Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. március 22. hétfő, a tavaszi ülésszak 15. napja - A földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (9418-as szám) általános vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ) - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - GYURKÓ JÁNOS, DR. környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter:
1157 elmondhatom - méltányolta a bizottság, és pozitívan állt hozzá ahhoz a törekvéshez, hogy a természetvédelmi és környezetvédelmi elvek minél inkább tudjanak a jogalkotás sorá n is és ebben az ügyben is - ahogy a kárpótlás kapcsán, illetőleg a szövetkezeti törvények kapcsán is - megfelelően érvényesülni. A törvényjavaslatban felvetett jogi megoldásokat illetően a vita során felmerültek különböző fenntartások, különböző észrevéte lek, különböző kifogások. A vita egészének azonban az volt az összkicsengése, hogy a törvényjavaslatban nincs olyan probléma, ami kifejezetten alkotmányos aggályt jelentene, vagy egyébként olyan jogi természetű kérdés, ami nem lenne orvosolható. Az előbb á ltalam mondottakat pontosítanám: olyan probléma, amivel alkotmányos aggályt érintene - nem teszem hozzá a kifejezett jelzőt - tehát alkotmányos aggályú probléma nem merült fel és a jogi kérdéseket illetően is úgy ítéltük meg, hogy a javaslat javítható. Min dezekre tekintettel a bizottság többségi szavazással a törvényjavaslat általános vitára bocsátását támogatta. Azonban felhatalmazott annak jelzésére - és ezért kértem külön is szót , hogy ebben a formában ez a törvényjavaslat nem kifogástalan, tehát végig kell gondolni azokat a megoldásokat, amiket a javaslat fölvet, és a megfelelő módosító javaslatokkal a törvényjavaslaton majd javítani kell. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Több bizottság előadója nem kíván szólni. Tisztelt Orszá ggyűlés! Mai ülésnapunk végére értünk tulajdonképpen, de még egy kétperces felszólalásra van lehetőség. Glattfelder Béla képviselő úr kért két percre lehetőséget felszólalásra. Megadom a szót. Felszólaló: Glattfelder Béla (FIDESZ) GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ) Elnök Úr, egyetlenegy mondatot szeretnék kérdezni a környezetvédelmi miniszter úrtól: amit ő most a Parlament nyilvánossága előtt elmondott, az a Kormány álláspontja, vagy a minisztérium álláspontja? (Dr. Gyurkó János: Ez a tárcáé.) Ugyanis ezen törvényj avaslat… (Dr. Zsiros Géza tapsol.) … napirendre tűzésénél például a mezőgazdasági bizottságban a Földművelésügyi Minisztérium jelen lévő képviselői olyan szempontokat hangoztattak, amelyek ellentétesek az ön által elmondottakkal. Kérdezem, hogy egyeztettee a Kormány ebben a kérdésben az álláspontját, és vane tudomása arról a miniszter úrnak, hogy egyébként a földrendező bizottságokról szóló törvényben az átmeneti törvény említett paragrafusának hatályon kívül helyezését a Földművelésügyi Minisztérium kezd eményezte? (Dr. Zsiros Géza ismét tapsol.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Gyurkó János képviselő úr következik … miniszter úr, bocsánat! Miniszter úr, öné a szó. Felszólaló: Dr. Gyurkó János környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter GYURKÓ JÁ NOS, DR. környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter: Köszönöm szépen. Amit én elmondtam, az a tárca álláspontja. A Kormányban erről a kérdésről egyeztetés már folyt, de kormányálláspont még nincs. ( Dr. Kóródi Mária: Ez érdekes!) Amire a ké pviselő úr hivatkozik, hogy az FM kezdeményezte, az lehet, hogy az FM kezdeményezte, de az nem jelent meg sehol a nyilvánosság előtt. Kánya Gábor képviselő úr adta be ezt először, méghozzá mindenféle indoklás nélkül. A Házszabállyal ellentétesen a környeze tvédelmi bizottság erről nem mondhatott véleményt, pedig benne van a Házszabályban, hogy nemcsak joga, hanem kötelessége is minden bizottságnak mint a parlamenti döntések előkészítő szervének hatáskörébe tartozó ügyekről véleményt kialakítani és erről tájé koztatni a tisztelt plenáris ülést. Tehát ilyen problémák voltak ezzel az előterjesztéssel. Az FM eléggé mélyen hallgatott erről, tehát a KTMet nem kereste meg ez ügyben, hogy ilyen módosítást indítványoz. Egyébként ez összkormányzati szempontból elég hát rányos. Mert ha így marad ez a helyzet, egyrészt a