Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. április 14. szerda, a tavaszi ülésszak 21. napja - A bányászatról szóló törvényjavaslat részletes vitájának újramegnyitása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - TAKÁCSY GYULA, a gazdasági bizottság elnöke: - ELNÖK (Dornbach Alajos): - SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke:
1593 Négy ponton adtunk be csatlakozó módosító indítványt. Az első a bányavállalkozónak a bányakár okra vonatkozó felelőssége a bánya megszűnése után - ez nagyon lényeges dolog, amit úgy gondoljuk, hogy a bányatörvényben szabályozni kell. A 2. pontban egy elfogadott kifejezés: "a magyar geológiai szolgálat" szövegpontosítás történt - semmi egyéb. A megl évő módosító indítvány korábbi szóhasználatát váltottuk fel egy később elfogadott szóhasználatra. A 3. pontban a bizottság által korábban benyújtott új, 48. §ként javasolt egymondatos módosítást egy szó, az "állami" szó kivételével javasoljuk elfogadásra. Az egyeztetések során ugyanis úgy tűnt, hogy az "állami" szó külön szerepeltetése ebben az összefüggésben felesleges - különösen akkor, hogyha az "ásványvagyongazdálkodás" definíciójában a korábban egy másik módosító javaslatban szereplő "állami ásványva gyongazdálkodás" definíció tartalma megjelenik. A 4. pontban nem történik más, mint egy jogi pontosítás, ugyanis két esetben: természeti vagy régészeti értékek esetében hatósági véleményezés, közbeavatkozás válik szükségessé. A korábbi módosító javaslatba n ez pontatlanul szerepelt, mert természeti és régészeti értékek esetében egyaránt a természetvédelmi hatóságot kérte fel kezdeményezésre. Ez egy pontatlan megfogalmazás, mert a régészeti értékek esetében nem a természetvédelmi hatóság az illetékes hatóság . Ezért javasoltuk ezt a szövegpontosítást, amely szövegpontosítást a nemrég befejeződött alkotmányügyi bizottsági ülés tovább pontosított és támogatta. Köszönöm szépen. ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. Kérdezem Takácsy Gyula képviselő urat, a gaz dasági bizottság elnökét, a bizottság állíte előadót? Felszólaló: Takácsy Gyula, a gazdasági bizottság elnöke TAKÁCSY GYULA, a gazdasági bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A gazdasági bizottság úgy ítélte meg, hogy a négy módosító indítván yt külön nem szükséges megtárgyalnia. Először is, mert az első módosító indítvánnyal kapcsolatosan, amely a károkozással összefüggésben jelent meg, korábban sem foglalt állást, tekintettel arra, hogy alapvetően az alkotmányügyi bizottság feladatkörébe tart ozik. A második és harmadik módosító indítványban - mint ahogy azt Jávor Károly képviselőtársam elmondta - gyakorlatilag pontosítások történtek. A gazdasági bizottság korábban sem támogatta egyiket sem, tehát azok a pontosítások nem olyan mérvűek, amelyek lényegesen eltérnének a korábbiaktól. A negyedik módosító indítványban - a gazdasági bizottság korábban támogatta - szintén csak lényegtelen módosítások vannak: "természetvédelmi hatóság" helyett "illetékes hatóság". Amint tudjuk, az alkotmányügyi bizottsá g jelen pillanatban ezt is bizonyos mértékben módosította. Tehát nem tartottuk szükségesnek, hogy a gazdasági bizottság a kérdéses módosító indítványokat megtárgyalja, annál is inkább, mert azok a részletes vita lezárása után érkeztek. Köszönöm. (Taps.) EL NÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Salamon László alkotmányügyi bizottsági elnök úrnak. Felszólaló: Dr. Salamon László, az alkotmányügyi, törvényelőkészítő és igazságügyi bizottság elnöke SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvé nyelőkészítő és igazságügyi bizottság elnöke: Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az alkotmányügyi bizottság most a szünetben tárgyalta meg a környezetvédelmi bizottság kapcsolódó módosító javaslatait, és tudom, hogy még nincs kiosztva, de mondom: 9830as szám alatt fogják megkapni képviselőtársaim a témában a mostani legújabb kiegészítő együttes jelentésünket.