Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. április 27. kedd, a tavaszi ülésszak 25. napja - Az ülés megnyitása - Napirend előtt - ELNÖK (Szabad György):
1870 le a kozekvenciákat, hiszen ezt a törvényjavaslatot - pardon: ezt a törvényt, miután megkezdődött ez az alkotmánybírósági hacacáré, egy olyan szakember is méltatta, és jogosnak és törvényesnek találta, mint Simon Wiesenthal úr Bécsből. Tekintettel arra, hogy az előttem lévő felszólalás, amit a KDNP jeles képviselője tett, teljes egészében ezt az ellehetetlenülést tárta a tisztelt Ház elé, szíveskedjenek megtekinteni a z általam idézett szavazási kimutatásokat, és a Ház vonja le a következtetést, egyenként minden egyes képviselő, képviselőcsoportonként, bizottságonként, hogyan kerülhetett erre az ingoványos talajra, hogy megválasztásával, szakmai tekintélyével, korábbi s zakmai érveivel szemben teljesen ellenkező módon foglalt állást. Kérem a tisztelt Házat, etikai szinten értékelje ez ügyben való viselkedését, beleértve a magamét is. Elnök úr! Köszönöm a szót. (Szórványos taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Tisztelt K épviselő Úr! Tisztelt Ház! Felhívom képviselő úr figyelmét, hogy sajnálatos módon az alkotmánybírósági eljárást nem parlamentáris kifejezéssel illette. Köszönöm. (Taps a bal oldalon.) Tisztelt Országgyűlés! A ma reggeli bizottsági elnöki értekezleten elhan gzottak alapján a büntető jogszabályok módosításáról szóló törvényjavaslatot megtárgyalásra kiadom az alkotmányügyi, az emberi jogi, az önkormányzati, a gazdasági, a költségvetési és a nemzetbiztonsági bizottságnak. Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. t örvény módosításáról rendelkező törvényjavaslatot megtárgyalásra kiadom az alkotmányügyi és a költségvetési bizottságnak. A szakképzésről szóló törvényjavaslatot megtárgyalásra kiadom a szociális, a kulturális és az oktatási bizottságnak; (10.20) - a Hungalu Rt. járadékfizetési kötelezettségének részbeni elengedésével kapcsolatos határozati javaslatot megtárgyalásra kiadom a költségvetési és a gazdasági bizottságnak; - a nemzeti környezet- és természetpolitikai koncepció kidolgozásáról szóló határo zati javaslatot megtárgyalásra kiadom a költségvetési és az alkotmányügyi bizottságnak. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy ismertessem mai ülésnapunk várható programját: Először a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény m ódosítását indítványozó törvényjavaslatok részletes vitájára kerül sor, majd a külföldiek beutazásáról, magyarországi tartózkodásáról és bevándorlásáról szóló törvényjavaslat általános vitáját folytatjuk. Nyomatékosan felhívom tisztelt képviselőtársaim, va lamint - különösképpen - a frakcióvezetők figyelmét arra, hogy a szokásostól eltérően, ahogy ezt már napirendi javaslatunkban jeleztük, már 12 órakor - vagy lehet, hogy néhány perccel már azt megelőzően - sor kerül a statisztikáról szóló törvényjavaslat ha tározathozatalára. Időgazdálkodási szempontból jeleztük ezt már előzetesen, és jelzem nyomatékosan most is. A határozatképesség biztosítását tehát elengedhetetlennek tartjuk. Délután, a szokott időpontban, az interpellációk és kérdések előterjesztésére ker ül sor. Ezt követi a frekvenciagazdálkodásról szóló törvényjavaslat, majd a pénzintézetekről és pénzintézeti tevékenységről szóló 1991. évi LXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat határozathozatala. Miután a tegnapi ülésnapon a Magyar Köztársaság 1993. évi költségvetéséről szóló törvény módosítását indítványozó törvényjavaslat vitája során módosító javaslatot senki sem nyújtott be, a kiadott napirendi javaslattól eltérően ma sor kerülhet ennek a határozathozatalára is. Felhívom szíves figyelmüket, hogy a hágai alávetési nyilatkozat határozathozatalának ügyében ma fél kettőre rendkívüli házbizottsági ülést hívok össze. Ennek a házbizottsági ülésnek a meghívotti