Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. február 9. kedd, a tavaszi ülésszak 4. napja - Kérdések: - ELNÖK (Vörös Vince): - PAP ANDRÁS (MDF) - ELNÖK (Vörös Vince): - KERESZTES K. SÁNDOR környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter:
253 déldunántúli régióból három év múlva is lényegében ugyanazokon az út- és vasútvonalakon keresztül lehet majd eljutni Budapestre vagy Európa más tájaira - és itt nemcsak nyugatot hangsúlyoznám, hanem a déli, keleti irányokat is , amelyek jelenleg is megvannak, de célkitűzésünk az, hogy egy j obb kiépítettséggel és korszerűbb üzemeltetéssel lehessen mindezt majd megtenni. Az idő rövid, de ugyanakkor elég arra, hogy pénzügyi lehetőségeinket koncentrálva a legfontosabb irányokban ezeknek a meglévő utaknak a programszerű rehabilitációjával, vasútv onalak fejlesztésével és átépítésével a közlekedési feltételeket a jelentkező igények szintjére emeljük. Közúti vonatkozásban a térséget a fővárossal összekapcsoló 6os számú főút, valamint az alternatív lehetőségeket biztosító KaposvárDunaföldvár irányú, továbbá a PécsDombóvár közötti főutak fejlesztésének adunk prioritást. A 6os számú főúton ebben az évben Paksnál, majd tulajdonképpen említést érdemlően az érdi elkerülő útszakasz építésének folytatása, valamint a szigetvári tehermentesítő szakasz építé sének ez évi megkezdése a jelentősebb fejlesztés. Igen jelentősnek ítélem meg a Szekszárdtérségi Dunahíd építését, a hozzá csatlakozó mintegy 20 kmes közúttal, amely 1996ban kerülhet átadásra az ez évi sikeres koncesszióba adást követően. Az elkö vetkezendő időszak vasúti fejlesztési terveiben a BudapestDombóvárGyékényes vasútvonal pályasebességének a növelése szerepel, valamint a világkiállítás idejéig a Budapest- Pécs vonalon intercity kapcsolatot létesítünk, amely valóban európai műszaki színv onalú kocsik közlekedtetésével egy kedvezőbb eljutási lehetőséget biztosít. Vasúti vonatkozásban fontos előrelépést jelent, hogy Pécs és Zágráb között gyorsvonati összeköttetés létesül a következőkben. El kell végül azt is mondanom, hogy, sajnos, a déldun ántúli térség sincs kedvezőtlenebb helyzetben, mint az ország több területe, hiszen a lemaradásunk hatalmas, a fejlesztési igények nagyon nagyok, ugyanakkor a pénzügyi lehetőségeink nagyon mérsékeltek. Kérem tisztelt képviselő urat válaszom elfogadására. K öszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm Miniszter Úr válaszát. Ugyancsak Pap András, a Magyar Demokrata Fórum képviselője kérdést kíván feltenni a kormányzat illetékes képviselőjéhez "A DélDunántúl gazdaságának fejlesztéséről" címmel. Pap An drás képviselőtársamat illeti a szó. Kérdés: Pap András (MDF) - a kormányzat illetékes tisztségviselőjéhez - "A DélDunántúl gazdaságának fejlesztéséről" címmel PAP ANDRÁS (MDF) Köszönöm szépen. Azt szeretném megkérdezni az illetékes miniszter úrtól: mily en konkrét intézkedéseket tett, illetve tesz a Kormány a DélDunántúl - elsősorban Baranya, Somogy és Tolna megye - gazdaságának fellendítéséért? Azoknak a legutóbbi adatoknak az ismeretében is kérdezem ezt, melyek szerint Baranya a legfontosabb gazdasági mutatók tekintetében valahol már a 14., tehát lassan már sereghajtó pozícióba kerül. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm. Megkérem Keresztes K. Sándor környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter urat, hogy a feltett kérdésre szívesk edjék válaszolni. Keresztes K. Sándor környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter válasza KERESZTES K. SÁNDOR környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter: Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársam! Engedje meg, hogy rövid kérdésére én is viszonylag röviden válaszoljak, elsősorban saját feladatom, a területfejlesztés