Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. szeptember 28. hétfő, az őszi ülésszak 9. napja - Az agrárpiaci rendtartásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - NAGY FERENC JÓZSEF (FKgP)
682 szereplő knek a körét, tehát birtokhatár szerint, ezért a későbbi szereplők számára nyitva hagyja az egyes sávokba való belépést, és így nem következhet be az, hogy – mondjuk – a most még túl domináns helyzetben lévő nagyüzemek, nagyvállalatok elzárnák az utat a fa rmergazdaságok, a családi gazdaságok előtt. Ez a sávos fölállás tehát lehetővé teszi, hogy senki ne szenvedjen hátrányt, az sem, aki – mondjuk – a jövő tavasszal válik a mezőgazdasági termelés szereplőjévé. Másik nagy tanulsága ennek a törvé nynek, hogy semmit sem ér egy mezőgazdasági rendtartás, ha nincsenek annak a törvénynek lábai, ha nincs annak a törvénynek talpa, tehát ha nem épül föl a mezőgazdasági bizottságok rendszere egészen a községitől az országos kamaráig. Az is nagyon tanulságos ebben a törvényben, hogy az állam szerepét és az érdekképviseletek szerepét hogyan egyezteti össze. Megjegyzem, hogy természetesen itt a két világháború közötti jogfelfogáshoz illően ez kellően államközpontú, de azért nagyon sok benne a hasznos. Tehát én azt mondanám, hogy a két háború között nemcsak a pitykés dolmányokhoz érdemes visszanyúlni, hanem nagyon sok tanulnivalónk van ott a mezőgazdasági szabályozás tekintetében is. A másik kérdés, úgy hírlik, de megint csak hallomásból, folyosói pletykákból tud om, hogy jelentős aknamunka folyik az agrárklub néhány képviselője által beadott módosító csomagtervvel kapcsolatban. Tehát tisztázni szeretnék egy kérdést, hogy feleslegessé tegyem az erre vonatkozó esetleges felkészüléseket. Ez nem hatpárti javaslat. Teh át ezt nem előzte meg egyik frakción belül sem frakcióegyeztetés. Tehát itt nem történt az, hogy bármelyik frakció – akár a kisgazda, akár mondjuk épp a szocialista becsempészte volna a saját véleményét az agrárklub neve alá. Nekünk az volt a célunk, hogy legyen egy alternatív javaslat, tehát legyen egy vitaalap, ahonnan el lehet indulni, hogy az FM által beterjesztett javaslat és a mi javaslatunk közötti egyezségnek egyáltalán legyen egy kiindulópontja, és az alternatívák átgondolásához tehát teremtsünk va lamilyen lehetőséget. Tehát én egyetlenegyet kérnék csupán képviselőtársaimtól, hogy ne söpörjék le ezt a javaslatot teljes egészében, vagy mielőtt lesöprik, akkor gondolkozzanak el azon, hogy milyen felhatalmazásokat, milyen garanciákat és milyen intézmén yrendszert javasolnak ahhoz, hogy ez az agrárrendtartás valóban hasson is, és ne csak deklaráció maradjon. Végül az ügyrendi javaslatom az, hogy az általános vitát napoljuk el addig, amíg – minden valószínűség szerint a jövő héten – föláll a mezőgazdasági bizottság, és azt hiszem, azok nevében is megígérhetjük, akik ebben esetleg benne lesznek, hogy még azon a héten ez a bizottság összeül, s az eddigi koncepcionális vitákat és véleményeket, módosító javaslatokat, szakmai hozzászólásokat megpróbálja egyeztet ni. Nem hiszem, hogy a következő hét alkalmas arra, hogy ez az általános vita folytatódjon, de egy ilyen bizottsági egyeztetés után már jobban látható lesz az, hogy miről is folytatódjon ez az általános vita, és véleményem szerint körülbelül október közepé re végére érhetünk az általános vitának, és akkor már a részletes vita október végén is lezárulhat. Ez tehát jelentős időt spórolhat meg a parlamenti plénum munkája számára. Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a bal oldalon.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Kösz önöm. Megadom a szót Nagy Ferenc József képviselő úrnak a független kisgazdapárti képviselőcsoport részéről. Felszólaló: Nagy Ferenc József (FKgP) NAGY FERENC JÓZSEF (FKgP) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Egy hónapja, augusztu s 31e óta megy az agrárpiaci rendtartás törvényjavaslatának az általános vitája, és én ezeket az elhangzásokat figyelembe véve nemigen kívánom húzni az időt. Egykét gondolattal szeretnék azért hozzájárulni a