Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. május 18. kedd, a tavaszi ülésszak 32. napja - Interpellációk: - ELNÖK (Vörös Vince):
2411 Nem is hiszem, hogy ezt a két érdeket szembe lehetne állítani. A valóság sem egészen ez. Bár vannak jelek és jelenségek arra vonatkozóan, amiket Iván képviselő úr mondott, az általá nos mégis az, hogy nő a nyugdíjkorban lévő, tapasztalt kutatók, egyetemi tanárok munkában maradásának aránya. Jobban nő, mint a fiatal tehetségek belépése. Az utóbbi a sajnálatos, nem az előző. A számszerű arányokat most nem akarom elmondani, de ez ma a te ndencia. A kutatás szempontjából és az egyetemi oktatók ebbeli helyzete szempontjából fontos, hogy a már benyújtott felsőoktatási törvénytervezet igazából a 70 éves korhatárt fogja nyugdíjkorhatárként ajánlani - ha nem is zárja el a korábbi nyugdíjaztatás lehetőségét. Be fogja vezetni, ugyancsak kváziüzenetként ennek a közegnek a javára és a magyar kutatás értékteremtő feltételeinek javítása javára ajánlani fogja a professzor emeritusnak, a nyugdíjazott professzornak, mint sajátos intézménynek a bevezetését , ami jogi, szervezeti, formális lehetőséget teremt arra, hogy a professzort továbbra is a tanszékhez vagy a kutatót az intézményhez kössék, és részt vehessen annak oktató, kutatómunkájában. Azt lehet mondani tehát: azért nem jellemző az a jelenség, amit a képviselő úr mondott. A jogszabályok - általában is ismeretes - nem köteleznek egyetlen munkáltatót sem, hogy a 60 éves kor betöltése után küldje nyugdíjba az alkalmazottját. Mégis adminisztratív eszközök, tehát valamiféle törvényi parancsnak a bevezetés e vagy más adminisztratív intézkedés bevezetése avégből, hogy elzárják az adott intézményt, egyetemet, kutatóhelyet attól, hogy a nyugdíjaztatást kezdeményezze az esetek egy részében magának az érintett személynek a közreműködésével, egyetértésével - ezt a lehetőséget nem volna szabad kizárni, mert azért végső soron valahol gátja annak a kívánalomnak, hogy minél többen a fiatal tehetségek lépjenek be ebbe a körforgásba, ebbe a biológiai körforgásba a tudományos értékteremtést illetően. (16.00) Amit inkább h elyeselni kellene, az a minőség védelme. A versenypályázati rendszer a tudományos kutatómunkát illetően szinte általánossá vált ma már az országban, és ezekben a versenypályázati folyamatokban a nyugdíjasok is részt vehetnek, kapcsolódva valamely intézmény hez, amely a pályázatban szintén részt vesz. Se szeri, se száma eme forma példájának. Azonkívül a versenyhelyzet arra is készteti az egyes intézményeket, kutatóhelyeket, egyetemeket, hogy az igazán értékes, tapasztalt kutató ikat, professzoraikat benntartsák tevékenységük körében, hiszen ez teremti meg ma számukra azt a lehetőséget, hogy a maguk funkcióját, a maguk kutatási célkitűzéseit a leghatékonyabban teljesítsék. Összességében tehát azt tudom mondani, hogy végső soron rá kellene bízni ezt a konkrét kutatóközösségekre, intézményekre, kutatóhelyekre, az azokban dolgozó, tapasztalt, nyugdíjkorú kutatókra, kettejük együttműködésére, hogy ebben a minőségi versenyhelyzetben végül is hogyan döntenek. Mint jeleztem, a jogszabályi ajánlások a hetvenéves korig tartó kutatómunka értékelését jelzik, ezt az üzenetet hordozzák, de azt nem tervezi a kultuszkormányzat, illetve a kormányzat általában, hogy egy törvényesen megállapított nyugdíjhatárral elzárja a kutatóhelyeket, egyetemeket attól, hogy mégis kezdeményezzék az előbb említett folyamat részeként a nyugdíjkorú kutatók nyugdíjazását. Mindazonáltal az említett olyan kisegítő módszerekkel, amelyekkel ők változatlanul bennmaradnak a tudományos értékteremtő folyamatban, ami kívánatos az ország és a magyar tudomány javára. Hát, kérem szépen, ezeket tudnám mondani. Kérem megfontolni és válaszomat elfogadni. (Gyér taps.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm miniszter úr válaszát. Felkérem Iván Géza képviselőtársamat, hogy - szigorúan két percen belüli - viszonválaszt adjon. Megadom a szót.
