Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. április 5. hétfő, a tavaszi ülésszak 19. napja - A Magyar Köztársaság honvédelmének alapelveiről és főbb feladatairól szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - WACHSLER TAMÁS (FIDESZ)
1474 Egy hasonlattal megvilágítva: arra kényszerítjük a hadsereget, hogy fektessen egy 10 méter hosszú pallót az egymást ól 15 méter távolságra álló pillérekre, ily módon hidat alkotva a patak fölött. Hogyan lehetséges ez? A HM eddigi álláspontja szerint csak egyféleképpen, ha kerítünk egy 15 méteres pallót, azaz, ha felemeljük a költségvetést. És hogyha nem találunk? Akkor nincs megoldás? Akkor nincs híd? Azaz akkor nincsen haderő? Valóban el kell ismerni, a Honvédelmi Minisztérium a parancsnoksággal egyetemben évről évre minden költségvetési vitában, különösen a honvédelmi bizottság ülésén - ezt a bizottsági tagtársak igazo lhatják - őszintén rámutatnak arra a drámai ellentmondásra, amely a pillérek távolsága és a palló hosszúsága között fennáll. Az ezekből az előterjesztésekből kimondva, kimondatlanul adódó, szerintünk egyedül lehetséges megoldást, a védelmi kiadások növelés ét azonban a gazdaság jelenlegi, és sajnálatos módon akár hoszszabb távra is prognosztizálható helyzete gyakorlatilag kizárja. A HM mégsem kínál alternatívákat a politikai döntéshozók felé, pontosabban a Parlament felé. Fel sem veti, hogy mi történne, ha m ondjuk a pilléreket a palló hosszának megfelelő távolságra vernénk le. Hátha a patak szélessége ezt lehetővé teszi. Hátha lehetővé tesznek egy kisebb hadsereget a Magyarország biztonságpolitikai helyzetét befolyásoló tényezők fejlődési tendenciái. A hadser eg nagysága körüli vita egy szélesebb, a biztonságpolitikát érintő felfogásbeli különbség megnyilatkozása. Arról van szó, hogy alapvetően másként képzeli el a katonai vezetés a Magyarországra leselkedő fenyegetések mibenlétét, mint mi, vagy mint a biztonsá gpolitikai koncepció, sőt amint azt a tárgyalt előterjesztés egyikmásik mondata is sugallja. Ők - úgy tűnik - a legrosszabb elképzelhető esetnek a hagyományos háborút tartják a klasszikus minták szerint, amikor két szembenálló ország politikusai eldöntik, hogy a politikai vitákat a továbbiakban lényegrehatóbb érvekkel fogják folytatni, szépen, tervszerűen mozgósítják az országaik gazdasági, katonai, emberi erőforrásait, felvonulnak, a csapatok szétbontakoznak és így tovább. Ekképpen lehetne összefoglalni a háborúról vallott konzervatív koncepciót, ami egyébként jelen pillanatban minden keleteurópai hadsereg szerkezetében is megjelenik. Még rövidebben talán úgy lehetne ezt megfogalmazni, hogy mozgósítással alakul, tehát kerethadsereg, tehát tömeghadsereg. N os, a FIDESZ ezzel szemben úgy látja, hogy egyrészt a kétoldalú szembenállás megszűnte miatt, másrészt pedig a biztonság nemzetközivé válása miatt ezt a koncepciót a gyakorlati felkészülés során, hála istennek, nagyjából el lehet felejteni. Ez azonban, saj nos, nem jelenti azt, hogy teljesen megszűntek azok a veszélyek, amelyek elhárításához katonai erőre lenne szükség. Sőt, amint azt például a barcsi incidens is ékesszólóan bizonyította, bizonyos katonai természetű veszélyek valószínűsége kifejezetten megnő tt. Ezek a kihívások azonban nemcsak valószínűbbek, de jellegük is eltér az előbb elmondottaktól, sokkal gyorsabban generálódnak, gyorsabban el is múlnak, céljuk is többnyire lokális, és ezért természetesen más elvárásokat támasztanak a haderővel szemben i s, gyorsan, rugalmasan reagálni képes hadsereget tesznek szükségessé. Visszatérve az előző gondolatra: az nem jelenti alternatívák felmutatását, hogyha egy gyakorlatilag megvalósíthatatlan megoldással egy elvileg elfogadhatatlant állítanak szembe. Azaz vag y arányait tekintve - teszem azt másfélszeresére vagy kétszeresére - növeljük a védelmi kiadásokat, vagy pedig a hadsereg rövidesen a klinikai halál állapotába kerül, ahonnan már csak súlyos károsodások árán van visszatérés. Parancsra tettem, erre joggal h ivatkozhat a húszegynéhány ezer hivatásos katona, de nem kivétel nélkül mindenki. Nem kaptam parancsot alternatív megoldások kidolgozására, erre hivatkozhat joggal, mondjuk a vezérkar úgy egészében, de nem mindenki kivétel nélkül. Valakinek ki kellett vol na adni azt a parancsot, akár a megfelelő politikai döntést be sem várva. Hiszen csak formálisan korrekt az az álláspont, hogy mondjátok meg, hogy mi a feladatom, és majd én akkor megoldom. A vezetés legmagasabb szintjein ennél lényegesen szigorúbb elvárás oknak kellene érvényesülni, amelyek számot vetnek a politikai döntéshozó majdnem szükségszerű szakmai inkompetenciájának
