhoz való természetes igazodásra. Mindazonáltal a törvényjavaslat - elismerve ennek az intézethálózatnak mint egésznek az értékét - deklarálja az akadémi ai intézetek létjogosultságát és fontosságát. Tudni kell, hogy a fejlett országokban is az egyetemek mellett sorra létesítettek kutatóintézeteket, általában létrejöttek kutatóintézeti hálózatok. Ezek lehettek állami vagy nem állami, például alapítványi vag y akár akadémiai intézetek is, de az intézetek tudományos irányítását mindig szakmailag tekintélyes tudósok testülete végezte. Ez a helyzet például Németországban, ahol ismeretesen a Max Planck Gesellschaft tart fenn óriási kutatóintézeti hálózatot, ugyane z a helyzet Franciaországban a CNRS
