Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. május 24. hétfő, a tavaszi ülésszak 33. napja - A szakképzésről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - FODOR GÁBOR, DR. (FIDESZ)
2496 fog igazodni. Az önálló álláspont hiánya most megbosszulta magát: a te rvezet a közoktatás teljes iskolareformot tételező fantomképére épül. A második súlyos probléma az ágazati irányítás koncepciója. A tervezet készítői előtt nyilvánvalóan a szociális partnerség korporatív szociáldemokrata modellje lebegett, ahol is a Kormán y, a munkavállalók és a munkaadók képviselete alkotja a szakképzési politikát. Mellőzve azt a problémát, hogy ez a hosszú távú társadalmi elkötelezettségen és évtizedes gazdasági növekedésen alapuló német modell aligha alkalmas a ma Magyarországában, csupá n a legkiáltóbb ellentmondásokra szeretném felhívni a figyelmet. A tervezet, miközben a legjelentéktelenebb feladatköröket miniszteri hatáskörbe utalja, számos hatósági jogkörrel ruházza fel a gazdasági kamarát. A kamarai törvény hiányában ez nem túlzottan célszerű, ám a törvényhozás minden igyekezete sem leplezheti azt a tényt, hogy a tervezetben megjelölt bonyolult koordinációs feladatok ellátására a gazdasági kamara jelenleg alkalmatlan. A korporatív szociáldemokrata - német - modell másolása nyomán kire kesztődött a központi érdekegyeztetés mechanizmusából az iskolákat finanszírozó helyi és települési önkormányzatok képviselete. (19.10) Az Országos Képzési Tanácsban az önkormányzatok annak ellenére sem jutnak képviselethez, hogy a helyi és regionális gazd aságszervezés és élénkítés ma már az önkormányzatok kezében van, noha a szakképző iskolák meghatározó többségét az önkormányzatok tartják fenn. Véleményem szerint a jelenlegi gondok megoldását még oly vonzó modellek kergetése helyett jobban szolgálhatná, ha megvizsgálnánk, hogy a miniszteri, állami kompetenciaátadás helyett mely területeken kellene a hatáskörmegosztást javasolni. A jogosítványok megosztásakor szükséges, hogy az önkormányzatok is politikaformáló lehetőséghez jussanak. A következő probléma a z Országos Képzési Jegyzék, amit a Munkaügyi Minisztérium 1993. július 15éig kíván elkészíteni. Ez két okból is képtelenség. Egyrészt, ma Magyarországon az országos szakmajegyzék 223 szakmát, a technikusi jegyzék 89 szakmát, a középfokú szakok jegyzéke pe dig 79 szakmát ismer. Ez a szakmatömeg azt eredményezi, hogy az Országos Képzési Jegyzék előkészítése megfeszített, hirtelen ütemben folyik. Másfelől az országos képzési jegyzék minőségét jelentősen lerontja majd, hogy ennyi idő alatt nem lehet lehetőség a megfelelő érdekegyeztetésre. A szakmák kapkodó jegyzékbe foglalása komoly konfliktusokkal járhat később, hiszen egy szakma összetett kategória. Meghatározó összetevői a hagyományok, az érdekvédelem, a mindenkori technológiai követelmények, a munkamegosztá s, a hatalom és a kompetencia munkahelyi megosztása. Abszurdnak tartom, hogy legalább a jövő évezredig érvényes magyar szakmajegyzék kidolgozásának feladatát a minisztérium sajátította ki. Pozitív ellenpéldának talán elegendő, ha az angol országos képzési jegyzék kidolgozásának közel egy évtizedére utalok. Az országos képzési jegyzék körüli legnagyobb gond azonban más. Veszélyesnek tartjuk, hogy a jegyzék kidolgozásakor lehetőség nyílhat a legegyszerűbb, betanítottmunkásszintű munkahelyi képesítések felvét elére. A vállalatok gazdasági nehézségei, a szakszervezetek munkahelyvédő politikája és az országos képzési jegyzékkel legitimált, alacsony képzettségű, pályakezdő fiatalok tömegei együttesen az ifjúsági munkanélküliség újabb hullámait hozhatják létre. Áll áspontunk szerint az országos képzési jegyzék megalkotásakor a jelenlegi munkaerőnél magasabban képzett fiatalok kibocsátását kellene ösztönözni, hogy a vállalatok érdekeltté váljanak a fiatalok felvételében és ugyanakkor az idősebb dolgozók át, illetve t ovábbképzésében. Ez olyan képzési, továbbképzési versenyt indíthatna el, amely mind a vállalatok, mind pedig a munkaerőpiac minősége szempontjából egészséges lenne.
