Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. május 18. kedd, a tavaszi ülésszak 32. napja - Kérdések: - ELNÖK (Vörös Vince): - KIRÁLY ZOLTÁN (független)
2396 hitelt, illetve kaptak úgynevezett alaptámogatást és ennek a 10%a mértékéig egy viszszatérítendő forráskiegészítést. Igazából tehát erről a forráskiegészítésről van most szó közöttünk. Azt kell mondani erre vonatkozóan, hogy jelenleg kereken 900 millió forint az erre vonatkozó tartozás, ebből körülbelül 500 millió forint az, amelyik a termelőszövetkezeteket terheli, és mintegy 200 millió forint a 900ból az, amelyik már lejárt követelés, február 28i állapotról beszélek, ez évben. Kétségtelen, hogy amit ön mond, annak elosztása, szétaprózása a kárpótlás során meglehetős nehézséggel jár. Azonban azt kell mondanom, hogy egyrészt ez egy fennálló tartozás, és bármennyire is osztódik a tulajdon, az azzal kapcsolatos kötelezettségek is osztódnak. Ez az egyik dolog. A másik pedig az, ho gy a Kormány nincsen abban a helyzetben, hogy ezt elengedhesse, méghozzá azért nincsen, mert az államháztartásról szóló törvény szerint csak az Országgyűlés teheti ezt meg. Erre vonatkozóan legfeljebb a következő, a '94es költségvetésről szóló törvény von atkozásában lehet esetleg szó, tehát módosító indítvány formájában, akár pedig esetleg maga a Kormány fog ebben intézkedni, csak ez a megoldási lehetőség. Lehetőség most, ebben a percben csak arra van, hogy egy évre elhalasztásra kerüljön az esedékes össze g visszafizetése, van egy módosított 39/1987es MT rendelet, amely lehetőséget ad arra, hogy a Megyei Földművelésügyi Hivatal ezt kérésre - valaki vagy valakik tekintetében - megtehesse. Tehát végeredményben a mostani lehetőség egyfajta hibernálása a probl émának, a következő költségvetési törvény pedig esetleg rendelkezhet ennek az elengedéséről. Kérem a képviselőtársamat, hogy fogadja el ezt a választ! (Szórványos taps.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm miniszter úr válaszát. Kérném képviselőtársaimat, foglal ják el a helyüket, újból létszámellenőrzést tartunk. (Rövid szünet, néhány képviselő érkezik az ülésterembe.) Kérem, szíveskedjenek megnyomni az igen gombot! (Megtörténik. - 167 képviselő.) Tisztelt Országgyűlés! Még mindig kevés a létszám a határozatképe sséghez, még van néhány kérdésünk, azt elmondjuk. Suchman Tamás képviselőtársunk következne, de hivatalos elfoglaltsága miatt távol van, így kérdését a jövő hétre halasztjuk. Következő kérdésfeltevőnk Király Zoltán független képviselőtársunk, aki kérdést k íván feltenni az ipari és kereskedelmi miniszterhez és dr. Szabó Tamás tárca nélküli miniszterhez Hogyan kerülhet idegen állam kormányzati tisztviselője a magyar gazdaság meghatározó vállalatának élére? címmel. Király Zoltán képviselőtársamat illeti a szó. Közlöm vele, hogy dr. Szabó Tamás tárca nélküli miniszter úr válaszol majd. Átadom a szót! Kérdés: Király Zoltán (független) - az ipari és kereskedelmi miniszterhez, valamint dr. Szabó Tamás tárca nélküli miniszterhez - Hogyan kerülhet idegen állam kormán yzati tisztviselője a magyar gazdaság meghatározó vállalatának élére? címmel KIRÁLY ZOLTÁN (független) Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Mielőtt a kérdést feltenném, szeretném elöljáróban kijelenteni, miután itt egy személyiség megneve zése is megtörténik, hogy vele sem perben, sem haragban nem állok, tehát személyiségét elfogulatlanul közelítem meg, nem az ő személye a fontos, hanem a jelenség, amelyik most megmutatkozott. Tisztelt miniszter úr! A nemzetközi és a hazai sajtó a napokban részletesen tudósított arról a kapcsolatról, amely a magyar gazdaságot és a privatizációs folyamatot meghatározó Állami Vagyonkezelő Rt. elnöke, Teleki Pál, valamint az amerikai kormányzati érdekeltségű - ha úgy tetszik, "félig autonóm" - MagyarAmerikai V állalkozási Alap között fenáll.