Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. március 23. kedd, a tavaszi ülésszak 16. napja - A nemzeti kulturális alapról szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő tárgyalása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - TÓTH SÁNDOR (KDNP)
1195 felelősséget a társadalmasított szakmai zsűri tevékenysége egészíti ki a nyilvános pályázatok elbírálásakor. Ilyen összetett és a példák szerint ígéretes eszköz a nemzeti kul turális alap. Ennek összege évente várhatóan meghaladja a milliárdos nagyságrendet, mivel a kulturális termékek és szolgáltatások forgalmából származó bevétel - előzetes becslés szerint - legalább 770 millió forint, amit kiegészít az éves költségvetés megh atározott része, bővítik a nemzetközi támogatások, illetve személyek és intézmények közérdekű kötelezettségvállalásnak minősülő befizetései és így tovább. Az alap felhasználása annál célszerűbb lesz, minél távlatosabb a széles körből megalakítandó kuratóri um áttekintése a kulturális és a művészi élet egészéről. A piaci értékarányos járulék részben a befizetéseket teszi arányosabbá, egyenletesebbé anélkül, hogy a kulcsok meghaladnák az eddigieket. Felelős minisztérium nem vállalhatja a cenzor vagy az erkölcs bíró szerepét, hasonlóképpen a piac funkcióit sem, hogy a járulékok megállapításakor ilyen alapon tehessen különbséget. Ugyanakkor az így feltöltött alapból nagy pontossággal és igazságosan valósulhat meg a kiemelkedő esztétikai értékek és teljesítmények t ámogatása. Tisztelt Ház! A törvényjavaslat kiemelt céljai jól foglalják össze a lényeget, megfelelően részletezik, vagyis túlmutatnak az általánosságokon a legfontosabb kulturális törekvéseink számbavételekor. Eszerint helyet kap a tehetség érvényesítése, de ugyanígy a közönség mint közösség igényeinek sokirányú kielégítése, vagy akár a nemzetközi kapcsolatok ápolása, beleértve a hazai művészeti értékek erőteljesebb megismertetését is a külfölddel. Tisztelt Ház! Mindezeket látva azt mondhatjuk, a források s zűkösek, annak ellenére, hogy nem egyedüliek, és a különböző és különféle szintű mecénások közti versengés is az ügy előbbrevitelét szolgálhatja majd. A hiányosságok ellenére biztosra vehetjük, hogy már középtávon bekövetkezik a forgalom növekedése a művel ődés terén is, ami automatikusan növeli az alapot. A későbbi módosítások új forrásokat tárhatnak föl. Így például nem kizárt a külföldi igénytelenebb kulturális tömegtermékeknek a hazaiaknál nagyobb arányú, differenciált járulékoltatása a fogyasztásban, ha ennek a módszerét majd sikerül meghatározni. Amennyiben az alap működése az idők folyamán nemzetközi mércével is komoly eredményeket könyvelhet el, akkor erre alighanem a külföldi partnereink is, a hazai támogatók is felfigyelnek, és ez bízvást tágítja a cselekvésteret. Az alapért a kormányzat megbízásából a mindenkori művelődési és közoktatási miniszter felelős, aki természetesen az előttünk fekvő javaslat értelmében nem pusztán a kormánypártok elképzeléseit valósítja meg, amikor szabályozza és vezeti az alap működését. Sok függ ezért a további részletezéstől, amely ugyan miniszteriális feladat, ám szerencsés volna, ha az Országgyűlés kulturális bizottsága nyomon követhetné e munkálatok alakulását és idejében véleményt nyilváníthatna. Jelentőssé válhat pél dául a kuratórium és a szakbizottságok létrehozásának mikéntje, általában működési rendjük; és már most ajánlhatnánk, hogy a meghirdetendő nyilvános pályázatok ne évenként egyszer, hanem - amennyire lehetséges és megvalósítható - folyamatos határidővel bon yolódjanak. A célok is tovább értelmezhetők és talán bővíthetők is. Esetenként a fogyasztás ösztönzésére is sor kerülhet. Hasznosan egészülhet ki a magyar kultúra intézményrendszere egy mindenki számára hozzáférhető művelődési adatbank üzemeltetésé vel, bekapcsolódva a nemzetközi információs vérkeringésbe. Ezenfelül kiemelten kell összpontosítani kisebbségeink népművészetére, értékteremtő közösségeire. Idővel hozzáférhetővé és népszerűvé válhat az a kincs, amely mint gyűjtemény a Magyar Rádióban és T elevízióban fölhalmozódott, és mai felhasználásuknál jóval szélesebb körben adódnék lehetőség szolgáltatásként társadalmi elsajátításukra. Helyi műhelyek, alkotóközösségek, művelődési otthonok, iskolák vagy akár családok és személyek részére is. Ezzel kapc solatban egy neves művelődéstörténésznek néhány sorát hadd olvassam fel, amely mintegy kihatással lehet gondolkodásunkban, ha a kultúra jövőbeni sorsát éppen az elmondottakra
