Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. december 15. kedd, az őszi ülésszak 38. napja - A közszolgálati, tájékoztatási eszközök (Magyar Rádió, Magyar Televízió, Magyar Távirati Iroda) vezetőinek kinevezési rendjéről szóló 1990. évi LVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat vitája - DEUTSCH TAMÁS, a Fiatal Demokraták Szövetsége helyettes frakcióvezetője:
2951 szerint meglévő – mulasztásos alkotmánysértésben, hogy nincsen még médiatörvény – ez a kormányzati felelősség. Az a kormányzati felelősség, hogy a szabályozott médiáknak, vagy egyelőre még a médiatörvény elfogadása előtt is a költségvetésben megfelelő anyagi és jogi feltételeit teremtsék meg a közszolgálati médiák működőképességének. Nem az a kormányzati felelősség, hogy az ő szájaíze szerint nem tetszik a televízió műsora, az az én kormányzati felelősségem, hogy az én szám íze szerint jó tele vízióműsor legyen, hisz – ha jól látom – a kormányzati felelősség érvényesülése abban nyilvánul meg, hogy – úgymond – nem Magyar Közlönyként működik a Magyar Televízió, éppen ezért ameddig nem működik Magyar Közlönyként a Magyar Televízió, addig nem tölti be a közszolgálatiság ezoterikus feladatait, nem tesz ennek eleget, éppen ezért kormányzati felelősségemnél fogva változtatni kell ezen a helyzeten. Hadd utaljak arra, valóban elhiszem, hogy nagyon sok embernek nem tetszik a Magyar Televízió műsora, meg ke ll őszintén mondanom, én sem élekhalok, hogy hazamenjek, és bekapcsoljam a televíziót, ennél sokkal jobb szórakozást is el tudok magamnak képzelni, ha van valami magánidőm. Ez önmagában nem politikai tény. Az sem politikai tény, ha a miniszterelnöknek nem tetszik a Televízió műsora, az sem politikai tény, ha ellenzéki képviselőnek vagy kormánypárti képviselőnek nem tetszik. Ez egy egyéni ízlésbeli állapot, egy kellemetlen szituáció, valóban nem jó, égi csatornákat kell ekkor nézni természetesen. Mindazonál tal azt gondolom, hogy ha a Magyar Televízió műsora valakinek nem tetszik, legyen ő kormánytisztviselő, miniszter vagy kormánypárti képviselő, nem jogosítja fel őt arra, hogy meglévő, alkotmányos jogszabályokkal szemben cselekedjen, vagy különböző joghézag okat kihasználva, egyoldalú jogszabályértelmezések alapján igen aggályos jogi lépésekre szánja el magát. Én úgy gondolom, hogy ma Magyarországon az első szabad választás után működő első Kormány tevékenysége nagyon sok embernek nem tetszik – joggal vagy al appal, vagy alap nélkül, ezt mindenki döntse el maga. Mindez azonban a mi véleményünk szerint – és ebben talán majd az Alkotmánybíróság is megerősít – nem jogosít fel senkit arra, hogy meglévő joghézagot vagy létező jogi szabályozással szemben – mondjuk – népszavazással döntsön arról, hogy a Kormánnyal szembeni elégedetlenség következtében feloszlassák a Parlamentet. Létezhet – még egyszer mondom – nemtetszés, de ez a nemtetszés senkit semmilyen szituációban nem jogosíthat fel arra, hogy jogszabállyal ellen tétesen vagy meglévő joghézagot egyoldalú jogértelmezéssel kitöltve cselekedjen akár politikailag – ha politikusról van szó – , akár civil emberként vagy úgymond: egyszerű állampolgárként. Ami pedig a kétharmadossággal kapcsolatos működésképtelensé gnek az érvét jelenti. Én egyrészről azt gondolom, hogy léteznek olyan jogtechnikai megoldások, amelyek orvosolni tudják azt, hogy valóban ne jelentsen, ne jelenthesse valamifajta, a kétharmadosságban megnyilvánuló konszenzuskényszer egy bizonyos döntésnek a végletekig történő elhúzódását. Erre léteznek jogtechnikai megoldások, mint ahogy például a Magyar Köztársaság Alkotmánya a köztársasági elnök megválasztásával kapcsolatban tartalmaz, magában foglal ilyen megoldást, ahol nem lehetetlenül el a kétharmado sság fő szabályának az érvényesülése ellenére sem az a kérdés, hogy a Magyar Köztársaságnak legyen köztársasági elnöke. Tehát léteznek ilyen jogtechnikai megoldások. Másik szempontból én azt gondolom, amennyiben a jog nem teremt arra lehetőséget a saját te chnikáinak az érvényesülésével, önmagában a kétharmadosság az egyetlenegy esetben jelenthet működésképtelenséget, vagy jelentheti a meg nem állapodásnak az állapotát vagy a helyzetét, hogyha nem hajlandóak közeledni egymáshoz azok a felek, akiknek meg kell állapodniuk. Ebből a szempontból gondolom én azt – éppen szemben igen sok kormánypárti politikussal – , nem hiszem, hogy a konszenzuskényszer megteremtése az egyúttal azt a politikai felelőtlenséget is előidézné – akár kormánypártnál, akár ellenzéknél – , h ogy létezik egy törvényben egy konszenzuskényszer és a törvényi konszenzuskényszer, ellenére nem hajlandóak ezek a felek közeledni egymáshoz, és nem hajlandóak azt a megállapodást megkötni, amely megállapodás aztán a kétharmadosság intézményében érvényesül .
