Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. február 2. kedd, a tavaszi ülésszak 2. napja - Az agrárpiaci rendtartásról szóló törvényjavaslat határozathozatala - ELNÖK (Szabad György): - GERGÁTZ ELEMÉR, DR. földművelésügyi miniszter: - ELNÖK (Szabad György): - GERGÁTZ ELEMÉR, DR. földművelésügyi miniszter: - ELNÖK (Szabad György): - GERGÁTZ ELEMÉR, DR. földművelésügyi miniszter: - ELNÖK (Szabad György):
118 rajzolódni egy nagyon markáns, határozott koncepcionális ív. Nem egyes elemeitől kell különkülön megváltó erőt remélni, hanem ezek együttes hatásában bízunk. A szakmai rendelkezések pedig már a legkorszerűbb szemléletet tükrözik. Figye lemmel vannak a minőségre, a természet- és környezetvédelemre, a megváltozott piaci körülményekre és más társadalmi és gazdasági elvárásokra is. Ez a koncepció pedig, remélem, mielőbb magába foglalja majd az újabb agrár jogszabályokat. Ezzel a gondolattal zárom vitaösszefoglalómat. Köszönöm az Országgyűlés tagjainak, a bizottsági vitákon részt vett szakértőknek a rendkívül hasznos közreműködést. Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a szükséges módosításokra is tekintettel a törvényjavaslatot részleteiben é s egészében elfogadni szíveskedjenek. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal következik. A benyújtott módosító javaslatokról együttes jelentés készült a 8854es számon, kiegészítő jelentés p edig a 8873as számon. Az alapjelentés sorrendjét követjük. A jelentés 1. és 2. pontja egymást kizáró megoldásokat tartalmaz a javaslat preambulumának módosítására. A 2. pontban lévő javaslat nem kapta meg a bizottságok szükséges támogatását. A mezőgazdasá gi bizottság javaslatát teszem fel szavazásra az 1. pont szerint. Az alkotmányügyi bizottság támogatja. Miniszter úr egyetérte? GERGÁTZ ELEMÉR, DR. földművelésügyi miniszter: Igen. ELNÖK (Szabad György) : Igen. Az Országgyűlé s elfogadjae a módosító javaslatot? Most kérem szavazatukat. Köszönöm. (Szavazás.) Az Országgyűlés 198 szavazattal, 1 ellenében, 1 tartózkodás mellett a módosítványt elfogadta. Az 5. pontban a mezőgazdasági bizottság az 1. § a) pontjának módosítását javas olja. Lényege: A normaszöveget termékjegyzékszámokkal kívánja pontosítani. Felhívom figyelmüket, hogy a javaslat elfogadása nem zárja ki a kiegészítő jelentés 2. pontjában lévő indítványt. Miniszter úr egyetérte a javaslattal? GERGÁTZ ELEMÉR, DR. földműve lésügyi miniszter: Igen. ELNÖK (Szabad György) : Igen. Az Országgyűlés egyetérte? Most kérem szavazatukat. (Szavazás.) Köszönöm. Az Országgyűlés a módosítványt 193 szavazattal, 11 ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta. A kiegészítés 2. pontjában a mez őgazdasági bizottság az 1. § a) pontjának kiegészítését indítványozza. Lényege: A normaszöveg a biotermékre történő hivatkozással egészüljön ki. Az alkotmányügyi bizottság nem támogatja. Miniszter úr? GERGÁTZ ELEMÉR, DR. földművelésügyi miniszter: Igen. EL NÖK (Szabad György) : Támogatja. Az Országgyűlés? Most kérem szavazatukat! (Szavazás.) Köszönöm. Az Országgyűlés 207 szavazattal, 2 ellenében a módosítást elfogadta.