Országgyűlési napló - 1992. évi őszi ülésszak
1992. november 24. kedd, az őszi ülésszak 29. napja - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtt - ELNÖK (Szabad György): - SIKLÓS CSABA közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter:
2222 Az ülésnap megnyitása ELNÖK (Szabad György) : Megkérem Képviselőtá rsaimat, foglalják el helyüket. Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm képviselőtársaimat, kedves vendégeinket, a közvetítésre figyelő minden honfitársunkat. Őszi ülésszakunk 29. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Boros László és Horváth József jegyzők lesznek segítségemre. Mai ülésünkről távolmaradását előzetesen 26 képviselőtársunk jelentette be. Amennyiben valamelyikük mégis meg tudott jelenni, kérem szíves jelentkezését gépe bekapcsolása végett. – Senki sem jelentkezett. Napirend előtt ELNÖK (Szabad György) : Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtt Siklós Csaba miniszter úr kért felszólalásra lehetőséget. Miniszter urat illeti a szó. Napirend előtti felszólaló: Siklós Csaba közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter SIKLÓS CSABA közleked ési, hírközlési és vízügyi miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az ország közvéleményét napok óta foglalkoztató, s a híradásokban joggal kiemelt helyen szereplő vasutassztrájkkal összefüggésben kérem az önök megtisztelő rövid figyel mét. Az elmúlt időszakban többször kérdések és interpellációk kapcsán foglalkozva szóltam a Magyar Államvasutak gazdasági helyzetéről a tisztelt Ház előtt. Minden alkalommal rámutattam a MÁV súlyos gondjaira, az elavult műszaki színvonalra, a korszerűtlen szervezetre, s a feladatokhoz viszonyított – sajnos – túlzott létszámra. Mindezek pénzügyi hatását felerősítette az a tény, hogy az utolsó három esztendő alatt a személyszállítási teljesítmények közel 25%kal, míg a bevételek szempontjából meghatározó árus zállítási teljesítmények mintegy 50%kal csökkentek. Ezért is kellett a kormányzatnak ez évben két alkalommal is rendkívüli intézkedéseket tennie a MÁV működőképességének fenntartása érdekében. Először márciusban többek között 4 milliárd forint hitelgaranc ia megtételére és 8 milliárd forint tartozás átütemezésére került sor. Majd ez év október elején az áruszállítás vártnál nagyobb visszaesése folytán előállt helyzet további 3 milliárd forint hitelgarancia vállalását, s 4 milliárd forint tartozás átütemezés ét igényelte. Meg kell azt is mondanom, hogy a nagyarányú tarifaemelés az elmúlt 3 esztendőben a személyszállításnál 170%os, míg az áruszállításnál 130%os mértékben történt meg, tehát e nagyarányú tarifaemelések ellenére következett be ez a helyzet, s a MÁV várható vesztesége mindamellett 1992 végére eléri a 10 milliárd forintot. Ezért is hívtuk össze az 1992. október 15i kormányülést követően október 20ra a MÁV és a vasutasszakszervezetek vezetőit, ahol személyesen adtam tájékoztatást a szakszervezete k részére részben az állami tulajdonosi pozíció új megfogalmazásából adódó változásokról, részben a MÁV gazdálkodási helyzetéről, s egyben kérve tevékeny részvételüket a Kormány által december 15i határidőre előírt feladatok, a szükséges intézkedések kido lgozására. Ezt követően kaptunk arról értesítést, hogy a szakszervezetek elhatározták először nagy, országos kérdéseket is megfogalmazva, majd leszűkítve a MÁV belső problémáira vonatkozó követeléseiket, s ez utóbbiak alapján azok sztrájkfelhívással történ ő nyomatékosítását.