Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. december 15. kedd, az őszi ülésszak 38. napja - A Magyar Köztársaság 1993. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat határozathozatala - KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter: - ELNÖK (Szabad György): - KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter: - ELNÖK (Szabad György): - KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter:
3020 KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter: Nem. ELNÖK (Szabad György) : Nem támogatja. Az Országgyűlés? Most kérem szavazatukat. (Szavazás.) Köszönöm. Az Országgyűlés a módosítványt 137 szavazattal, 77 ellenében, 29 tartózkodás mellett elutasította. Képviselőtársaim! Most a VIII. számú Belügyminiszté rium fejezethez benyújtott egyes módosító javaslatokról kell határoznunk. A novemberi szavazás során elvetett módosító javaslat eredeti szövegéről határozunk először. Kérdezem, elfogadjáke a VIII. fejezet 1. cím 1. alcím 1. előirányzatcsoportjának eredet i szövegét? Most kérem szavazatukat! (Szavazás. Boros László jelzi, hogy nem működik a gépe.) Az eredeti szöveget 149 szavazattal, 73 ellenében, 11 tartózkodás mellett fogadták el. Most a korábbi szavazás során elvetett módosító javaslat kapcsán kérdezem, elfogadjáke a VIII. fejezet 3. cím 1. előirányzatcsoport 3. kiemelt előirányzatcsoportjának eredeti szövegét? Most kérem szavazatukat! (Szavazás. Boros László gépe még mindig nem működik, a képviselő először feláll, várakozik, majd kimegy a teremből.) A z Országgyűlés 166 szavazattal, 62 ellenében, 19 tartózkodás mellett az eredeti szöveget fogadta el. A jelentés 120., 121., 130. és 241. pontjában Csehák Judit és képviselőtársai egy számsorban szereplő szöveg módosítását, illetve kiegészítését javasolják. Együttes lényegük: a bölcsődei ellátások normatívája legyen 26500 forint. A bizottságok nem támogatják. Miniszter úr? KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter: Nem. ELNÖK (Szabad György) : Nem támogatja. Az Országgyűlés? Most kérem szavazatukat. (Szavazás.) Köszö nöm. Az Országgyűlés a módosítványcsomagot 129 szavazattal, 98 ellenében, 18 tartózkodás mellett elutasította. Kérdezem akkor az Országgyűlést, elfogadjae az 5. cím 1. alcím 1. előirányzatcsoport 3. kiemelt előirányzatának, illetve a 2. alcím 1. előirány zatcsoport 3. kiemelt előirányzatcsoportjának eredeti szövegét. Most kérem szavazatukat. (Szavazás.) Az Országgyűlés 147 szavazattal, 77 ellenében, 11 tartózkodás mellett az eredeti szöveget fogadta el. A jelentés 122., 129. és 224. pontjában az önkormán yzati bizottság számos cím, alcím, előirányzatcsoport módosítását javasolja. Ezek alternatív viszonyban állnak Sóvágó Lászlónak a 131. és 225. pontokban levő javaslatával. E javaslatok együttesen alternatívát képeznek a költségvetési bizottság kiegészítő jelentése 122/1., 131/l., 224/1. és 225/1. számú javaslataival. Együttes lényegük: a javaslatok eltérő mértékben emelni kívánják az önkormányzatok állami hozzájárulását. Az önkormányzati, s a költségvetési bizottság ennek fedezetét a Határőrség Országos Pa rancsnokságának dologi kiadásai csökkentésével kívánja elérni. A költségvetési bizottság javaslata pedig a mutatószámok pontosított felméréséből adódó megtakarítást is tartalmaz. Először a költségvetési bizottság javaslatáról szavazunk a kiegészítő jelenté s 122/1., 131/1., 224/1., és 225/1. pontjai szerint. A 25. cím 1. alcím/2. üzemeltetéshez biztosított előirányzat összege helyesen: 41612,4 millió forintra módosul. Miniszter úr egyetérte a javaslattal? KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter: Igen.