Országgyűlési napló - 1992. évi téli rendkívüli ülésszak
1992. december 27. vasárnap, a téli, rendkívüli ülésszak 4. napja - A rádióról és a televízióról szóló törvényjavaslat részletes vitája - VARGA ZOLTÁN (MDF) - ELNÖK (Szabad György): - BÁNFFY GYÖRGY (MDF)
329 formájában, majd magában a főbizottságban – napokon keresztül tárgyalta, taglalta azt a vé gtelennek látszó módosítóindítványsorozatot, amely végül is meggyőződésem szerint jól szolgálta azt a folyamatot, hogy ez a törvény végül is az európai médiatörvényekhez méltó módon, azokhoz szellemében felsorakozva szolgálja azt a megbékélést, amiről Var ga Zoltán képviselőtársam is szólt, idézve művésztársam, Darvas Iván képviselőtársam szavait. Nagy szükség van erre. Nagy szükség van erre a megbékélésre, hiszen mindannyian tapasztaljuk nap mint nap az ország minden pontján azt az értetlenséget és bizonyo s mértékig szomorúságot is, amely a médiaügyek körül felkavarodott indulatokat szemléli és azokat minősíti. Mentsen meg a sors bennünket attól, hogy egy ilyen részletes vitában most bárki elkezdje sorolni azokat az okokat, amelyek – a 22es csapdájához has onlóan – az elmúlt két esztendő alatt egy őrület körkörös táncává alakították mindazokat az indulatokat, amelyek e körül a téma körül itt a falak között vagy a falakon kívül felszabadultak. Egy tény: mi azért dolgoztunk a bizottságban, sokszor a szó mesesz erű értelmében is éjt nappallá téve, hogy végül is ez a törvény alkalmas legyen egy olyan útra való rálépésre, amely út meggyőződésünk szerint, ha nem is azonnal, de néhány hét vagy néhány hónap leforgása során elvezet ahhoz a megnyugodott, konszenzust ker eső, teremtő és megtaláló hangulathoz, amely nélkül, szerény véleményem szerint, nemcsak a médiaügyeket, de semmilyen más ügyet sem lehet hosszú távra megoldani. Ebben a hosszú vitában a magam részéről egyetlenegy területtel foglalkoztam rendszeresen és vi sszavisszatérő módon: ez pedig az anyanyelv használatának kérdése, a médiában használt és előforduló beszédkultúra ügye. Akik figyelemmel kísérték az elmúlt esztendőkben többek között az oktatás kérdését, azok számos alkalommal találkozhattak azzal a vitá val, amely a közoktatás terén azzal a kérdéssel foglalkozott, miért nem tudnak beszélni a mai fiatalok? És itt számos kérdés merült fel: az élő szóban megkívánt felelet helyett a tesztek alkalmazása, ahol a totószelvényhez hasonlóan csak xszel kellett a h elyes választ megadni; a kötelező memoriterek elmaradása; a versek megtanulása, azoké a verseké, amelyeket a mi generációnkból sokan – és nemcsak a színészek, akik életének ez kenyérkereseti része volt, hanem soksok más területen dolgozók is – álmukból fe lverve is el tudtak mondani olyan verssorokat, amelyek hazánk nagy költői által teremtett csodálatos versekből származnak. Nem akarok ebbe a vitába belemenni, hiszen mindannyian tapasztaljuk azt, hogy a beszédkészség, a beszédkultúra mindannyiunk hivatásán ak területén tapasztalható módon nem igazán áll a csúcson, hogy nagyon udvariasan fejezzem ki magam. Esztendők óta hirdetem, hogy mindenkinek, akinek közösség előtt meg kell szólalnia, legyen az színész elsődlegesen, vagy legyen pedagógus szintén elsődlege sen, vagy legyen jogász, ügyvéd, bíró, horribile dictu: legyen politikus, kötelező módon kellene foglalkoznia a retorikával, a megfogalmazott gondolatok olyan módon való tolmácsolásával, hogy azok valóban elérkezzenek a hallgatónak nemcsak fizikai füléhez és a füléhez kapcsolódó hallóidegjáratokhoz, hanem tudatához is, netán meggyőződéséhez is, avval a reménnyel, hogy azon is lehet esetleg változtatni. Nincs ezen a téren túlzott fejlődés! Nagyon bízom benne, hogy az új közoktatásügyi törvény teremt lehetős éget a fiatalság beszédkészségének megjavítására is, és itt rögtön már a mai részletes vita pontjaihoz érkezünk, hogy ne legyen annyira lényeges, hogy a média területén dolgozók beszédkultúrája milyen minőségű. Mert mindaddig, tisztelt képviselőtársaim, am eddig az országos oktatás, kultúra hálózata nem tud, nem akar vagy nem képes elég figyelmet fordítani a magyar beszédkultúra minőségének megtaníttatására, vagy legalábbis megismertetésére, addig a média területén megszólalók beszédkultúrája sokkal lényeges ebb és sokkal fontosabb kérdés, mint egy olyan országban, ahol esetleg ezzel a fajta oktatással már a középiskolákban behatóan foglalkoznak. Éppen ezért egy módosító indítványt terjesztettem be, amely az elnök teendőinek soksok pontban megfogalmazott köte lességlistáját bővítette egy adott ponttal. Nevezetesen, hogy az elnök
