Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. szeptember 16. szerda, az őszi ülésszak 6. napja - A Kormány tevékenységéről szóló beszámoló - ÁDER JÁNOS, DR. a FIDESZ vezérszónoka:
396 Milyen kormányt remélt a választók többsége? A polgári demokrácia alapelveit és értékeit elfogadó kormányt, amelyik a centrumerők összefogására építi politikáját. Az MDF úgymond, term észetes szövetségese a KDNP és az FKgP lett. Ez a koalíció azonban nem a programok hasonlóságával, hanem ideológiai okokkal magyarázható, valamint azzal a rövid távú taktikai megfontolással, hogy az MDF a két kisebb pártot sokkal jobban tudta irányítani, m int a Parlament másik három pártjának bármelyikét. (10.50) "Hogyan is lehetett volna?" programra épül ez a természetes szövetség, amikor a Kisgazdapárt csak agrárjelszavakkal, a Kereszténydemokrata Párt pedig csupán közhelygyűjteménnyel rendelkezett! (Derü ltség.) Hogy mennyire különbözött a három párt álláspontja konkrét kérdésekben, azt jól mutatja a koalíciós partnerek agrárpolitikája. Míg a Kisgazdapárt a teljesebb privatizációt hirdette, az MDF a szövetkezeti tagok között kívá nta felosztani a földet, a KDNP pedig az önkormányzatok tulajdonába akarta adni azt. A kompromisszumként kialkudott kárpótlási törvényt nyilvánvalóan politikai és nem gazdasági megfontolások ihlették. A kisgazdákat benn kellett tartani, már csak politikai presztízsokok miatt is, a koalícióban, valamint az akkor már apadó szavazóbázist valamilyen módon stabilizálni kellett. A Kormány a kárpótlási törvényekkel akart opciót vásárolni a '94es választásokra. Az alkunak természetesen ára volt. A kisgazdákhoz val ó görcsös ragaszkodás ébresztette rá Torgyán József akkori frakcióvezetőt arra, hogy politikáját a "kint is vagyok, bent is vagyok" taktikájára építse. Csak csendben jegyzem meg, hogy ez kísértetiesen hasonlít a kádárista MSZMP manőverezésére, amikor a pár t egyszerre kívánta a kormány és az ellenzék szerepét is eljátszani. Igen ám, de úgy látszik, többen kedvet kaptak e taktika alkalmazására, így maga a Kormány és az MDF is. Gondoljunk csak az igazságtétel kérdésére, ahol a Kormány átengedte a kezdeményező szerepet a frakciónak, csakhogy saját tekintélyét valahogy megőrizze. Most pedig a legkisebb koalíciós partner, a kereszténydemokraták – miután rájöttek arra, hogy olyan csónakban ülnek, amely óriási léket kapott – felfedezte magában a konstruktív ellenzék it. (Derültség.) Milyen kormányt remélt a választók többsége 1990ben? Egy, a társadalmi és gazdasági bajokra reális megoldásokat nyújtó kormányt! Tagadhatatlan tény, hogy a Némethkormány rendkívül súlyos örökséget hagyott a Kormányra. Ez még akkor is így van, ha ezt a választók többsége akkor még nem érezte a saját bőrén. Az Antallkormány sem tehetett csodát, azonban a Kormány nem tárta az ország közvéleménye elé, hogy gazdasági bajaink orvoslása milyen áldozatokat kíván a lakosságtól, mert ezt 1990 máju sában még nem mérte fel. Amikor pedig szembesült azzal, hogy a négyéves ciklus végére érezhető javulást nem tud elérni, elkezdett kapkodni, és a fő kérdésekről másodrangú problémákra terelte a figyelmet. Így azután a lehető legrosszabb végeredmény születet t. A Kormány hihetetlenül népszerűtlenné vált, az ország közhangulata jelentősen romlott, az indulatokra építő demagógia pedig erősödött! – miközben mindazok a kérdések, amelyek valóban indokoltan gerjesztenek nagy társadalmi feszültségeket, és amelyeknek rendezésére előbbutóbb sort kell keríteni, továbbra is megoldásra várnak. A Kormány kezdettől fogva gyenge és bizonytalan volt gazdasági kérdésekben. Jól mutatja ezt az eltérő gazdaságfilozófiát valló miniszterek "kutyamacska" barátsága, a gyors pénzügym iniszterváltás, a Kupaprogram meghirdetése, majd megsemmisülése, és egy új konszolidációs program bejelentése a második kormányzati esztendő végén. A legnagyobb gond, hogy a Kormány fokozatosan felélte azokat a belső tartalékokat, amelyek az elkerülhetet len átállás fedezetét biztosították, anélkül azonban, hogy a kívánt eredményt elérte volna. Nézzünk néhány konkrét példát. Elmaradt a nyugdíjrendszer reformja. Bizonyos, hogy ezt nem lehet közmegelégedésre végrehajtani, de ma még csak a körvonalai sem láts zanak egy, az aktív korúak részvételével működő, pénzügyileg is fenntartható, ráadásul hosszú távon is működőképes nyugdíjrendszernek.
