Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. november 24. kedd, az őszi ülésszak 29. napja - A társadalombiztosítás pénzügyi alapjairól és azok 1993. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - KIS GYULA JÓZSEF, DR. (MDF)
2265 Számukra se járható, és egy ilyen gazdag ország ezzel együtt 35 millió ellátatlan beteggel rendelkezik. Erre Clinton is rájött, és többek között ennek köszönheti a választási győzelmét, hogy meghirdette, hogy egy olyan társadalombiztosítés felé mozdulnak el, amit mi itt szidunk, kölcsönösen, vállvetve. Ugyanis ahhoz, hogy valakinek viszonylagos esélyegyenlőséget tudjunk te remteni, de ne függjön a pénztárcája vastagságától a hozzájutás esélye, ami a garantált, ingyenes, mindenki számára hozzáférhető, magas színvonalú, hirdetett egészségügyben a parasolventia formájában szintén nem jelentett valódi esélyegyenlőséget, mert hál apénzt kellene fizetni, tehát hogy ne a pénztárcám vastagságától függjön az, hogy milyen esélyem van a gyógyulásra, adott esetben az életben maradásra, erre kérem, jobbat a világon sehol még nem találtak ki, mint azt, hogy egy biztosító, a társadalombiztos ítás mindenkitől kötelezően beszedi a gyógyítására szánt összeget, előre, amikor még ugye nem beteg, és tud keresni. Keresetarányosan szedi be, de az a kártya, amit érte kap, és aminek semmi értelme nincs, testesíti meg azt az igen fontos tartalmat, hogy j ogom van ezért a kártyáért nem a befizetés arányában, hanem a betegségemhez szükséges mértékben igénybe venni az egészségügyet. Ez a kék színű kártya, akármilyen ronda, de ugyanúgy jár annak, aki egymillió forint után fizet tb.járulékot, és annak, aki mun kanélküli, vagy annak, aki sose dolgozott, és az önkormányzaton keresztül kapja meg a 2 milliárd 600 ezer forintos költségvetési támogatásból. Ez a kártya ugyanolyan jogosultsággal jár. De ezt még csak deklarálni lehet, hogy kérem, tessenek szíves – tiszte lt kollégák – minden kártyát egyenlő értékűnek tekinteni. Eddig is deklarálták, hogy a személyi igazolvánnyal jogom van igénybe venni, mégse változott a helyzet. Tehát mi a következő, amit meg kell tennünk? Azt, hogy érdekeltté tegyük az orvost, az egészsé gügyet abban, hogy ne csak a kórházak és az egyetemek homlokzatára írjuk ki, hogy Salus aegroti suprema lex, a beteg érdeke a legfőbb törvény, hanem érdeke legyen az egészségügynek, hogy ezt megvalósítsa. Mi módon lehet? Oly mó don, hogy teljesítményarányosan fizetjük. Tehát ha többet tesz a betegért, akkor több pénzt kapjon érte, nem a betegtől: a biztosítótól. Ennek a megoldására a világon három nagy rendszer alakult ki. Ezek többékevésbé tisztán, többnyire kevert formában műk ödnek, és kénytelen vagyok a nem kollégák számára nagyon röviden ezt a három rendszert elmondani, hogy dönthessünk abban, hogy tényleg teljesítményarányosan fizetünke, tehát megfelelünke annak, hogy a beteg önmaga anyagi érték legyen a kezelőorvos számár a. Három rendszer. A fejkvóta, ami azt jelenti, hogy ahány darab, annyi forint. Rendkívül egyszerű. Tehát egy évben, vagy egy hónapban, vagy tíz évben bejelentkezik a beteg az orvosánál, akit ő választ, s az orvos aszerint kapja a pénzét, hogy hány darab b eteg választotta őt. Lehet finomítani, hogy milyen öreg, milyen messze van a rendelőtől, ez a korrigált fejkvóta. Ez a legegyszerűbb rendszer, nem igényel túl sok adminisztrációt. S az az igazságtalanság, hogy két azonos távolságban lakó 60 éves férfi – te hát akiért ugyanannyit kap az orvos – közül az egyik állandóan beteg, a másik meg sohasem. Ezt az igazságtalanságot egyszerűen a nagy számok törvénye, a statisztikai valószínűség küszöböli ki, hiszen minden kollégának egyforma mértékben jut – statisztikail ag mondom, valószínűség alapján – a munkás, a macerás beteg, meg az úgymond, jó beteg, akivel kevés a dolga. Tehát ez a fejkvóta, noha egyszerű, és lehet korrigálni a valószínűségekkel, korral, sok minden egyébbel, az orvos szakértelmével, ez a legegyszerű bb, nem igényel egy számítógépes apparátust, mint a második, a tételes elszámolás, ahol minden beavatkozásért különkülön számlát ad az orvos, és azt fizeti a biztosító. Közvetlenül, közvetve, teljesen mindegy.
