Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. március 30. kedd, a tavaszi ülésszak 18. napja - Kérdések: - ELNÖK (Vörös Vince): - SURJÁN LÁSZLÓ, DR. népjóléti miniszter:
1379 felemelés azt jelenti, hogy az 1940ben született nők 56 éves korukban szerzik meg a jogosultságot az öregségi nyugdíjr a, majd minden évjárat egy évvel tovább dolgozik, tehát a '41ben születettek 57 évesen, a '42ben születettek 58 évesen, hadd ne soroljam, a '44ben születettek 60 évesen, 2004ben szerzik majd meg az öregségi nyugdíjra való jogosultságot. A számunkra is meglepetés volt, hogy ennek a korhatáremelésnek a hatása nemcsak 1995. január 1je után jelentkezik, hanem, ha úgy tetszik, már ma is. A hatályos jogszabályok ugyanis lehetővé teszik, hogy a munkavállalók a társadalombiztosítási törvényben meghatározott él etkornál fiatalabb életkorban is elmehetnek nyugdíjba. Ez az engedmény, illetve az engedményeknek az a köre, amelyekre a kérdésem vonatkozik, alapvetően a foglalkoztatási helyzettel, a munkahelyek hiányával függ össze. A jogszabályok szerint 3 évvel korább an mehetnek el a munkavállalók akkor, ha munkanélkülivé válnak, és már 6 hónapig munkanélkülijáradékot kaptak, 5 évvel korábban mehetnek el, ha a munkáltató számukra évente előre kifizeti a nyugellátás összegét a társadalombiztosításnak, illetve ha legalá bb 50%os mértékben csökkent munkaképességűek, de rehabilitációs munkahelyet számukra biztosítani nem tudnak. A március 1jén hatályba lépett törvény következtében az a helyzet állt elő, hogy ezt a 3, illetve 5 éves engedményt nem az 55 éves életkortól, ha nem az adott életkorcsoport számára érvényes életkortól kell visszafelé számolni. Következésképpen egy 1941ben született munkanélküli, ha ez évben már kimerítette a munkanélkülijáradékát, nem mehet el előnyugdíjba, mint ahogy ezt kiszámította, hanem előn yugdíjra csak 1995ben, tehát két év múlva szerez jogosultságot, mert ekkor lesz 3 évvel fiatalabb, mint a törvény által megszabott, új nyugdíjkorhatár. Hasonló példát mondhatok az 5 éves kedvezményre, amelyik ebben az évben az 1943ban született nőket éri nti, ők még rosszabbul járnak, hiszen ők 59 éves korukban érik el az öregségi nyugdíjkorhatárt. Tehát ha most 50%ban csökkent munkaképességűek lesznek, és nincs munkahelyük, akkor további 4 évet kell várniuk arra, hogy az engedményes nyugdíjazás lehetőség ével éljenek. Még rosszabbá válhat a helyzet akkor, hogyha azokra gondolunk, akik már ezt az engedményes nyugdíjat élvezik, hiszen ha valaki, aki, mondjuk, 1942ben született, tavaly élt az engedmény lehetőségével, és megállapodott a munkáltatójával, akkor a munkáltatójának nem 5 év, hanem 8 év nyugdíj befizetését kell vállalnia, ha nem tudja elvállalni, akkor nem tudom mi fog történni. És nehogy úgy tűnjék, hogy marginális problémát feszegetek, a tavalyi évben a három kedvezmé nyt 80044 munkavállaló vette igénybe, feltehetően ennek a meglehetősen nagy számnak a fele nő, és tízezren felül van azoknak a nőknek a száma, akik már élvezik az engedményes nyugdíjat, de kívül kerültek a nyugdíjkorhatáron. Tisztelt Miniszter Úr! Én szívb ől remélem, hogy ön megnyugtató választ fog adni. Azt kérem azonban, hogy a válaszában - ha lehet - a társadalombiztosítási törvény 39. §ának (4) (5) bekezdésére ne hivatkozzék, mert meggyőződésünk szerint ez nem érinti az általam hivatkozott, hátrányos h elyzetbe került nőket, hanem mindenképpen új, sürgős törvénymódosító döntésre van szükség. Kedvező válaszában reménykedem! (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm. Felkérem dr. Surján László miniszter urat, szíveskedjék a kérdésre megadni a vál aszt. Dr. Surján László népjóléti miniszter válasza SURJÁN LÁSZLÓ, DR. népjóléti miniszter: Köszönöm a szót, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Én is leteszem a papírt, és azt kell mondanom, hogy mind a kettőt - hogy mondjam , amitől óvot t, azt is meg kell tegyem, és amit kért, azt is megteszem.