Országgyűlési napló - 1993. évi tavaszi ülésszak
1993. február 2. kedd, a tavaszi ülésszak 2. napja - Interpellációk: - ELNÖK (Vörös Vince): - BALÁS ISTVÁN, DR. (MDF)
105 felmondással megszüntette, egyben nevezettel szemben - állami vagyon hűtlen kezelésének alapos gyanúja miatt - büntető eljárást kezdeményezett. (15.20) Minderről az Állami Vagyonügynökséget hivatalosan is tájékoztatjuk. Kérem a tisztelt Országgyűlést válaszom elfogadására. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm miniszter úr válaszát. Viszonválaszra átadom a szót Balás István képviselőtársunknak. BALÁS ISTVÁN, DR. (MDF) Tisztelt Ház! Elnök Úr! Miniszter Úr! Nagy érdeklődéssel és figyelmesen hallgattuk a válaszát, mert gyanítottuk, hogy azóta már a minisztérium is tudja, amit mi tudunk, tudja azt, hogy hova lett az egymillió forintos érték. Nyilván tudja miniszter úr, hogy nem az egymillió forintos érték miatt interpelláltunk. Emlékezetes, hogy ezelőtt csaknem egy évvel az Országgyűlés támogatta a Monopoly csoportnak azt a javaslatát, hogy az új munka törvénykönyvébe épüljön be egy nagyon kemény korrupcióellenes szabály. Eszerint n em maradhat meg gazdasági vezetői állásában az, akinek saját kft.je azonos vagy hasonló tevékenységet folytat. Ez a törvényi rendelkezés a múlt év június 28án lépett hatályba azzal, hogy az akkor fennálló összeférhetetlenségi helyzeteket július 13ig meg kell szüntetni. Nézzük meg e jogszabály fényében Rácz úr státusait! A Cégközlöny 1991. évi 11. számában olvasható, hogy Rácz József polgármesternek és kétszeres állami igazgatónak van egy negyedik állása is, egy saját tulajdonában álló úgynevezett Tisza K ft., amelynek ő az ügyvezető igazgatója. És a Cégközlönyből azt is tudjuk, hogy a saját kft. tevékenysége pontosan lefedi egyrészt a szikszói ÁTEV, másrészt a Hejőmenti Állami Gazdaság tevékenységét. A törvény értelmében, ha az igazgató úr július 13ig nem nyilatkozik, 14én el kell bocsátani mindkét állami állásából. Nos, nem ez történt, pontosabban ez történt most már több mint egy fél évvel később az interpelláció nyomán, ahogy hallottuk, a mai nappal. Valóban így van. A 126/1992. kormányrendelet a sziks zói ÁTEV fölött az FMet jelölte meg mint tulajdonosi jogokat gyakorló szervezetet, míg a Hejőmenti Állami Gazdaság fölött az ÁVÜt. Mindkét szerv értesült erről az összeférhetetlen helyzetről. Egyik szerv sem lépett a mai napig. Az ÁVÜ lépései körülbelül úgy néztek ki, hogy amikor Szabó Tamás miniszter úrhoz a bejelentés október 29én megérkezett, két hétre rá az ÁVÜ meghosszabbította ezt az összeférhetetlen helyzetű igazgatót a státusában. Az FM ezen is túltett. Ugyanis miniszter úr a válaszában tévesen i dézte az előbb Soós János igazgató úr levelét. Nem azt írta, hogy a vizsgálat után, hanem azt, hogy a vizsgálat nélkül, tehát pont ellenkező értelemben, "nélkül" történt a visszahelyezés, és ennek az indoka a következő. Nem tudom, jól olvasome a Gergátz E lemér miniszter úrnak címzett levelet, megkísérelte a megyei főügyészséggel, a köztársasági megbízottal, az FMmel ezt a kérdést rendezni, sehol sem látott támogatást, ezért leírta, hogy a javaslatát most is fenntartja, helyesnek tartja, de ő kis pont ahho z, hogy ezt keresztül tudja vinni. A vizsgálatban ugyanis az FM vizsgálati főosztályának kellett volna részt venni, és ez nem történt meg. Nem történt meg, ellenben két hónappal később Gergátz miniszter úr rendőrségi feljelentés helyett egy újabb állással jutalmazta Rácz urat. Tudjuk, kinevezte az állami gazdaság biztosává. Miniszter úr hivatalos személy. A hivatalos személyeknek törvény írja elő, hogy a tudomásukra jutott bűncselekmények miatt meg kell tenniük a feljelentést. Ha a hivatalos személyek ezt n em teszik, hiába várhatjuk, hogy valaha is rend legyen az országban. A miniszter úr akkor elmulasztotta a vizsgálat lefolytatását, ezért elmulasztotta a feljelentési kötelezettségét, elmulasztotta az összeférhetetlenségi helyzet felszámolását, az Országgyű lés pedig