Országgyűlési napló - 1992. évi téli rendkívüli ülésszak
1992. december 17. csütörtök, a téli rendkívüli ülésszak 1. napja - A mezőgazdasági szövetkezetek és egyes gazdasági társaságok feletti törvényességi felügyelet gyakorlásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - GREZSA FERENC, DR. (MDF)
111 Ki kérdőjelezi meg a jobbágyfelszabadítás történelmi fontosságát ? Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Tisztelt Országgyűlés! Ma 7 óráig terveztük az ülést. Én mindenkinek megadom a szót, de kérem, hogy lehetőleg két percnél maradjunk. Tessék, dr. Grezsa Ferenc képviselő úr, megadom a szót. Felszólal ó: Dr. Grezsa Ferenc (MDF) GREZSA FERENC, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Szabad György, a Ház elnöke szavai után személyes érintettségből kérek szót, mert úgy érzem, hogy az általa elmondottak fedik pontosan azokat a gondolatokat, amikről én is akartam besz élni. Valóban személyesen – nem személyemben, hanem személyesen – érzek valamifajta érintettséget. 1988ban, amikor a Magyar Demokrata Fórum első agrárfórumán vettem részt orvosként Kiskunmajsán, akkor hozzászóltam, egyedül azok közül, akiknek nem szakmája a terület. Beszámoltam azokról a vizsgálatokról, amit Juhász professzor a hatvanas években végzett – kár hogy nincs itt Juhász Pál képviselő úr, ugyanis az édesapjáról van szó – , amely vizsgálatok egyértelműen bebizonyították: a tszszervezés micsoda neur otizáló hatással volt a vidéki lakosságra, a vidéki parasztságra. És hogy valamit tenni kell, valahogy ezeken a viszonyokon változtatni kell – számomra, orvos számára pontosan azok a vizsgálatok is aláhúzták és bizonyították, természetesen azokon, a család ban hallott történeteken kívül, amelyeknek részese voltam. Amikor itt ma este hallgattam a különböző felszólalásokat és számos szakmai érvet, valamifajta életidegenséget éreztem több megszólalásban, és hadd ne érezze ezt támadásnak Glattfelder képviselő úr , de leginkább talán az ő általa elmondottakban… (Dr. Zsiros Géza tapsol.) …, amelyeket egyébként az öszszes felszólalás között a leglogikusabb és legtetszetősebb hozzászólásnak értékeltem személy szerint. (19.10) És most kanyarodom vissza arra, amit elnök úr mondott: az egy üveg bor és az egy tál paprikás problematikájánál tartunk, hölgyeim és uraim! Mert ma is az történik, ami így karácsony táján és a zárszámadások előtt évtizedeken át történt a falvakban: akkor hívták össze a tsznyugdíjasokat. És tudom, hogy hogy vitték haza az egy üveg bort, a 70 éves és 80 éves emberek is a vacsoráról – és akkor nem volt kérdés, hogy mi lesz a szavazás eredménye… (Dr. Zsiros Géza tapsol.) Erről van itt szó, mert most is ez történik: az átalakulási közgyűléseket megelőz ően megint csak összehívják a tsznyugdíjasokat. Nemcsak az üveg bort kapják meg és a vacsorát, hanem a tájékoztatást is, hogy a nyugdíjat érintheti egy rossz döntés – és így tovább. Hangsúlyozni szeretném: nem indulattal mondom ezt, és nem akarok általáno sítani. Nagyon sok ellenpéldát tudok mondani. Nem akarom az agrárértelmiség nyakába varrni, mert az agrárértelmiségen belül igenis megvannak – és nem kevesen – , akik nem így értelmezik a feladatukat, és igenis, nagyon jó szövetkezeti átalakulásokról tudok, ahol az agrárértelmiség és az a tszvezetés igenis, azon túlmenően, hogy egy bizonyos érdeket érvényesít, különös gonddal ügyelt a tagság érdekeinek az érvényesítésére. Azért nem tagadható azonban, hogy ilyenfajta átalakulási szabályok is vannak, és őszin tén szólva nem elégít ki önmagában a törvényesség szempontjának az érvényesülése, mert nagyon jól tudjuk valamennyien, hogy törvényesen is történnek átalakulások, és valahol mégis marad az emberben egy tüske, hogy talán mégsem igazságos, mert olyan emberek döntenek kérdésekben, akik nincsenek igazán döntési helyzetben, mert nem tudják, hogy miről van szó, és nem tudják, hogy az általuk választott megoldás helyett mi lenne egy olyan megoldás, amely számukra esetleg kedvezőbb volna. Nem is feltétlenül azt mon dom, hogy egy kiválásra gondolok, hanem akár a tszen belül maradva is, egy számukra kedvező megoldásra.