Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. december 8. kedd, az őszi ülésszak 35. napja - Mentelmi ügyek: - ELNÖK (Dornbach Alajos): - GADÓ GYÖRGY (SZDSZ) - ELNÖK (Dornbach Alajos): - GADÓ GYÖRGY (SZDSZ)
2811 Eszerint tehát, vagyis magának a mentelmi bizottságnak a jelentése és értelmezése szerint, nem kell fele lősségre vonni, hanem lehet felelősségre vonni, ha a mentelmi jogot felfüggeszti az Országgyűlés. Ez tehát egy feltétel, amit nem köteles az Országgyűlés megvalósítani. (Zaj a kormánypártok soraiban.) Ezt a jogértelmezést nagyon ajánlom azok figyelmébe, ak ik abban a felfogásban vannak netalán, hogy itt egyértelműleg és csakis az a jogszerű, ha a mentelmi jogot felfüggesztik. Emlékeztetek továbbá arra, hogy ugyanez a Mónus Áron már két ízben indított rágalmazási pert ellenem, mindkét esetben a plenáris ülés elé került a kérelem, hogy mentelmi jogomat függesszék fel. Az Országgyűlés e két esetben nem szavazta meg – az itt szükséges kétharmados többséggel – ezt az indítványt, így mentelmi jogomat fenntartotta. Ez a szituáció semmiben nem különbözik a korábbiakt ól, sőt azt lehet mondani, hogy teljesen azonos vele, márcsak amiatt is, mert a szóban forgó újságíró ugyanazt a sajtóközleményt adta el két helyre, korábban a Kurírnak, most pedig a Délvilág című lapnak. (Zaj.) Arra is felhívnám a tisztelt Országgyűlés fi gyelmét, hogy a képviselőnek képviselői minőségében tett és politikai jellegű, politikai tartalmú kijelentéseire a mentelmi jog kiváltképpen vonatkozik, hiszen az a feladata, hogy a képviselők politikai működését ne lehessen különböző vádaskodásokkal megtá madni. A mentelmi bizttságnak és a plenáris ülésnek módjában áll, sőt merem állítani, kötelessége is azt mérlegelni, hogy a szóban forgó esetben a kifogásolt megnyilatkozás egyáltalán politikai jellegű, politikai tartalmúe, vagy pedig valami egyéb tartalm a van. Itt tehát nem az a feladat, hogy az Országgyűlés a bíróság helyett eldöntse, vajon a szóban forgó inkriminált állítás igaze vagy sem, ez a bíróságra tartozik. Az viszont… (Zaj a kormánypártok soraiban.) … bocsánat, ha zavarok esetleg! (Zaj.) ELNÖK (Dornbach Alajos) : Kérem, őrizzék meg nyugalmukat. GADÓ GYÖRGY (SZDSZ) Az viszont az Országgyűlésre tartozik, hogy megvizsgálja, egyáltalán politikai kijelentésről, politikai minősítésről vane szó. A mai napon fültanúi lehettünk, hogy Kónya képviselő úr két ízben is a "hazugság" megjelölést használta egyik képviselőtársunk megnyilatkozásáról. (Zaj a kormánypártok soraiban.) Ha úgy tetszik, ez a minősítés is tekinthető netán rágalmazásnak. (Gáspár Miklós: És az Orbán Viktoré? – Zaj.) Mivel azonban… (zaj.) … tekintet nélkül arra, hogy igaza vane vagy nincs igaza… (Felzúdulás a kormánypártok soraiban.) … mivel azonban ez egy politikai kijelentés volt és politikai összefüggésű minősítés volt, nem hinném, hogy Kónya képviselő úrnak ezt a kijelentését bíróság e lőtt meg lehetne támadni. (Közbeszólás a kormánypártok soraiban: Idő!) Ugyanígy kétlem, hogy jogszerűen lehete megtámadni az én politikai minősítést tartalmazó kijelentésemet, pusztán azért, mert nem a plenáris ülésen, hanem a Ház folyosóján hangzott el, egy újságíró előtt. Ennyit a dolog jogi részéről. És most szeretnék röviden szólni arról, hogy a dolognak azért van egy politikai összefüggése is. (Zaj. – Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Idő!) Az a politikai lényege, hogy Mónus Áron, aki ellen közöss ég elleni izgatás alapos gyanúja miatt büntetőeljárás indult, a mai napig kibújt az igazságszolgáltatás elől, kitért előle és a rendőrség – hogy, hogy nem – nem gondoskodott arról, hogy előállítsa, legalább kihallgatását foganatosíttassa, noha erre minden lehetősége meg lett volna. ELNÖK (Dornbach Alajos) : Képviselő úr… (Szűcs M. Sándor: Szavazzunk!) GADÓ GYÖRGY (SZDSZ)