Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. december 2. szerda, az őszi ülésszak 33. napja - Borisz Jelcinnek, az Orosz Köztársaság elnökének a Szovjetunió 1956. évi magyarországi beavatkozásával kapcsolatos állásfoglalásáról szóló országgyűlési határozati javaslat vitája - ELNÖK (Szabad György): - SZENT-IVÁNYI ISTVÁN (SZDSZ)
2636 A tör ténelmi jelentőség hangsúlyozása mellett még két reflexiót szeretnék fűzni ehhez az ügyhöz. Az egyik: nagyon sajnálatos annak a ténynek a bekövetkezése, hogy miközben a kommunizmus ellen tulajdonképpen a magyar nép igen jelentős egységben volt, hisz '56 eg y példátlan egységnek a megnyilvánulása volt, és utána, amikor a történelmi események is úgy alakultak, hogy porondra léphetett egy ellenzék a kommunizmussal szemben, ebben is tulajdonképpen határozott egység volt tapasztalható, és napjainkra valahogy ez a z egység széttöredezett. Úgy gondolom, ezen is el kell gondolkozni ennek a történelmi eseménynek a fényében, hogy vajon indokolte az, hogy napjainkra már azok az erők, amelyek együtt küzdöttek a kommunizmus ellen, most még mindig az örökség felszámolásáér t való küzdelemben mintha már kizárólag egymás ellen küzdenének egyes elemekre gondolva! Ez az egyik reflexióm. A másik pedig az, hogy amikor az Orosz Köztársaság elnöke itt megkövette a nemzetet, elment a 301es parcellába, hogy főt hajtson a mártírok elő tt, akkor nekem is eszembe jut az, hogy tulajdonképpen ez a megkövetés itt Magyarországon olyan személyek részéről, akik részesei voltak a nemzet megaláztatásának aktív formában, és még ma is élnek, ebből a körből én a magam részéről még senkitől sem hallo ttam, hogy a magyar néphez fordult volna: hogy ő is megköveti a magyar népet! (10.30) Ez egy olyan hiányérzetem. amelynek itt mindenképpen szót kellett emelnem, és abban a reményben szeretném zárni gondolataimat, hogy a megtisztulás jegyében mindenképpen b e kell következni ennek az országnak az életében, történetében annak, hogy az igazság valamiképpen érvényesüljön, amennyire lehetséges, a földi igazságszolgáltatás útján is ez a történelmi igazságtétel, a tudatban pedig szeretnénk, hogyha a magyar nép miné l hamarabb úgy tudná ünnepelni ezt a korszakalkotó történelmi eseményt, hogy a szabadság felvirradása után a valóságos jobblét is minél hamarabb felvirradna. Ezekkel a gondolatokkal ajánlom a Parlamentnek elfogadásra ezt az országgyűlési nyilatkozatot. Kös zönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Szólásra következik SzentIványi István, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselője. Felszólaló: SzentIványi István (SZDSZ) SZENTIVÁNYI ISTVÁN (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elkopt atott szavakkal, kifejezéssel élve történelmi bocsánatkérésnek voltak tanúi e Ház falai. Igaz ugyan, hogy a képviselők túlnyomó többsége csak némi késéssel értesülhetett arról, ami itt történt – a technika ördöge, a tolmácsberendezés elromlásának következm énye volt – , de mindannyian tudtuk, hogy nagy és jelentős gesztust tett Borisz Jelcin, az Orosz Köztársaság elnöke. A történelemből jól ismerjük, hogy ezeknek a gesztusoknak gyakran sokkal nagyobb a jelentősége, sokkal maradandóbb a hatása, mint bármely, ö rök időkre szóló barátsági megállapodásoknak, és más, az örök időknek szánt, de nagyon is mulandó végleges együttműködési formáknak. Közismert példája a nagy történelmi megbékélésnek Brandt német kancellár varsói látogatása, amikor Brandt kancellár mind a varsói felkelés, mind a varsói gettólázadás áldozatainak emlékműve előtt fejet hajtott, akkor nagyon nagy lépést tett e két nemzet a megbékélés iránt, két olyan nemzet, amelynek pedig évszázados, több évszázadra visszanyúló történetében nagyon sok konflikt us és viszály feszült szembe egymással. Nagyon sokra értékeltük Borisz Jelcinnek ezt a gesztusát, aki úgy tette meg ezt a gesztust, hogy valójában – mint az imént elhangzott Kónya Imrétől is – semmiféle közvetlen felelősséget ezért az
