Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. február 8. hétfő, a tavaszi ülésszak 3. napja - A magyar energiapolitikáról szóló tájékoztató és országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - KIRÁLY ZOLTÁN (független)
205 Meggyőződésem, hogy gazdasági diplomáciánknak egyik legfontosabb célpontja lehet a FÁKkal kialakítandó üzletpolitika, és e kérdésben minden, más ügyben netán eltérő politikai megítélést közös nevezőre kell hozni. Az ugyanis bizonyos, hogy a több pólusú magyar energiapolitikáról a FÁKkapcsolatok nélkül nem beszélhetünk. Általánosabban: úgy gond olom, hazánk külkereskedelmének mozgástere a jövőben is főleg Németország, Ausztria és Olaszország lesz, de szerintem lehetséges gazdasági növekedésünk feltétele az, hogy Magyarország ismét - most már politikai, katonai függőség és kényszer nélkül - megkap aszkodjék az orosz piacon. S ha mindehhez még azt is hozzátesszük, hogy az Európai Közösséghez való csatlakozásunk minden egyes további lépése valamelyest a magyar mezőgazdaságot is sújtja, hiszen a francia vagy osztrák tiltakozások mezőgazdák tiltakozásai , de az egyébként ebben a közösségben jelen lévő gazdag mezőgazdasági termékkel bíró országok: Dánia, Portugália, Görögország vagy éppen Spanyolország, ez a konkurencia is azt igényli, hogy keressük azokat a lehetőségeket - új piacokat, újmódi együttműködé st , amelyek éppen energiahordozók cseréjében a keleteurópai, a volt szovjet területekre irányíthatók. Én mindezek után - miután nem érzem igazán meggyőzően ezt a koncepciót az anyagban - azt is szinte természetesnek tartom, hogy szó sincs az anyagban ar ról, hogy a beszerzési források között számolnának netán külföldi koncessziók, olaj- és gázlelőhelyek kiaknázásában való részvételünkkel, az ily módon beszerezhető energiaforrásokkal. Tájékozódásom szerint a Magyar Olajipari és Gázipari Rt.nak például Afr ikában van vegyesvállalati érdekeltsége, ami ugyan nem kitermelésre, hanem kutatásra irányul. De felmerül bennem a kérdés: vajon miért nincs nekünk másik 2025 millió dollárunk - vagy éppen a Molnak állami támogatással vagy segítséggel is - arra, hogy a vo lt Szovjetunió területén, mondjuk a tyúmeni kitermelőknél ott legyünk vegyesvállalat formájában, társtulajdonosi formában, koncessziós jogot szervezve, hiszen onnan közvetlenül szállíthatnánk haza az olajat. Kétségtelen tény persze, hogy például e tekintet ben az olajipari részvénytársaság sincs jó helyzetben, hiszen az állami költségvetés megnyomorító hatásai nagyon keményen sújtják ezt a céget is, és ahogy én tájékozódtam - miután az egyik legnagyobb adófizető társaság, ha leszámítjuk mindazt, ami a benzin árba betett fogyasztási adó formájában kerül el tőlük, így is legalább 4050 milliárdot fizetnek be, vagy pontosabban: von el például a magyar olajipartól az állami költségvetés. Tehát nincs könnyű helyzetben. Úgy gondolom, ehhez mindenképpen tárcasegítség , kormányzati segítség is szükségeltetnék, hogy például ilyen jelenlétet a kitermelőhelyeken: vegyesvállalati részvételt vagy tulajdont, koncessziós jogot megszerezni képes legyen - mondjuk - a magyar olajipari társaság. Hadd tegyek néhány konkrétabb észre vételt is. A tájékoztató 25. pontja igen vitatható elvet rögzít szerintem, amikor az energiáknál a valós értékviszonyokat a költségekből és a tisztességes haszonból vezeti le. Ha ez az elv érvényesülne az általában magas költségekkel működő magyar iparban - természetesen európai árszinten vett költségekkel számolva , akkor konzerválódnának a pazarlásaink. Vagyis a Kormány dilemma előtt áll: vagy az integrált európai piac értékítéletét jeleníti meg az árakban, és akkor nem ismeri el az indokolatlan ráfordít ásokat, ezzel szigorú takarékosságra, esetleg felszámolásra kényszeríti a termelőegységek egy részét; vagy egy Európától elszigetelt, sajátos, önköltség típusú árrendszert alkalmaz, akkor viszont sorompót húz az európai integrálódás elé. S itt érdemes talá n utalni az energetikai környezetvédelmi ráfordításoknak az árakban történő megjelenítésére. Úgy gondolom, valóban kívánatos, hogy az energetikai, környezetvédelmi beruházások költségei térüljenek meg az energetikai termékek árában, azonban ennek a kívánsá gnak a nyitott piacgazdaságban felső korlátot szab az európai versenyár. Mivel induló helyzetben a versenyárak a miénknél jobb technikai felkészültségű, kisebb ráfordítású külföldi termelési folyamat végtermékeinél jelentkeznek, a magyarországi környezetvé delmi lemaradásunk felszámolásának nagy költségterhei valószínűleg nem térülhetnek meg.
