Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. június 7. hétfő, a tavaszi ülésszak 37. napja - A felsőoktatásról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Szabad György): - FODOR GÁBOR, DR. az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke: - ELNÖK (Szabad György): - KULIN FERENC, DR. a Magyar Demokrata Fórum vezérszónoka:
2768 nélkül. Ezért én most el fogom mondani azt is, hogy ezeken a lényegi érintkezési pontokon mi a véleményünk mint Magyar Demokrata Fórumnak az akadémiai törvénytervezetről. A felsőoktatási és az akadémiai törvénytervezetek olyan történelmi pillanat ban születtek, amely pillanatban a valóság gyorsabban mozgott, mint a törvényhozói munka. Nemcsak 1990től, de a rendszerváltozást megelőző esztendőkben is nagyon nagy jelentőségű változások indultak meg a felsőoktatás intézményeiben, a felsőoktatás szerke zetében is. Ezért nem indokolatlan talán, ha vázlatosan jellemzem ezt a változási folyamatot; azt a folyamatot, amellyel a törvényhozónak akkor is számolnia kell, ha tételszerűen, paragrafusonként ezek a változások nem említődnek a törvényjavaslatban. Úgy tudom, átfogó, értékelő tanulmány nem született az elmúlt háromnégy esztendő folyamatairól, de a felsőoktatásban korábban dolgozó képviselők - így jómagam is - és a felsőoktatásban dolgozó jelenlegi környezetünk információi alapján elmondhatjuk azt, hogy tulajdonképpen két, egymással párhuzamosan zajló folyamat jellemezte ezt az elmúlt néhány esztendőt. Egyfelől az volt megfigyelhető, hogy a hirtelen és szabályozatlanul kapott szabadságlehetőségekkel azonnal élni próbáltak, élni kezdtek a felsőoktatási int ézmények vezetői és testületei, és ez a kihasználása a hirtelen kapott szabadságlehetőségeknek, nagyon sok helyütt anarchisztikus eredményekre vezetett. Másfelől azt is konstatálhatjuk, hogy a felsőoktatási törvénytervezet előmunkálatai közben az intézmény ek vezető testületei együttműködtek a törvénytervezetet készítő, előkészítő kormányzati szakemberekkel és képviselőkkel, és megkezdődött ugyanannak a hamis, hibás folyamatnak a korrekciója is, amely folyamatot, úgy ítéltem, úgy ítélem, anarchisztikus jelle gűnek is lehet tekinteni. Mik voltak a legszemléltethetőbb visszásságai ennek a folyamatnak? Nem volt egyértelmű, hogy hova lehet, hova kell, hova érdemes, úgymond, telepíteni az autonómiát. Nem volt egyértelmű, hogy a szakok, a karok, a tanszékek, a tansz ékcsoportok, az intézmények viszonyában melyik szint legyen a meghatározó, és ennek a tisztázatlanságnak, a törvénynélküliségnek a következtében nagyon sok helyütt olyan döntések születtek, amelyek, bizony nagyon káros hatással voltak egyes szakokra, egyes karokra, egyes intézetekre. Nem a megfelelő kompetenciával történtek intézkedések, és így - hogy egy egészen személyes példát is hadd mondjak - megtörténhetett az, például a budapesti bölcsészettudományi karon, hogy a magyar irodalom történetének a tanmen etét és tantervi követelményeit úgy lehetett megváltoztatni, hogy a diák szabadon dönthetett arról, hogy a XVIII. század végét, a XIX. század elejét tanuljae meg és abból vizsgázike, vagy a XIX. század második felét … Történeti stúdiumoknál ilyen fajta s zabadságot kínálni a diáknak abszurdum, dilettantizmus - de védhető az eset azzal, hogy nem volt törvény, aminek alapján bárki számon kérhette volna az intézmény vezetőjén ezeket a ballépéseket. Nem volt szerencsés - nagyon sok budapesti és vidéki egyetem tapasztalataira hivatkozom itt - az, hogy az egyetemi tanácsokba, a kari tanácsokba úgy vonták be a diákokat, hogy III. éves diákok is egyik napról a másikra dönthettek arról, hogy egy adott szak tanszékvezetője ki lehet. Ez nagyon látványos, demokratikus jellegű intézkedés volt, de áldemokráciát mutat, demagógiával volt csak keresztülvihető, és tulajdonképpen arra adott alkalmat, hogy nagyon sok helyütt a politikai és szakmai ellentéteiket úgy élhették ki vagy úgy fejezhették ki az oktatók, hogy felhaszná lták a manipulálható diákokat valamelyik személy mellett vagy valamelyik személy ellenében. Nem volt megnyugtató az a folyamat sem, ahogyan az elmúlt évtizedek kimagasló teljesítményeket mutató professzoraival elbántak az elmúlt esztendő kben. Sok helyütt indokolatlanul bocsátottak el a nyugdíjkorhatár elérésére hivatkozva professzorokat; sok helyütt ugyanolyan indokolatlanul tartottak meg vagy neveztek ki különösebb szakmai tekintéllyel nem rendelkező oktatókat. Azt mondhatni tehát általá nosságban - nem is folytatom tovább a példákat , hogy a politikai ellentétek, a korábbi szakmai rivalizálás és az újonnan termelődött ellentétek egyszerre határozzák meg az elmúlt néhány esztendő felsőoktatáspolitikai gyakorlatát. Éppen ideje, hogy megsz ülessen a